Horváth Attila – H. Tóth Elvira szerk.: Cumania 4. Archeologia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1976)

Pálóczi-Horváth A.: A Lászlófalván 1969–74. évben végzett régészeti ásatások eredményei

9. kép. Szabad tűzhely az 1. ház mellett az E4. szelvényben. Abb. 9. Herd im Freien neben dem Haus Nr. 1 im Segment E4 9. Открытый очаг рядом с домом № I в раскопе Е 4 Az I. munkahelyen részben a mezőgazdasági műve­lés, részben az ásatás más feladatai miatt 1971 óta nem tudtuk folytatni a munkát, a későbbiek során szeretnénk azonban megfigyeléseinket teljesebbé ten­ni. II. munkahelyünk a templomhoz közelebb, attól kb. 200 m-re van, a mai községi temető mellett, az emlí­tett kisebb vizenyős rét szélén. Ezen a mélyebben fek­vő területen ma is legelő van, s a közelmúltban nem szántották. Az 1969. évi kisebb próbaásatás után 1973—74-ben mintegy 650 m 2 került feltárásra. Csak néhány császárkori objektumot (gödör, árok) és egy késő szarmata sírt (lásd ugyanebben a kötet­ben külön közleményben) találtunk, a többi jelenség késő középkori volt, úgy látszik tehát, hogy ezen a területen kedvezőbbek a lehetőségek a középkori falu kutatására. Két ásatási szezon után a következő fontos meg­figyeléseket tehettük a település szerkezetére vonat­kozólag. A XVI. szelvényben egy középkori kocsiút 14,50 m hosszú szakaszát tártuk fel (10. kép). Irányát dél­kelet felé tovább követve kutatóárokkal még két helyen megtaláltuk, ezzel vonala a település központi részén mintegy 150 m hosszúságban ismertnek te­kinthető. A 101,50 — 102,00 m-es rétegvonal között a domb gerincén húzódik, a templomtól északnyugat felé. Nyilvánvalóan ez volt a falu főutcája. A II. 286

Next

/
Thumbnails
Contents