Horváth Attila – Bánkuti Imre – H. Tóth Elvira szerk.: Cumania 3. Historia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1975)
Muradin J.: Nagybányától Kecskemétig. Egy művészeti különválás történetéhez
reális veszélye végre ráébresztette a városvezetőséget, hogy tenniük is kell valamit a művészek ott tartása érdekében. Amit tizenöt éven át nem sikerült elérni, most megvalósult. Még 1909-ben nagy szótöbbséggel közgyűlési határozat születik az új műtermek építésére, és megegyeznek a város nyújtotta támogatás mibenlétében is. 1911 tavaszán pedig már fel is épül a mai műteremkert legfontosabb építménye, a korszerű, felsővilágítású iskola és az emeletes műteremépület. Az anyagi lehetőségek jobbrafordulása természetesen még nem oldott meg mindent. Nagybánya lappangó láza nem egycsapásra szűnt meg. A Kecskemétről visszaszivárgó fiatalok vagy az eleve el sem távozott „neósok" ezután sem szűntek meg a véleményük szerint elhibázott orientációt, az önmagukat túlélt utánzók munkálkodását s — közvetve vagy közvetlenül —• az iskola vezetőségét is bírálni. Nagybánya első világháború előtti történetében a legzaklatottabb évek ezek. Hírlapi viták, nyílt támadások, hűségnyilatkozatok és —• párbajig fajuló —• személyi összetűzések bonyolítják a telep életét. Még antiszemita megnyilatkozásokra is sor kerül; s példátlan eset: a szabadiskola egyik növendékét kizárják a látogatók sorából. Szemléleti — végsősoron nemzedéki —• különbségek bontották meg a kolónia addig békés életét. Meg kellett hát találni azt a szükséges kompromiszszumot, mely a kecskeméti kiválás után lehetővé tette a fennmaradást és a különböző nézeteket vallók együttlétezését. Szövegközléseink ezt az összeütközést és letisztulást lennének hivatva érzékeltetni. A kecskeméti kiválást lassan feledtető évek ezek, melyeknek korszaklezáró eseménye a művésztelep intézményesítő szervének a Nagybányai Festők Társaságának megalakulása (1911) és a megbékélést, a helyreállt egyensúlyt demonstráló 1912-es nagyszabású jubiláris kiállítás volt. Szemelvények Milyen nehéz az embernek önmagáról beszélni. S mennél intenzívebben éljük életünket, annál nehezebb annak lényegét az olvasó elé szavakban kiteregetni^ . . .) Párizs forrongó művészete sorsdöntő hatással volt fejlődésemre. Az első képek, amik megrázóan hatottak rám (akkor még a Luxemburgban függő) Manet Olimpiája és Balkon című munkái voltak. Ezek hatása alatt készült el „Önarckép" című képem. A látottak és hallottak (H. Matisse, P. Picasso, A. Derain, az akkor még szobrász Modigliani és Nadelmann) megrendítették minden hitemet NagyBánya iránt. Visszaérkezve a régi társaságba, éles ellentétbe kerültem a vezető művészekkel, s ők annyira megharagudtak rám, hogy barátaimmal együtt a Neo névvel kezdtek gúnyolni bennünket^ . . .) Iványi Grünwald volt az, aki leginkább fölfogta az idők tempóját, s így ő lett a haladók első megértője. Ferenczy Károly azonban messze állt tőlünk, hatalmas zsenije másképpen magyarázta a természet zárt egységét, s csak jóval később jutottam ismét közelébe s szerettem meg művészetének egyszerű kifejezési módját. De ez nem rendítette meg azt a hitemet, hogy Nagy-Bánya lejárt, és túl vagyunk az impresszionizmuson, sőt túl a posztimpresszionizmuson is, melynek egyik legkiválóbb és leghatalmasabb képviselőjének Gauguint tartottam. Egy ideig meghatott bámulója voltam ennek a mesternek, de iskolás követőjévé nem lehettem soha.( . . .) Henri Matisse volt az, aki döntő hatással lett jövő fejlődésemre. (Perlrott Csaba Vilmos, Magamról) 18 . . . Paris felől fúvó szelek ide is eljöttek( . . .) ekkor történt meg a nem látható, de érezhető szakadás a fiatalok és a régiek között. (...) S azok a régiek, kik annak idején mártíromságot állottak ki a maguk művészeti elvei mellett, nagy többségben éppen olyan lenézéssel, lekicsinyléssel fogadták a fiatalok minden akcióját, nézetét. Éppen úgy „feszítsd meg"-et kiáltottak, éppen úgy kerekébe fogózkodtak az idők haladásának. Mint emberi gyöngeséget szomorúan konstatáltuk. (...) Nem kívánja a fiatal gárda józanabb és súlyosabb része, hogy félre mindenki; most mi jövünk. Nem kíván életet, művészeti meggyőződéseket áldozatul azért, hogy mi éljünk; de joggal megkövetelheti a „keresők" tisztességét. (...) Abban a szabad szellemben szervezkedjen újra a nagybányai festő colonia, mely az egyenlő jogok és kötelességek legtisztességesebb, legelfogadottabb, legemberibb 18 Részlet a festőnek a szatmári Szamos című napilapban 1931. szept. 6-án (LXIII. évf. 203. sz.) megjelent önéletrajzi jellegű emlékező írásából. 311
