Horváth Attila – H. Tóth Elvira szerk.: Cumania 4. Archeologia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1976)

H. Tóth E.: Az Izsák-balázspusztai honfoglaláskori lovassír

A megmaradt leletek alapján pontosan a nyereg szárnyak mérete és alakja sem határozható meg. A két össze nem illő, s az első szárnyvéget díszítő palmettás csonttöredék díszeinek kiegészítésével a szárnyvég hosszát mintegy 4 cm-re becsülhetjük, s bizonyosra vehetjük, hogy szabadon álló sarkait lekerekíthették. A balázspusztai csontos nyeregnek a sírban mért, feltűnően széles nyeregtípust mutató méretei óvatosságra intettek, s többszörös önellenőrzésre késztettek. Kísérletképpen megpróbáltuk — figyelmen kívül hagyva a csontlemezek sírbeli helyzetét — a soltszentimrei lelet mintájára elhelyezni előkápánk csontlemezeit. Ez esetben, ha a jobb és bal oldali lemezeket szorosan egymás mellé helyezzük és csak a kettős keskeny csontszegély választja el őket (teljesen értelmetlenül) a nyereg mérete még mindig igen tekintélyes, a kápa szélessége 32 cm. E helyreállításnak azonban ellentmond a kápa felső részének szokatlanul megtört szögben találkozó vonalvezetése. Nyomósabb érv azonban a helyreállítás tarthatatlansága mellett, hogy ez esetben a jobb és bal oldali lemezeket elválasztó csontlécek rögzítő szegeit — amelyek a kápa síkjával párhuzamosan haladtak — a lemezek vagy a szegély törése nélkül nem lehetett beverni. Ehhez a szegőlécek között mintegy 2—3 cm-es távközt mindenképpen fel kell tételeznünk. Ez esetben bizonyosra véve az előkápa jobb és bal oldalának szétválasztását, a kápa szélességét legkevesebb 34 cm-re becsülhetjük. További ellenőrzésképpen megkíséreltük e kettős helyreállítást a soltszentimrei lelet előkápájának csontlemezeivel, s azok mérethű kontúrjait összehasonlításképpen felvetíthettük a balázspusztai nyereg hasonlóan helyreállított rajzára. Eredményképpen meglepően kisméretű, mindössze 24—25 cm kápaszélességű nyerget kaptunk. Ha figyelembe vesszük a László Gyula által feltételezett fa alapot, amelybe minden bizonynyal a csontlemezek ágyazva voltak, s ezt a távolságot 1—1,5 cm-rel megnöveljük, még mindig csak 26 cm kapunk

29 (27. kép). Mindebből világosan kitűnt, hogy a díszítő technika rokonsága és az előkápa mindkét nyereg csontborításain fellelhető, s minden bizonnyal a nyereg 29 LÁSZLÓ Gy. : A koroncói lelet és a Honfoglaló magyarok nyerge, Arch. Hung. XXVII. 35. old. szerkezetével, a kápa rögzítésével összefüggő furatok, nagyjából hasonló helyzete ellenére két különböző nyeregtípussal állunk szemben. így a balázspusztai nyereg helyreállításában a soltszentimrei nyereg rekonstrukciónkhoz nem nyújt segítséget, s nincs okunk arra, hogy az in situ megfigyelt helyzetet a helyreállításnál figyelmen kívül hagyjuk. Emellett azonban további érv is szól és ez a hátsó kápa csontlemezeinek a kápaív középpontjában mért mintegy 5,5 cm szélességű hirtelen elkeskenyedése. Ez szinte pontosan megfelel helyzetében és méreteiben az első kápa lemezpárja közötti távolságnak. A két jelenség közötti összefüggés nyilvánvaló, sokkal nehezebb azonban értelmezésükre, rendeltetésükre magyarázatot találni. Arra aligha gondolhatunk, hogy az előkápa középpontjából kiinduló, a tiszafüredi nyergeknél szokásos kápafejet képeztek volna ki. Ez esetben ez igen alkalmas lett volna díszítésre, csontlemez borítására azonban semmi sem mutat, arra kell tehát gondolnunk, hogy a kápa középpontjában a farbőr rögzítésének céljából hagyhattak helyet. Ez egyúttal magyarázatot adhat a hátsó kápa csontlemezének középponti elkeskenyedésére is. Az izsák—balázspusztai leletben tehát honfoglalás kori csontos nyergeinknek újabb típusa rajzolódik ki előttünk. Pontos meghatározására ugyan nincs lehetőségünk, de főbb sajátosságait összefoglalhatjuk. Első kapája rendkívül széles, középen kisebb távközzel megosztott díszű, amely a függőlegeshez közeli helyzetben állhatott, vagy enyhén hátrafelé dőlt. A kápa szélességét minimálisan 32, de legfeljebb 36 cmre becsüljük (28. kép). Az eltérés a sírba helyezés után kisebb-nagyobb elmozdulásokból adódhat. Az előkápa homloknézetének helyreállítását 32 cm-es szélességet alapul véve megkíséreltük, s ez esetben 20 cm-t meghaladó magas ságértékét kaptunk. A széles kápa minden bizonnyal kiszélesített nyeregszárnyakon nyugodhatott. A hátsó kápa szélessége 36 cm, alacsony, a nyeregdeszkához hosszan, hegyes szögben csatlakozhatott, ívelt élét kettős csontszegés fogta közre, amely a belső oldalon helyet hagyott a farbőr rögzítése számára. A kápa kis belső íve közelálló nyeregdeszkákat sejtet. E nyeregtípus sajátosságai első látásra talán meglepőek, szerkezeti elemei azonban jórészt fellelhetők az ismert leletanyagban. A kiszélesedő szárnyú nyergek hazai előfordulására a közelmúltban a gádorosi 181