Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 5. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1978)
Novák L.: A Duna Tisza köze temetőinek néprajza
А В A F А В F R А В F R A А В F R E А В F R NY A sírjelek bevezető szövege a sírban nyugvásra, és a feltámadásra utalnak. Különböző variációk ismeretesek, amelyek feloldását is megkíséreljük — Alszik Boldogan — Alszik Feltámadásig vagy Alatta Fekszik — Alszik a Békés Feltámadás Reményében — A Boldog Feltámadás Reményében Alszik (Alatt) — Boldog (Reményben Fekszik E sírban) — A Boldog Feltámadás Reményében NYugszik A sírfeliratok részletesen tájékoztatnak a sírban nyugvó személyéről, erényeiről, olykor a halál körülményeire is utalnak. Itt kell megemlítenünk Arany János sírverseit, amelyeket nagykőrösi tanársága korában az 1851—1860 közötti időszakban írt (Szász Károly hitvese, Szász Polyxenia, Nagykőrös jeles polgára, Kupai Kovács Zsigmond sírkövére, stb.). 139 A sírfeliratok azonban rendszerint a névtelenség homályában maradtak, azonban népköltészeti jellegük érdemessé teszi azokat, hogy — mégha válogatva is — megőrizzük (L. Adattár I.). A sírkőfaragó vagy a saját repertoárjából, vagy megrendelésre véste a szöveget a sírkőbe. A fejfák esetében is a faragó illetve a felirat vésője saját ismeretéből merítette a rigmusokat, amelyek azonban a közösség ízlésével, mentalitásával azonosak. Végsősoron a feliratok, vésett díszítmények az emberi múlandóság, a fájdalom tömör, tanulságos kifejezései. A szöveges kifejezésmód mellett — akárcsak a fejfák faragványai — a sírkövek, fejfák rendelkeznek olyan vésett díszítményekkel, amelyek szemiotikai tartalommal bírnak. A sírkövek jellegzetes motívuma a két összefonódó kézfej, amely az elválás, a búcsú jelképe. A református temetőkben gyakori vésett dísz a szomorúfűz. Szadadszálláson, a sírköveken a következő motívumokat találjuk: eltört rózsaszál, gyertyatartóban elégett gyertyaszál, amely a múlandóság kifejezői, akárcsak a napkorongban ábrázolt fogyó Hold. A sírkőre vésett harsonát fújó angyal a feltámadást jelképezi. Az alberti evangélikus temető 139 Vö. TŐRÖS László, 1974. 183-189. egy újabb készítésű, obeliszk alakú fejfáján szintén megtalálható az életet jelképező napkorong és az élet elmúlását szimbolizáló fogyó Hold. A katolikus sírkeresztek között vésés tekintetében is legdíszesebbek a peregi sírjelek, amelyek sajátos díszítő motívuma a hatágú, betlehemi csillag, az ,,IHS" felirat, valamint a Nap-Hold szimbólum pár (24-26. kép). Öss^ege^és A Duna—Tisza köze temetőinek néprajzi vizsgálata során a temetők komplex kutatását kíséreltük meg. Mindenek előtt azt, hogy a temető szervesen illeszkedik a településrendszerben, és — mint kultikus hely — a hagyományos társadalmi közösség megkülönböztetett, elkülönített területe. Történeti adatok értékelése során lehetőség adódott azoknak a folyamatoknak feltárására, amelyek — hatósági rendelkezések nyomán — alapvetően szabályozták a temetők és temetkezés rendjét, ezáltal lényegesen hatottak a népszokásokra, befolyásolták a néphagyomány alakulását. A szabályrendeletek egy részt a temetők helyzetét rendezték (megtiltották a templom körüli temetkezést, a településtől távolabb jelölték ki a temető helyét, előírták a temetők kerítését, árkolását, hogy védve legyen a kártételtől, óvták az ott levő fákat), másrészt a temető rendjét szabályozták (temetőcsősz alkalmazását szorgalmazták, a sorban történő temetkezést írták elő, megszabták, hogy mély sírokat ássanak és kellően felhantolják). Ugyancsak szabályozták a temetkezési szokásokat is a XVIII. században. Előírták, hogy két napon belül el kell temetni a halottat, akit előbb orvosnak meg kellett vizsgálnia, s szükség esetén boncolást is végeznie kellett. Megakadályozták, hogy a siratás alkalmával a halott ne veszélyeztesse az élők egészségét. Mértékletességre intették a lakosságot, hogy a papnak, kántornak, harangozónak csak a járandóságot fizessék, a halottnak vég nélkül ne harangozzanak. Tilalmazták a temetés utáni torokat is, bár az egyszerűbb keretek között továbbra is szokásban maradt. 140 Mind140 „.. . halotti tor többnyire atyafi vendégekből áll, s a ház tehetségéhöz képest. . . inkább vigasztalást kereső, mint szomorkodó résztvevőkkel körülvett asztalnál lakomaszerűén, csakhogy zene nélkül megy végbe ..." VAHOT, 1853. 101-102. 264