Horváth Attila – Bánkuti Imre – H. Tóth Elvira szerk.: Cumania 3. Historia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1975)

Fazekas I.: Móra Ferenc két diákkori beszéde

FAZEKAS ISTVÁN MÓRA FERENC KÉT DIÁKKORI BESZÉDE Móra Ferenc gyermekkoráról, diákéveiről viszonylag kevés eredeti történeti forrással hitelesíthető tény­anyagot közölnek az összefoglaló jellegű Móra-ta­nulmányok, teljesség-igényű életrajzok szerzői. Aligha véletlen ez. Móra epikus író lévén, több novellájával, népszerű ifjúsági regényével lényegében megkönnyítette az irodalomtörténészek dolgát. Egy­egy jól kiválasztott önéletrajzi vonatkozású Móra­idézet gyakran többet árul el az író gyermek- és ifjúkoráról, mint a nehezen hozzáférhető, s jórészt csak irodalomtörténeti értékű források, rejtettebb dokumentumok megidézése. Ez a természetesen kimondatlan vélekedés mégis csak látszat, legfeljebb részigazság, mert a többnyire szépirodalmi műfajú idézetek még teljesebb szöveg­közléssel sem helyettesíthetik a tudományos mód­szerrel megírt életrajzot, amelynek az is feladata, hogy az író esetleges tévedéseire vagy a szépírói „többlet" tartalmára rámutasson; hogy olyan adato­kat is keressen, amelyekről az önéletrajzi tárgyú művek nem tájékoztatnak. Ha az író gyermekkoráról ilyen teljesség-igényű életrajzi áttekintést várunk, méltán tartjuk rejtélyes módon igazságtalannak azt a sajnálatos tényt, hogy Mezősi Károly kutatási eredményeinek e témában nélkülözhetetlen szintézistanulmánya publikálási gon­dok miatt immár 1960 óta vár megjelenésre! (Móra Ferenc és családja félegyházi élete címmel.) Addig is, amíg Mezősi Károly tanulmánya megjelenhet, sze­rencsésebb esetben a Mezősi-tanulmány megjelené­sével egyidőben 1 sürgető feladatunk a közgyűjtemé­nyekben és magángyűjteményekben — elsősorban a megye múzeumaiban — őrzött források ismertetése, 1 Л Kiskunfélegyházi Városi Tanács 1974. júniusában kedvezően döntött a kézirat megjelentetési feltételeiről miután Vajda László közel két évtizedes kutató­szerkesztő munkája eredményeként az életmű hoz­záférhetősége a Móra -sorozatban, Vajda tudományos igényű bibliográfiájával is biztosított. 2 Hogy milyen meglepetésszerű eredményeket ígér­het a Móra ifjúkorára tervszerűbben figyelő kutatás, jellemző példaként elegendő hivatkozni Flegedűs Andrásnak a Szegedi Tanárképző Főiskola Tudomá­nyos Közleményei 1972. évi kötetében megkezdett tanulmányára. 3 Hegedűs András Móra élete leg­kevésbé ismert korszakához, az egyetemi évek érté­keléséhez szolgáltatott új adatokat, értékes dokumen­tumokat. Időrendben is, témában is kapcsolódik Hegedűs András tanulmányához ez a forrásközle­mény, bizonyítva, hogy a budapesti egyetem diák­köri elnöke már évekkel korábban, a kiskunfélegy­házi katolikus főgimnázium növendékeként kitűnt szónoki képességével, történeti érdeklődésével, s hogy többszörösen megérdemelte tanárai elismeré­sét. Az ifjúkori sikereket földes Anna monográfiája 4 , Vajda László egyik posztumusz-tanulmánya 5 is számontartja - kétségkívül legtöbb információt kapunk Mezősi Károly tanulmányaiból, 1956 máju­sában, a kiskunfélegyházi Móra-szobor avatására. г VAJDA László: Móra Ferenc írásai. Bibliográfia. Szeged. 1970. A Somogyi-könyvtár kiadványai 13. sz. Sajtó alá ren­dezte és szerk. : PÉTER László 3 HEGEDŰS András: Móra Ferenc az „Egyetemi Kör"-ben. Szegcdi Tanárképző Főisk. Tud. Közi. Szeged. 1972. 61 — 75. p. 4 FÖLDES Anna: Móra Ferenc. Bp. 1958. 10—14. p. 5 VA)DA László: A diákpoéta. Móra Ferenc félcgyházi örök­sége. Szeged, Somogvi-könyvtári híradó 1971. 2. sz. 121— 131. p. 263

Next

/
Thumbnails
Contents