Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 5. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1978)

Bárth J.: A dunai átkelés és a révjog bérbeadásának néhány kérdése

teleket ismertették a jelentkezőkkel. A XX. században előfordult, hogy a sajtóban is közzétették az árendálás feltételeit.

61 Az árveréseken legtöbbször 4—5—6 jelentkező akadt, akik egymásra licitáltak. Általában a legtöbbet ígérő kapta meg a bérletet. A XX. században azonban arra is volt példa, hogy a „Bérleti feltételekben" a káptalani uradalom fenntartotta magának a jogot, hogy a megígért összeg nagyságától függetlenül maga válassza ki a bérlőt.

62 A kiválasztásnál a kínált összeg természetesen súlyosan esett latba, de számításba jöhettek más szempontok is. 1918-ban pl. az erdőinspektortól jelentést kért a káptalan a révbérletre jelentkezők emberi tulajdonságairól stb. A bérletet végülis az erdőinspektor által leginkább javasolt Vargyas Mihály kapta meg. A bérlet odaítélésénél nagy szerepe volt a vállalkozó anyagi helyzetének. Az érsekség, illetve a káptalan igyekezett olyan emberek kezébe juttatni a révet, akik olyan anyagi viszonyok között voltak, hogy megfelelő átkelő eszközökkel és személyzettel tudták üzemeltetni a révet. Ez érdeke volt az uradalomnak, mert jó fölszerelés birtokában zökkenőmentesebben ment a forgalom. Nőtt a rév jó híre, ami lehetőséget adott a. legközelebbi alkalommal az árenda mennyiségének növelésére. Ezért utasították el pl. 1822-ben Vén Mihály kalocsai nótárius kérelmét, miután közölte, hogy 38 évi szolgálata elmúltával szélütés érte és megválik a várostól. Az indoklás szerint a könyörgőne к „sem testi, sem ers^énybeli elegendő tehetsége e-\en árendának meg bírására nem /évén".

63 Árverésre általában akkor került sor, amikor már közelgett az éppen érvényes bérlet lejártának határideje. Az árverésen legtöbbet ígérő, illetve a kiválasztott vagy jutalmazott bérlővel az érsekség kontraktust, később szerződést kötött. A szerződésben pontosan meghatározták a szerződés időtartamát, a bérleti díj összegét és a fizetés módját. Felsorolták azokat a haszonvételeket, amelyekre vonatkozik az egyezség. Részletesen leírták a bérlő kötelességeit. A szerződéseket korábban három évre, később inkább hat évre kötötték. Előfordult azonban egy évre szóló szerződés is. Az árendálás időpontja sokszor január 1-én kezdődött és a meghatározott év decem61 Kalocsai Néplap. 1926. január 9. 62 KKL. Biskó. 2. cs. 1918. szeptember 25-i bérleti feltételek. 63 KÉL. II. Instantiák. 1822. július 2. 24. sz. ber 31-én fejeződött be. Számos esetben előfordult azonban április 1-i kezdés és március 31-i befejezés sőt július 1-i kezdés és június 31-i befejezés is. Persze a bérleti időt sokszor nem töltötték ki. Ha a bérlő megunta az árendálást, vagy ráfizetéssel működött a rév, bejelentette lemondását. Ilyenkor néha anyagi természetű huzavonák támadtak, de ezek elsimulásával elmehetett a bérlő. Többször előfordult, hogy a bérleti idő lejártával újabb szeiződést kötött a bérlő. Erre az is serkentette, hogy a birtokolt felszerelési eszközöket így tudta igazán jól kihasználni. Egyébként el kellett volna adnia a kompokat, csónakokat stb. az új bérlőnek. Sok bérlőt a bérleménynek számító épületeken végzett javítások, építések is kötöttek hoszszabb ideig. így előfordult, hogy egy-egy család két évtizednél is tovább árendálta folyamatosan a révet. Ilyen tartósan bérlő família volt pl. a XX. században a Vargyas-család.

64 Legtöbbször egy vállalkozó vette bérbe a szentbenedeki révet. Volt azonban példa arra is, különösen a XIX. század második felében, hogy két-három vállalkozó fogott össze és közösen bérekék ki a révet és a hozzá tartozó haszonvételi lehetőségeket. A. bérlet tárgyának változása Ha áttekintjük a Biskói-rév árendálásának történetét a bérbeadásról készült szerződések tükrében, láthatjuk, hogy fokozatosan szaporodott azoknak a haszonvételi lehetőségeknek a száma, amelyeket a kimondott révjoggal, tehát az átkelési díj szedésével kapcsolatban, azzal összekapcsolva bérbeadott az érseki, illetve a káptalani uradalom. A haszonvételi lehetőségek szaporodása összefüggött a Biskói-rév jelentőségének fokozatos csökkenésével. A XVIII. században általában csak a révet és a hozzá kapcsolódó italmérési jogot adták bérbe. A XIX. század első felében már szántók és kaszáló>k is kapcsolódtak a bérlethez. Az érsekség, illetve a káptalan kénytelen volt bővíteni a Biskói-révvel együtt kiadandó haszonvételi lehetőségek körét, mert másképp nem talált meg64 Jellemző, hogy tartós bérletek esetén a környező falvak népi tudatában összemosódott a tulajdonos és a bérlő fogalma. Pl. ha ma érdeklődünk Benedeken az egykori rév felől, gyakran hallhatunk ilyen válaszokat: „Régen maszekoké vót a ré." pl. xy-é. És ilyenkor mondják az egyik bérlő nevét. 112