Horváth Attila – Bánkuti Imre – H. Tóth Elvira szerk.: Cumania 3. Historia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1975)

Fazekas I.: Móra Ferenc két diákkori beszéde

megjelent kiadványából", de az eddigi elemzés főként a költői szárnypróbálgatás, a korai publicisztikai termés bemutatására vállalkozott. Anélkül hogy túlbecsülnénk e dokumentumok jelentőségét, meggyőződésünk, hogy mindkettő sejtet valamit Móra későbbi írói kvalitásaiból. Történeti, filozófiatörténeti megközelítéssel — hasonló műfajú dokumentumanyaggal együtt — alkalmas Móra ellentmondásos írói világképe jellemzésére, a korai szabadkőműves eszmei hatás bizonyítására is. Az egyik, kéziratos fogalmazványként megőrzött beszéddel 1895. április 24-én latin tanárát, akkori osztályfőnökét köszöntötte névnapja alkalmából. A másik beszéd a millenneum tiszteletére rendezett iskolai ünnepélyen hangzott el 1896. május 9-én. Az Eyszrich Györgyöt köszöntő beszéd szövege egyike a legkorábbi keltezésű ránk maradt Mórakéziratoknak. Eyszrich György leánya, Eyszrich Theodora szíves közvetítésével, felajánlásával került a Kiskun Múzeumba 1965-ben. (Leltári száma: Adattári gyűjtemény 65.6.1.) Korábban kölcsönzési lehetőséggel Mezősi Károly a Kiskun Múzeumban rendezett Móra-emlékkiállítás anyagában 1954-ben már népszerűsítette. A gimnázium millenneumi ünnepélyén elhangzott beszédet két félegyházi lap is közölte. A Félegyházi Híradó című lap 1896. május 17-i száma, a Félegyházi Hírlap, Móra diákkori verseinek fóruma pedig két részletben a lap 1896. május 17-i és május 24-i számában. Közlésünk forráshelye — részben a bibliográfiai teljesség érdekében — a Félegyházi Híradó szövegközlése. A két közlemény a sajtóhibák különbségeitől és a FHradó néhány sornyi rövidítésétől eltekintve lényegében megegyező. Az Eyszrich György névnapjára készült igényes tartalmú köszöntő fontos forrásanyag Móra gimnáziumi tanulmányai, s a legkedvesebb tanár hatásának megismeréséhez, de előnyösen bővítheti a Szeptemberi emlék című Móra-novella műelemzéséhez felhasználható adatokat is. Eyszrich György 1859-ben született Soroksáron, 1939. június 18-án halt meg Kiskunfélegyházán. Valóban élete delén váltott hivatást, s ez nem volt túlságosan meglepő a MRZŐSI Károly szerk. : Móra Ferenc emlékének a kiskunfélegyházi szoboravatás alkalmából „Engem Félegyháza tett íróvá . . ." Kiskunfélegyháza, 1956. május 6. 31. p. kételkedő filozófiai gondolatokat is nyíltan hirdető igazgató, FIolló László által vezetett gimnáziumban. Eyszrich éppúgy, mint a múzeumalapító Szalay Gyula, a papi pályát cserélte fel a tanári hivatással. 1892-ben nevezték ki a Kiskunfélegyházi Katholikus Gimnázium tanárává. A gimnázium évkönyvei szerint a Philologiai és Régészeti Társulat rendes tagja volt, német és latin nyelvet tanított. Több történeti, etikai tárgyú cikke jelent meg különböző lapokban. О volt az a latin tanár, aki — még nem osztályfőnöki minőségében — felfigyelt a szegénységi bizonyítvány hiánya miatt kívülrekedt tehetséges diákra, aki ölében vitte be az osztályba egyetlen helyes felelet jutalmaként. Mint Eyszrich Theodórától tudjuk, azért nem kértek többé a városi urak szegénységi bizonyítványt Móra Márton ,,földbirtokos"-tól, Móra szüleitől, mert egészen a gimnáziumi tanulmányok befejezéséig Eyszrich György fizette a tandíjat. Ilyen előzmény ismeretében nem csodálhatjuk, ha a bevezetőben az „illem" gyors elhárítása után azt tartja Móra legfontosabbnak, hogy személyes köszönetét fogalmazza meg, mint a leghálásabb tanítvány, aki legtöbbet kaphatott a „szellemi munkásság megindítójá"-tól. (O irányíthatta Mórát minden bizonynyal olvasmányai kiválasztásában is.) Míg a millenneumi ünnepségre készített beszédet több részletében az alkalomhoz illő fennkölt stíluselemek, hatáskereső részletek, vagy esetleg a tanári kar számára is előírt kötöttségek irányítják, az Eyszrich-köszöntő Móra legmerészebb egyéni terveiről, a megtalált önbizalomról, a hivatástudatról majdnem baráti hangnemben szól. Önképzőköri kiadványok, diáklapok tájékoztatnak arról, hogy a félegyházi gimnáziumban a századforduló éveiben is szokás volt a tanárok névnapjáról való megemlékezés, de e megemlékezések lehetséges módjáról, hangulatáról hasonló eredeti dokumentumot nem találunk. Ezt az alkalmat Móra nem szokványos köszöntésre használja fel, mint eminens tanuló. A korábban sokszor rágalmazott osztály magatartásának fejlődéséről is szól, s ez különösen lényeges részlete a beszédnek. Веке Lajosnak, Móra korábbi osztályfőnökének 1934-ben írt visszaemlékezése csak megerősíti Mórának azt a panaszát, amely az osztályközösség tartós megbélyegezettségére utal. Веке még negyven év eltelte után is meglehetősen jelentős hangsúllyal emlegeti az általa megérdemeltnek vélt számkivetettséget, azokat a tanulókat, akiket el kellett távolítani a 264