Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 5. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1978)

Bárth J.: A dunai átkelés és a révjog bérbeadásának néhány kérdése

5. kép. A régi dunaszentbenedeki révház megmaradt és kockaházzá alakított része. (F. Bárth János, 1977. VKM. F. 3876.) Fig. 5. The survived and into a blockhouse transformed part of the Dunaszentbenedek ferry house. (Photo János Barth, 1977. VKM. F. 3876.) ződésbe bekerült az a követelmény, hogy a bérlő felügyeljen az uradalom rév-jogára, és ha annak megsértését tapasztalná, azonnal intézkedjen. Különösképpen figyelje és üldözze a zugréveket. (Itt jegyezzük meg, hogy ha korábban nem is volt benne a szerződésekben a zugrévek üldözésének kötelessége, a bérlők saját anyagi érdekükből mindig megtették azt. A zádori per idején a Biskói-rév bérlői sokszor jelentették Kalocsára, hogy ismét működik a zádori rév, sőt tettlegesen is felléptek ellene. Ugyanúgy üldözték a foktői és uszódi dereglyéseket is, ha azok rontották az ő kereseti lehetőségüket.)

71 A XIX. század első felének kontraktusaiban szerepelt egy figyelmeztetés, amely szerint a bérlő köteles figyelemmel kísérni az utasokat és a gyanús vagy passzus nélkül járó embereket föltartóztatni, illetve bejelenteni a szentbenedeki helység elöljárójának, aki a törvény elé juttatja őket. Mind a három áttekintett évszázad szerződéseiben szerepelt az a pont, amelyben előírják, hogy a bérlő az uradalom embereit és fogatait díjtalanul köteles átszállítani a réven. A XIX.század közepétől általában megjegyezték, hogy akkor kell ezeket a személyeket ingyen átvinni, ha uradalmi ügyben járnak. Ilyenkor természetesen nemcsak az uradalmi tisztek voltak kivételezettek, hanem az uradalom érdekében átkelő cselédek is. 72 A XVIII. században a postajáratok a révpénz fizetése alól mentesek voltak. - VAJDA Endre. 1965. 169. 6. kép. A dunaszentbenedeki révház. helyiségei 1834-ben. (Leírás után készült, nem méretarányos, rekonstruált alaprajz.) Fig. 6. The rooms of the Dunaszentbenedek ferry house in 1834. (Reconstructed ground-plan, without scale, based on description.) A XIX. század közepéig, a feudális jogviszonyok megszűntéig a kontraktusokban felhívták a bérlő figyelmét arra — amit valószínűleg egyébként is tudtak, — hogy nemesektől, illetve azoktól, akiket a törvény fölmentett a révpénz és a vámok kötelező fizetése alól, nem szabad átkelési díjat szedni. A törvény által felmentettek köre egyébként föltűnően nagy volt. Az árendások valószínűleg sokat átkozódtak emiatt magukban, mivel az ilyen átkelések csak munkát jelentettek számunkra, jövedelmet nem. A felmentetteket részletesen felsorolja Pest—Pilis—Solt vármegye, tanulmányunk végén függelékben közölt 1818. évi révtarifája, ezért itt e kérdéssel részletesen nem foglalkozunk. jj A XIX. század első felében találunk utalásokat a kontraktusokban arra, hogy a Biskói-rév árendásának fontos kötelessége a posta átszállítása a Dunán Kalocsáról Paks felé illetve Paksról Kalocsa felé. Magyarázatként el kell mondanunk, hogy ebben az időben a Kalocsa környéki táj számára Pakson volt a legközelebbi postai elosztóhely.

72 A XIX. századbeli Kalocsára érkezett levélborítékokon pl. gyakran látunk ilyen bélyegzést: Wien—Ofen—Paks—Kalocsa. Paksról Kalocsa felé valószínűleg korábban is a Biskói-réven hozták át a postát, mert ez volt az egyetlen nyilvános közbeeső átkelőhely. A XVIII. században azonban ezt a kötelezettséget nem foglalták bele a kontraktusok szövegébe, mivel ez nem uradalmi, hanem állami kötelezettség volt. A posta dunaszentbenedeki átszállítására gyanakodhatunk a zádori révészek fentebb már idézett vallomásából is, amelyben 73 KÉL. II. Ur. 1785. 117