Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 5. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1978)

Bárth J.: A dunai átkelés és a révjog bérbeadásának néhány kérdése

tudósított, hogy a zádori révész „borravaló" címén szedi a révpénzt. Hivatalosan nem szed díjat, de a borravalót előre kéri. Ez ugyanaz, mintha díjat szedne. 1836. szeptember 9-én Szentbenedek helysége is bizonyítja, hogy a zádori rév változatlanul működik. Kocsival, jószággal és ,,bagádzsiákkal" járó vidéki embereket is áthordanak.

58 Pest megye 1837, június 9-én tartott közgyűlésén (3160. sz. alatt) Mészáros Károly alszolgabíró jelentette, hogy 1836. november 16-án megvizsgálta a zádori molnárok „borravalójának" ügyét. Kiderült, hogy az átkelő utasoktól szabályos fizetséget kérnek. Jelenlétük alkalmával éppen „hetivásár" volt Pakson. A vásárosok két komppal keltek át a Dunán. Kocsitól 30 krajcár, gyalog embertől 3 krajcár rézpénzt fizettetett a révész. Nagy perlekedések voltak a helyszínen a magas díj miatt. 1837. február 13-án Pétsi József szentbenedeki rév-árendás levelet írt a kalocsai káptalannak. Ebben panaszkodott, hogy 1836-ban, amikor kiárendálta a révet, igen magas volt az árendadíj, mivel a szomszédos zádori rév tilalom alatt állt. Azóta a zádori révet ismét ugyanúgy használják, mint régen, tehát a Biskói-rév már megközelítőleg sem ér annyit, mint a kiárendáláskor. Levele azért érdekes, mert az eset nem volt egyszeri. Sok bérlő járt így a pereskedés hosszú évtizedei alatt. Ugyanez a bérlő később is többször panaszkodott. így 1839. április 2-án, amikor a káptalant tájékoztatta a zádori rév rendes használatáról: „alá^atossan instállom a Nemes Káptalant, hogy a Zádori Révre a Tekintetes Nemes Vármegyétől nagyobb fel ügyelést es^kö\ölni méltóztasson, valamint a%t is megakadályoztatni, hogy a Paksi molnárok a Paksra menőket a Dunán által ne hordják, mert mind ez nékem . . . felette káros, ugyanis a Zbiskói Révvel a Irakiak végképpen fel hagytak, azonban a Paksi heti vásárban százanként lehet őket látni."™ 1838-ban a paksi közbirtokosság újra révszabadalmat kért. Ezzel összefüggésben, illetve amiatt, hogy Paks mezőváros földesurai, „keresztény és izraelita lakosai", valamint Pataj, Kisharta és Ordas lakói kérték, hogy a „nem régen megszüntetett Zádori rév" ismét helyre állíttathasson, Pest megye kiküldött egy bizottságot, hogy a helyszínen vizsgálódjon. 1840. október 5-én került sor a vizsgálatra. Mindkét fél képviselői jelen voltak, valamint a kiküldött bizottság. 58 KKL. Biskó. 1. cs. Vegyes. 59 U. o. L. 137. A Biskói-révnél találkoztak. Felültek egy nagy kompra. Átmentek a túlsó partra, majd visszajöttek. Közben mérték az időt. Oda 27 percig, vissza 25 percig utaztak. Ezután kocsival átmentek Zádorba. Közben a Biskói-révből felvontattak ide egy hasonló nagy kompot. Itt is átmentek a túlsó partra. A korabeli megfogalmazás szerint „a kompba való beüléstöl számítva 17 perc, a zádori Duna partról való el szakadásunk idejétől számítva 12 perc volt" az átkelési idő. Vissza 7 perc alatt jöttek. Az időmérések elvégzése után a felek előadták érveiket és a bizottság is papírra vetette a megállapításait. A paksiak azt állították, hogy a két rév közötti távolság megfelel a Verbőczy: Hármaskönyv П. rész 10. ez. 2 §-ában leírt követelményeknek. Szerintük ugyanis a két rév távolsága áradáskor 4134 öl, egyéb időpontokban pedig 4100 öl. Több tehát 4000 ölnél, a kívánatos 1 mérföldnél. Ezzel szemben bebizonyosodott, hogy ezeket a távolságokat a jobb parton mérték kanyarulatokkal. A mérvadó bal parton csupán 2600 öl a távolság a két rév között. Megállapította a bizottság, hogy áradáskor a Zádori révnél, az ún. Botskai járáshoz kell lemenni az utasoknak. Innen fel kell vontatni a kompot a vizsgálat időpontjában használt kikötőhelyig. Ez lassítja a forgalmat. Ugyanakkor figyelembe vették azt is, hogy a Biskói-révben ,,a Paksi sziget alsó végét meg kell kerülni", azért hosszabb az út. Ezenkívül kedvezőtlen körülmény, hogy a jobb parti kiszállóhely messze esik Pakstól.

60 A per korábbi történtének ismeretében elmondhatjuk, hogy meglehetősen objektív volt az a bizottság, amely 1840-ben vizsgálta a két rév ügyét. Számba vették mindkettő előnyeit, hátrányait. Bár most is hosszan idézték a vármegye régi tiltásait a zádori révvel kapcsolatban. Sajnos a levéltári források elégtelensége folytán egyelőre nem tudjuk, hogy miként ért véget a félévszázados per, vagy egyáltalán véget ért-e 1848-ig. Mindenesetre a zádori rév élt a XIX. század második felében, amikor már új törvények homályosították a régi feudális jogokat, sőt napjainkban is működik, túlélve a Biskói-révet. 60 U. o. 1840. 110