Horváth Attila – Bánkuti Imre – H. Tóth Elvira szerk.: Cumania 3. Historia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1975)

Petri E.: A kecskeméti görög kereskedők története a XVIII. században

Királyi megbízás alapján kezdett tárgyalni 1748-ban már a Magyar Kamara elnökeként a görögökkel a kicsiben való kereskedés engedélye ügyében, hiszen „csaknem az összes megyék szükségből, valamint a kincstár és a lakosság haszna kedvéért könyörögve pártjukat fogják". Grassalkovich összehívta a 10 magyarországi görög kereskedő társaság képviselőit, akik 445 kereskedőt képviseltek, annak megbeszélésére, hogy mit hajlandók ilyen engedély megadásáért fizetni. (Ez egyben kísérletnek tekinthető az említett magyarországi kompániák közös országos szervezetbe tömörítésére.) A görög kereskedők a megyéknek fizetett taksán, a földesúri cenzuson kívül évi 8000 forint fizetésére voltak hajlandók kötelezni magukat minden pesti Medárd napi vásárkor. A bécsi hatóságok azonban ellenezték a Magyar Kamara javaslatát. Mindössze annyi történt, hogy a Helytartó Tanács 1754. július 27-én elrendelte a török alattvaló görögök összeírását. A felszólítást több vármegye és város figyelmen kívül hagyta, jelentését nem küldte be, így a Helytartó Tanács őket a rendelet végrehajtására 1755. március 4-én újra kötelezte.

31 A belgrádi béke megújítása sem oszlatta el az esetleges francia közvetítéssel készülő Habsburg ellenes porosz—török koalíciótól való félelmet. Bécs félelmét a görög kereskedők ki is használták, tudták, hogy legkisebb panaszukra reagál majd a porta, s így sikerült az 1754. évi vámszabályát céljának (Magyarország osztrák árufelvevő piaccá változtatásának) megvalósítását — természetesen a saját hasznukra •—- hátrahatni. Míg a magyar kereskedők áldozatul estek az osztrák érdekből felemelt aránytalanul magas vámoknak, addig a török alattvalóknak (a tranzit kereskedelemben is élvezve a vámkedvezményt) szabad volt olyan külföldi árukat átvinni az örökös tartományokon, sőt behozni Magyarországba eladásra, ami különben tilos vagy 30%-os vámmal terhelt volt. A vámpolitikával Bécs főleg azt akarta elérni, hogy Magyarország a lipcsei és boroszlói vásárok termékei helyett az örökös tartományok drágább cikkeit vegye. 31 Országos Levéltár Helytartó Tanács Levéltára C. 42. Miscellanea Fasciculus 2. №8. 15. rsz. (1755—1769) 51—52. f. (Továbbiakban OL HT Misc. Fase. 2. №8 . . .) A görögök kevesellték az 1754-es tarifában közzétett kedvezményüket, mert bár a vámszabályzat kimondta, hogy a törököktől ezután is csak 5%-ot fognak szedni a behozott áruk után, panaszkodtak, hogy ezt az 5%-ot az új becslés szerint veszik meg rajtuk. A belgrádi basa panaszára az Udvari Kamara elnöke, gr. Kőnigsegg Lajos ,,a jelen kellemetlen és kritikus kilátások mellett" azt ajánlotta a királynőnek, hogy a belgrádi basát, illetve magát a portát értesítsék, hogy a királyné a panasz hallatára azonnal értesülést szerzett az ügy állásáról és megtudta, hogy csak a hivatalnokok tévedéséről lehet szó, melyek megismétlődését szigorúan megtiltotta.

32 Az állandó visszaélések miatt a század hatvanas éveiben állandósultak a helyzet megjavítására való törekvések. A hanyatló török birodalomtól már nem kellett annyira tartani, a bécsi kormányszervek már az általuk megvalósítani szándékozó kereskedelempolitikai elveket látják veszélyeztetve a görögök kereskedése miatt, ez fokozza a tilalmak szigorúságát, és már több hangsúlyt helyeznek azok végrehajtására. 1760. december 23-án, majd az azt követő év szeptember 23-i királyi leiratok utasítják a Magyar Kamarát, hogy tegyen javaslatot a török alattvalók meg nem engedett kereskedésének egész Magyarországon való eltiltására. A Magyar Kamara 1761. október 11-én kelt felterjesztésében mindenek előtt szükségesnek tartotta a törökországi kereskedők valamelyes osztályozását, ezeket két nagy csoportra osztja: török alattvalók és meghonosultak (homagiati). A török alattvalókat négy osztályba sorolja : I. osztály: A nagy falvakban és kiváltságos városokban élők. Ezek annyira elsokasodtak, hogy a főbb városok legtöbb boltja az ő kezükben van. Mindenféle árut hoznak és visznek, főleg az örökös tartományokon túl fekvő országokból. A kincstár nagymérvű megkárosításával csaknem az egész kereskedelmet a kezükben tartják, azon ürügy alatt, hogy átmeneti szállításról van szó 5%-ot fizetnek. Kereskedésük a kamara szerint nem megengedhető, ártalmas a kincstárra. Utal egyrészt a portával kötött kereskedelmi szerződésekre, amely török alattvalóknak csak török áruk 1754. Vectigal des Königreichs Hungarn und der darzu angehőringen Ländern I. cap. 4. §. 26