Horváth Attila – H. Tóth Elvira szerk.: Cumania 4. Archeologia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1976)

Bálint Cs.: A magyarság és az ún. Bielo-Brdoi kultúra

kalmas-e egy terület a szlávok megtelepedésére — nem lehet megnyugtató az etnikai vizsgálatok alapjának. Fehér G. Székesfehérvár környékének feltételezett szláv lakosságát egy, a magyarok számára jelentős mértékben idegennek és alkalmatlannak gondolt földrajzi környezette] kívánta magyarázni.

27 Nem számolt azzal, hogy szarvasmarha, ló, juh és szárnyasok tartására alkalmas rét, legelő és víz éppenséggel bőven volt e tájon. A régi magyar népi táplálkozásban nagy szerepet játszó vízimadarakat, tojásokat és csíkot könnyen találhattak a zsombékokban, s az is valószínűtlen, hogy már a X. sz.-ban ne éltek volna az árpádkori oklevelekben említett, e város környékén űzött halászattal is.

28 Fehér G. két, Székesfehérvár körüli temető szláv voltának bizonyítékát látja abban, hogy azok nagy lélekszámúak, míg szerinte a magyarok temetői kicsinyek. Ezt — korábbi fejtegetéseivel ismét ellentmondásban — az életformával magyarázza: a honfoglalók a külterjes állattenyésztés és földművelés miatt kis csoportokban, míg a szlávok — belterjes gazdálkodásuk következtében — nagy egységekben éltek és temetkeztek. E gazdaságtörténetileg bizonyítatlanul hagyott felosztás

29 kritikáját nem is az adja, hogy éppen Székesfehérvár környékén

30 vannak általa is magyarnak meghatározott temetők (Demkóhegy, Rádióhegy, Sálkeresztúri út), s hogy az általa szlávnak gondolt Maroshegyiben fordultak elő a szerinte is magyar jellegű tárgyak és temetkezések.

31 E vonatkozásban sokkal döntőbb a néhány mondattal később leírt gondolata. Fehér G. szerint ui. a Tisztántúlon éppen fordított volt a helyzet: ott a szlávok temetkeztek kicsi, a magyarok pedig nagy csoportokban. — Ezek szerint a Tiszántúlon a szlávok folytattak volna külterjes gazdálkodást? Hogyan tértek volna át az ő hatásukra a honfoglalók a fejlettebb típusú földmű27 Uo. 306. 28 BÁTKY Zs. : Székesfehérvár kialakulásának és földrajzi helyzetének vázlata. Földr. Közi. 46 (1968) 198-122. 29 Ezidőben még Nyugat-Európában sem volt belterjes gazdálkodás, ld. SZABADFALVI J.: Az extenzív állattenyésztés Magyarországon. Műveltség és Hagyomány 12 (1970) 122. 30 A székesfehérvári temetők kritikai kiadása és mai ismereteinknek megfelelő etnikai értékelése : BAKAY K. : Gräberfelder aus den 10 — 11. Jahrhunderten in der Umgebung von Székesfehérvár und die Frage der fürstlichen Residenz. Alba Regia 6-7 (1965-66) 43-88, és 8-9 (1968) 57-84, KRALOVÁNSZKY A. : Székesfehérvár kialakulása a régészeti adatok alapján. Székesfehérvár Évszázadai I. 1967. 10-16. BAKAY K.: Vitahozzászólás Székesfehérvár kialakulásának kérdéséhez. Tört. Szemle 1969. 117-122. 31 Pl. 1. sír. velésre? — Az S-hajkarika szláv eredetével kapcsolatos megállapításait mái a cikk megjelenésekor erősen megkérdőjelezte Kralovánszky A. összefoglaló munkája.

32 A másik, Fehér G. által szláv etnikumjelzőnek tartott állatfejes karperec eredetére vonatkozó fejtegetések sem meggyőzőek. Fehér G. a későrómai lakosság déli szomszédságában egy földművelő népességet feltételezett, akiktől a későbbiek során a szlávok sokat tanultak volna. Megmagyarázatlanul hagyja, hogy ezektől a szlávoktól hogyan került át a kérdéses karperec-típus a X—

XI. sz-i temetőkbe — amikor a saját anyaggyűjtése szerint — használatuk a morváknál és a dunántúli szlávoknál ismeretlen, elterjedésük nem lépi át a mai Magyarország határait. Jóllehet a nyelvészekhez csatlakozva a X. sz-i szláv lakosság déli eredetét hangsúlyozza, elmegy az általa is említett tény mellett, hogy a Dráva—Száva vonalától D-re csak igen kevés, Dalmáciában és a Balkánon pedig egyáltalán nincsen e karperecből. A magyar — szláv egybeolvadás Fehér G. elképzelte 4 fokozata merevnek (az állatfejes karperecek általa felállított tipológiája alapján a XI. sz. közepe utánra keltezi a bojárhalmi sírt), idealistának tűnik („a munka. .. egységbe kovácsolta a két népet"). Ismerteti 3 temetőnek Nemcskéri J-tól származó taxonómiai meghatározását. Érdekes lett volna olvasni, hogy miként értékeli a bennük előforduló embertani típusok egymáshoz való arányát, s pl. a vasasi, általa nem-magyarnak meghatározott sírok koponyái (nordikus 36%, keletbalti 33%, mediterrán 10%) közül melyiket és mennyit hozott volna kapcsolatba a délszlávokkal. Nemcsak az egybeolvadás Fehér G. által felállított tézisének, hanem a reá gyakran építő, további elméleteknek is adja kritikáját László Gy., amikor rámutat: Árpád magyarjainak gazdag temetkezései nem népi keveredés következtében, hanem a kereszténység térhódítása miatt tűntek el.

;i3 — A külföldi kutatás figyelmen kívül hagyta Fehér G.-nak azt a megállapítását, hogy Bjelo brdo e műveltség határterületére esik, s leletanyaga nem is annyira jellemző, ezért helytelen az arról való elnevezés. J. Korosec-cal vitázva Fehér G. leszögezte, hogy ,,nagyon sok ilyen temetőnk van, mindenütt megtalálhatók a mai Magyarországon, de Bácskában, Bánátban és Erdélyben is, te32 KRALOVÁNSZKY 1957. 206-212. 33 GY. LÁSZLÓ : Die ungarische Landnahme und ihre Vorereignisse. Congressus Quartus Internationalis FennoUgristarum. Bp. 1975. 200. 228