Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 5. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1978)

Novák L.: A Duna Tisza köze temetőinek néprajza

ezek a rendeletek a népegészségügy, a felvilágosult életmód érdekében láttak napvilágot, azonban döntően meghatározták a néphagyomány alakulását, amelyek szinte napjainkban is jellemzik a hagyományos népi kultúrát. A XVIII. század végén kibocsájtott rendeletek vallási tekintetben nagyon fontosak voltak. II. József „Edictum Tolerantiae"-ja nyomán minden vallási felekezetnek lehetővé tették a szabad hitéletet, s a szabad temetőhasználatot. Ezzel a rendelkezéssel reformáció és ellenreformáció küzdelmes időszaka lezárult. Ennek legfőbb hatása — kutatásunk szempontjából — a sírjelek akadályoztatás nélküli használata. A temetők néprajzi vizsgálatának jelentős része a sírjel problematika. A sírjel szerves része a temetők rendszerének, s kifejezője a társadalmi konvencióknak. E tanulmány összegezte az utóbbi két évszázadban használt sírjeleket, kitérve a temetőbeli sírépítményekre (kripta, mauzóleum), a kőből, fából és vasból készített sírjelekre. Néprajzi szempontból annyiban érdekesek az építmények, hogy társadalmi viszonyokat tükröznek: a társadalom felsőbb rétegei állították fel, kifejezve ezáltal módosságukat, társadalmi rangjukat (vagyonos paraszt-polgárok, nemesi családok). A sírkövek többsége is hasonlóképpen jöhet számításba, mivel a barokkos-klasszicista művészeti stílus szerint kialakított sírjelek szintén a társadalom felsőbb rétegéhez való tartozást volt hivatott kifejezni. Egy részük azonban más szempontból is jelentősek, mivel hagyományos eszközökkel a paraszt ezermesterek, kőművesek faragták ki a sírköveket. A vasból készült sírkeresztek mint kézműves remekek értékelhetők, bár — az anyag adottságainak megfelelően — nem közösségi hagyományokat őriznek, hanem művészeti stílusirányzatokat (pl. szecesszió) követnek. A paraszti társadalom hagyományait elsődlegesen a fából készült fejfák, gombosfák őrzik. A fa — szinte létszükséglete volt a parasztságnak — mindenki számára könnyen hozzáférhető nyersanyagként vált a sírjel-készítés alapjává. Három féle sírjelet készítettek fából: névtáblát, keresztet és gombosfát, fejfát, amelyek évszázadokra visszatekintő örökség emlékei napjainkban. A reformáció elterjedésével számolhatunk a Duna—Tisza közén a fejfakultúrával. Megjelenését a török hatalom is segítette, mert a magyar államhatalommal összefonódott katolikus egyház befolyása meggyengült a hódoltsági területen, s terjedhetett a protestantizmus. A fejfák formakincsét a XVI. században a török hatás határozta meg. A gombosfák díszítőelemei a török turbánhoz hasonlóak. A XVII század végén, s a XVIII. század folyamán a protestantizmus hátrányos helyzetbe került az ellenreformáció nyomása következtében. Ez nemcsak a hitéletre nehezedett, kihatott a temetők használatára, s nem utolsósorban a sír jelek állítására is. A jelentős protestáns központok (Nagykőrös, Kunszentmiklós, Szabadszállás) megőrizhették a fejfaállító hagyományukat, nem zavarta meg különösen a rekatolizáció. Más volt a helyzet azonban a kisebb, és a XVII. század végén elnéptelenedett, a XVIII. század folyamán újratelepülő falvak esetében. Itt már a reformátusságot katolikus telepesek beköltöztetésével gyengíthették, s adminisztratív intézkedéssel megbéníthatták a vallásgyakorlatukat (pl. Alsónémedi, Bugyi). Ezért nagy jelentőségű II. József türelmi rendelete, mert a szabad vallásgyakorlat lehetővé tételével elhárított minden akadályt a fejfák állítása elől. A XVIII. század vége — XIX. század második fele közötti időszakban ment végbe a fejfakultúra felvirágzása. A századunkban dokumentálható fejfa anyag alapján két réteget különböztethetünk meg: egy archaikus és egy újabb réteget. Az archiakus réteghez tartoznak a XVI. században már dokumentálható gombosuk, de ide sorolhatók az antropomorf fejfák többsége is, amelyek — feltehetően — motívumkincsük tekintetében már archaikusabb kulturális örökségre utalnak. Ez a fejfakultúra jellemzi a Duna—Tisza közén Tass, Kunszentmiklós, Szabadszállás, Dunapata j, Tószeg, Nagykőrös, Abony, Dömsöd temetőit. Az újabb stílusú fejfa réteg a XVIII. század folyamán fejlődött ki, s a vallási megbékélés után terjedt el szélesebb körben. E réteghez tartozó tejfák kivétel nélkül gazdagon díszített faragványok, díszítőelemeik sorában a csillag, a tulipán a leggyakoribb motívum. A fejfák két rétege mellett említést kell tenni egy harmadikról is, a XX. század elején elterjedt obeliszkszerű oszlop fejfák csoportjáról, amelyek a sírkövek hatására terjedtek el. Ide tartoznak azok az újabb keletű, igen egyszerű fejfák is, amelyek több helységben (pl. Vezseny, Tiszakécske, stb.) felváltották a hagyományosabb régi stílusúakat (XX. tábla). A fejfák nem választhatók külön a temetőtől, a 265