Horváth Attila – H. Tóth Elvira szerk.: Cumania 4. Archeologia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1976)

Pálóczi-Horváth A.: A Lászlófalván 1969–74. évben végzett régészeti ásatások eredményei

PÁLÓCZIHORVÁTH AN DRÁS A LÁSZLÓFALVÁN I969-I974-BEN VÉGZETT RÉGÉSZETI ÁSATÁSOK EREDMÉNYEI Az Alföld középkori települési viszonyainak kialakításában igen fontos szerep jutott a tatárjárás után Magyarországon letelepült kunoknak. Ennek a nagyobb etnikai csoportnak a történeti jelentőségét a mai kutatás számára az adja meg, hogy rajtuk keresztül egy nomád jellegű társadalom feudalizálódási folyamatát figyelhetjük meg, melynek településtörténeti vetülete az állandó szállások és faluhálózat kialakulása. A letelepedés problémáinak tisztázására a régészeti terepbejárások mellett célul tűztük ki a kun szállásterület falvainak ásatását is, ezzel egyúttal szeretnénk bekapcsolódni a középkori magyar falvak utóbbi időben fellendült kutatásába. Elsőként egy olyan települést választottunk ki, amely előzetes ismereteink szerint több szempontból is megfelelőnek látszott a tüzetesebb vizsgálatra. A középkori Szentkirály falu a mai Lászlófalva (Bács-Kiskun m.) területén fekszik, a Kiskunság ÉK-i részén, Kecskeméttől K-re mintegy 20 km-re. Nevét a mai község két legnagyobb határrésze, Alsószentkirály és Felsőszentkirály tartotta fenn. Kun birtokba kerülésétől pusztulásáig Szentkirály gyakran szerepel az írott forrásokban. A birtokadományozásra vonatkozó oklevelek II. Ulászló 1493-i megerősítő oklevelében hitelesen átírva maradtak fenn. Ezek közül a legelső I. Lajos király 1354. március 30-án Budán kelt oklevele, melyből megtudjuk, hogy az akkor Szolnok megyéhez tartozó Szentkirály (Zenthkiral) és Mindszent (Mend^enth) üresen álló királyi birtokot (terras nostras vacuas) Lajos király Bőcsör (Bwchwr) fia Péter kunnak és fiainak, Miklósnak és Jánosnak, valamint unokatestvéreinek, Kabak fia Baramuk-тк és Wettfeg fia Gálnak adományozta azzal a feltétellel, hogy ott megtelepednek és keresztény szokás szerint élnek.

1 A király még azon a napon utasította a budai káptalant, hogy a megadományozottakat határjárás eszközlése mellett iktassa be.

2 Április 10-én a budai káptalan jelentette, hogy a határjárás megtörtént és a nevezett kunokat a szomszédok ellenmondása nélkül beiktatta Szentkirály és Mindszent birtokába.

3 A határjárást az északi oldalon kezdték meg, a Kőrösről Alsóalpárra vezető nagy útnál, tehát a Budához legközelebb eső ponton, az akkori főútvonal mentén, ahol az adománybirtok, egy másik királyi föld és Kőrös hármas határt alkotott. Innen kelet felé haladva az óramutató járása szerint kerülték meg Szentkirályt és Mindszentet. A határjárás alapján megállapíthatjuk, hogy a XIV. századi Szentkirály egyeztethető a mai Lászlófalva területével, Mindszent pedig a Kecskeméthez tartozó Borbás puszta határával. Árpád-kori történeti földrajzunk alkotójának, Györffy Györgynek is ez a véleménye, amint művének egyik térképéből kiderül.

4 Nézzük meg, hogy milyen további topográfiai tanulságokkal szolgál az oklevél. A kiinduló pontot jelentő „nagy út" megegyezik a Lászlófalvát és Borbást elválasztó határúttal. Szentkirály észak felől Örsed (Wrsed) possessio-val volt határos (a mai Nagykőrös Esed pusztája), a határjeleket egy halmon helyezték el, amely azonosítható a Lászlófalva északi csücskében levő Kenyérváró halommal. A következő szomszédos birtok észak-északkelet felől Menyház possessio volt, amely Kocsér területén fekhetett, helynévi nyoma nem maradt. Kelet felől, a mai kécs1 GYÁRFÁS I., A jász-kunok története. III. (Szolnok 1883) 489. 2 Uo. 490. 3 Uo. 490-492. 4 GYÖRFFY Gy., Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. (Bp. 1963) 887. 275