Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 5. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1978)

Bárth J.: A dunai átkelés és a révjog bérbeadásának néhány kérdése

2. kép. A Biskói-rév és a zádori rév környéke a XX. század elején. Fig. 2. The environs of the Biskó and Zádor ferries at the beginning of the 20th century. mos történeti-néprajzi adatot is szolgáltat. Miként korábban már említettük, a per a kalocsai érsekség és a paksi földesurak között az 1790-es évek elején kezdődött és fel-fellobbanásai eltartottak a feudalizmus végéig. A Kalocsai Érseki Levéltár illetve a Kalocsai Káptalani Levéltár anyagában az 1840-es évek közepéig tudjuk követni a per eseményeit. Az ellentétek kiéleződésére az adott okot, hogy a Biskói-révhez igen közel, Paks északi széle és a balparti Zádor puszta között a paksi földesurak révet kezdtek üzemeltetni. Ez a rév csökkentette, sőt veszélyeztette a királyi piivilégiummal ellátott Biskói-rév forgalmát. Emiatt zúgolódtak a szentbenedeki árendások és az árveréseken csökkent a megajánlott árenda. Az érsekség a királyi privilégium birtokában igyekezett elérni, hogy a vármegyei hatóságok tiltsák meg a zádori rév használatát. Ezt a törekvést általában siker koronázta, hiszen a megye egyik legnagyobb földesurának érdekéről volt szó, egy nagyrészt Tolna megyeinek mondható gazdasági érdekkel szemben. A tiltások általában úgy szóltak, hogy a zádori rév megmaradhat, de csak allodiális használatra. Tehát a paksi uraságok a balparton termett szénájukat stb. szállíthatták át rajta. Az ilyenfajta engedély az újabb perek forrását jelentette. A területen működő molnárok rendszerint áthordták ladikjaikkal az utasokat. A földesúr sem nyugodott bele a házi használatra szóló engedélybe. Zádor puszta és Paks között újra és újra utasokat is vittek át. Ez ismét kiváltotta az érsekség ellenkezését és rövid csendesség után ismételten kiújult a pereskedés. Ráadásul a paksi uraságok arra törekedtek, hogy révük számára császári szabadalomlevelet szerezzenek. Időnként benyújtották a Helytartótanácshoz kérelmüket. Ilyenkor a Helytartótanács véleményezés céljából kiadta az ügyet Pest megye illetékeseinek. A megye minden alkalommal megkérdezte a kalocsai érsekséget, illetve 1834 után a kalocsai főkáptalant, hogy mint a szomszédos privilegizált rév tulajdonosának nincs-e kifogása a szabadalomlevél kiadása ellen. Természetesen volt. így a paksi uraságok keresetét rendre elutasították A Biskó—Zádor perben elhangzott illetve leírt nyilatkozatok meglehetősen ellentmondóak atekintetben, hogy mióta foglalkoztak egyesek a zádori révben utasok átszállításával. Az 1792-ben kihallgatott zádori párti tanúk feltehetőleg sugallt és megrendelt vallomásaikban váltig bizonygatták, bogy a zádori révet mindig zádori révnek hívták és gyermekségüktől fogvást jártak rajta. Ez 70—80 éves tanúk esetében meglehetősen nagy idő.

20 Ugyanennek a pernek a tanúi azonban azt is elmondták, hogy igazából 1790 táján lett rév ezen a helyen, mivel előzőleg csak a molnárok hordták át csónakjaikkal az átkelni szándékozókat. Tendenciózus értelmezéssel, fogalomzavarral, félremagyarázásokkal találkozunk tehát itt is, miként a korabeli birtokperekben mindenütt. A paksiak bizonyára rendszeresen jártak át a túloldalra, sőt a vízimolnárok valószínűleg nem tétováztak, ha jó pénzt ígérő idegen akart átkelni a túlsó partra. 1792ben a perbéli tanúk, különösen egy Gedőcs és egy Károly nevű paksi embert emlegettek, akik 1780 táján gyakran vittek át a vizén utasokat ladikjaikkal. Az illegális fuvarozás lassan olyan méreteket ölthetett, hogy 20 KKL. Biskó. 1. cs. V. 351. В. 1793. 2, 3, 5, 8-9. 102