Horváth Attila – Bánkuti Imre – H. Tóth Elvira szerk.: Cumania 3. Historia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1975)

Petri E.: A kecskeméti görög kereskedők története a XVIII. században

Időközben Tóth Gergely csődbe kerük, a város a házat 542 forintért vette meg, s az összeget 1746. augusztus 7-i elismervénye szerint Pulyo György (feltehetőleg azonos a hitelezővel) vette át.

137 1761-ben Pulyo Pál a vele egy kereskedésben levő Jaczó Demeter és Pap János nevében kiad egy elismervényt, hogy Tóth Gergely felvett tőlük 1286 forintot, hogy örökségét a várostól visszaválthassa. Ezt a házat nagy részben már az ő elődeik költségén építtette.

138 A görögök tehát ismét hozzájutnak a házhoz, mert a tulajdonos a ház egy részét bolt céljára nekik bérbe adja, s még az ő költségükre hozzá építtet egy boltot. Amennyiben a görögök és a tulajdonos nem tud egy házban békésen élni, a kereskedők megtartják a házat s vesznek helyette a tulajdonosnak egy másikat.

139 A bővítés ugyanazon év júliusában megtörtént, mert Tóth Gergely tanúk jelenlétében elismeri, hogy 1319 forintot vett fel a ház visszaváltására, ezt további 4729 forintért kibővítették, majd vettek számára egy másik házat 350 forintért. Az összesen felvett 6398 (!) forint fejében a házat Tóth Gergely a hitelezőknek 10 évre bérbeadja, s ha nem tudná tőlük kiváltani, a görögök teljes jogon eladhatják.

140 1772 márciusában a tíz év előtti szerződést ismét kiadják azzal a záradékkal, hogy a házat Pap János 6398 forintért eladhatja. Természetesen Tóth Gergely ismét „fizetésképtelen", s a házat 1772. márciusában a görögök eladják. Az új tulajdonos a felső szobákat magának tartva, azonnal bérbeadta házát a görögöknek.

141 A város néhány hónap múlva ki akarja ezt a házat sajátítani: ,,. . . minthogy pedig a városban egyébb aequivalens fundus azon házon kivül, mellyet Tóth Gergely fundusán Pap János és Jaczó Demeter görögök építtettek nem találtatnék ..." s folytatják a nagy felfedezéssel ,,. . . mivel ezek mind ekkoráig Felséges Asszonyunk hivei nem volnának következendő képpen városunkban házat örökképpen nem bírhatnának . . ,"

142 137 Uo. 140. f. 138 Uo. 232. f. 1761. jan. 31. 139 Uo. 140 Uo. 233—234. f. 141 Uo. 241—242. f. 142 Uo. 247. f. 1772. okt. 3. A városi tanács (bár eddig minden szerződés jóváhagyásával történt) az eladáshoz már nem járult hozzá, s az ügy 1774-ben a megyei törvényszék elé került.

143 A döntés a lezajlott vizsgálat után: a házat a templomépítés céljára a városi tanács veszi meg, s az új tulajdonost kártalanítja az általa a görögöknek kifizetett vételár erejéig.

141 1802-ben is csak úgy juthat az évek óta már birtokos görög kereskedő a kertje tulajdonjogát igazoló irathoz, hogy a földesúr ír érdekében a városi tanácshoz, emlékeztetve őket arra, hogy az illető görög kereskedő 1762 óta a városban lakik ,,. . . a közterheket nem kismértékben viseli, nem csekély Hadi Segedelem ajánlásával Felséges Királyunk s az Nemes Haza eránt való Hivségét megbizonyította."

145 Az említett példák is azt igazolják, hogy a tiltó rendelkezések ellenére a görög kereskedők (a város hallgatólagos beleegyezésével) megtalálták a módját annak, hogy ingatlanokat szerezzenek. A hatóságok nem vették figyelembe az állampolgári esküt letevő görögökre vonatkozó 1790. évi II. dekrétum 27. törvénycikkét, mely szerint ,,. . . más hon lakosok módjára . . . jószágok szerzésére s birtoklására . . . képesek legyenek."

146 A város a hűségesküt letevő görögöket továbbra is kötelezni akarja a cenzus, valamint a megyének járó évi 200 forint adó kifizetésére. A görögök ezt megtagadják, s megindul a küzdelem a város és a görögök között. A városi tanács véleménye szerint: ,,. . . ha ők itt nem laknának azon kereskedést városunk lakosai fordíthatnák a maguk hasznára, amint is, hogy sem 200 forint contributiojukkal megelégedjenek, inkább kiványnyák, hogy, annyiszor emiitett görögök a városból mennének ki . . . Máskint is sok gonosz cselekedeteikre való nézve inkább az 350 forint nélkül is kívánunk el lenni, hogy sem vélek lakni."

147 Az 1721 óta vitatott kérdésekről már 1765. év júliusában egy, a földesúrhoz intézett és onnan az úriszékhez továbbított instantiában nyilatkoznak az 143 Uo. 252. f. 1774. szeptember 25. 144 Uo. 257. f. 1776. április 3. 145 Uo. II. cs. 350. f. 1802. máj. 5. 146 II. Lipót 1790. évi II. dekrétum 27. t. с 147 BKmL KvL. Gör. kel. egyh. ir. I. cs. 142. f. é. n. (1750) 46