Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 5. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1978)

Fehér Z.: Bátyai népmesék

II. Felnőttek mesélnek gyermekeknek 1. Esti szomszédoláskor, télen. A nagymama (ritkábban a nagypapa) mesél a saját unokáinak vagy a szomszéd gyerekeknek. Óvodás és iskolás komáknak. Ma is szokás. Gyerekeknek való mesék: állat-, tündér-, tréfás mese, ijesztő történet. Elutasításkor csalimese. 2. Családi mesélés télen korai lefekvés után. A nagyapa vagy az apa mesél. Iskolás korúaknak. Ma már nem él ez az alkalom. A 20-as években még megvolt. Tündérmese, novellamese. 3. Alkalmi mesélés. Főleg tavasztól őszig. Munkaidőben. A napközben otthon talált szomszéd öregember vagy öregasszony mesél a gyerekek kérésére. 30—40 éve volt szokás. Igaz történetek. 4. Mesélés a gyerekek lekötése érdekében. Disznóvágáskor a tor előtt. A munkában részt nem vevő öregember vagy öregasszony mesélt. 5 — 12 éveseknek. Ma is szokás. Gyerekeknek való mesék. Mint a H/2 5. Mesélés jutalomból. Munkáért, szófogadáscrt. 30—40 éve volt szokás. A nagymama mesélt iskoláskorú gyerekeknek. Hiedelemmonda, tündérmese. 6. Gyümölcsőrzéskor. Főleg szilvaőrzéskor. A két világháború közt még szokás volt, ma már nem. 60 éven felüli férfi mesélt iskoláskorú gyerekeknek. Tündérmese, hazugságmese, hiedelemmonda. III. Gyermekek mesélnek gyermekeknek 1. Farsangi családi összejövetelkor. 12 — 13 éves fiúk, lányok meséltek a kisebbeknek. Meséik az otthon és az iskolában tanultakból álltak. 30—40 éve még szokás volt. Ma már nem. 2. Disznótorok alkalmával. Mint az előbb. Harangozó István Kurjak-burjak с meséjét legutóbb két éve mondta el útkaparó társainak ebédszünetben az árokparton ülve, amikor az 51-es műút padkáját javították Dusnok határában. Hegedűs Józsefné férje a 20-as években a túlparti Mádi-Kovács pusztára járt bátyaiakkal paprikát szedni. „Nagyon sok vót a munka, későig maradtak, eh kezdtek fűzni éjszaka a pajtába. Nem jöttek haza este a ladikkal. Almosak vótak, hát elkezdett mesélni a Szürkérül. Tudom, az vót a vége, hogy az a Szürke, amelyik még most is megvan . . . Egész éjszaka mesét. Egyszercsak kolompoltak a béreseknek, hogy ébresztő." 1959. júl. 28-án egy rokonom építkezésén dolgoztam mint segítség. A velem dolgozó Argat István 50 éves ember munka közben egyszer megjegyezte a kezében lévő tégláról: „No, ha ezzel fejbecsapnék valakit, kifutna a szeme!" „Mint a Markáfa! — fűzte hozzá egy meber. — Hogy volt az? — kérdeztem. Erre elmondott három Markalf-történetet. A társaság szívesen hallgatta, mert így néhány percre alkalmuk volt pihenni. A történetet még az is aktuálissá tette, hogy az előadó a mese közben célzott a nagy hőségre. Az ördög ugyanis azért nem engedte az erdőt kirántani Markáfának, mert akkor nem lett volna neki hol hűsölnie. A 60-as években nem nagyon igyekeztek a munkával a tsz-ben. Egy-egy cigarettaszünet órákig elhúzódott. Marokity B. István ilyenkor szívesen mesélt oroszországi kalandjairól. Amikor rájuk szólt a brigádvezető, hogy fejezzék be a munkát, ő tréfásan ezt felelte : Marad még abból holnapra is ! „Szoktak meségetni akkor is, mikor a lovakat legeltették, de most má kiment a divatbul" — emlékezett Marokity B. István. Okvátovity Ferenc elmondta, hogy a legeltető legények subát vittek magukkal, azzal takaróztak be, s közben mesélgettek. A csillagos ég, s az időnként megjelenő ijesztő lidérclángok megfelelő hangulatot teremtettek az irreális világ felidézésében. Vasárnap délutánonként egy-egy házhoz összejönnek még ma is a szomszéd férfiak. Az asszonyok máshol szomszédolnak vagy litánián vannak ilyenkor. Kártyázgatás, iszogatás közben el-elmondanak egyegy rövidebb sikamlós úgynevezett „parázna" történetet, tréfás történetet, anekdotát. Koprivanacz János (inkább ragadványnevén Balázsmisa János bácsinak szokták emlegetni) híres volt lódításairól a két háború között. „Amikor az utasokat föl szokta vonni a kocsira, mindig mesét nekik huncutságot, hazugságot. Oszt az egyik mondja neki: 334