Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 2. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1974)
Kőhegyi M.: Szabó Kálmán emlékezete (1886–1963)
4. Szabó Kálmán a ballószögi ásatáson 4. Kálmán Szabó bei der Ausgrabung von Ballószög 4. Калман Сабо в раскопках п Баллосёг-е tárhelyiséget kellett átadni a városi hivataloknak. 75 így egyre zsúfoltabb lett az anyag a megmaradó helyiségekben. Az áldatlan helyzet láttán a Főfelügyelőség elrendeli, hogy a múzeum elrendezése kérdésének megoldásáig a tervszerű ásatásokat be kell szüntetni s csak ott folytatni, ahol földmunkák, vagy egyéb véletlen folyamán kerülnek elő régiségek. 76 A múzeumi alkalmazottak helyzete az 1920-as évek elején igen nehéz volt. Fizetésüket az állami tisztviselőkéhez képest igen alacsonyra szabták. Ráadásul még a többiek számára biztosított kedvezményektől (félárú vasúti jegy, természetbeni juttatások) is megfosztották őket. Debrecen és Szeged mellett Kecskemét volt az, ahonnan a méltatlan bánásmód megszüntetését sürgették magasabb fórumokon. Mindennél jellemzőbb az országos hírű debreceni régésznek, Zoltai Lajosnak levele, melyet Szilády Károlyhoz intézett. Igen tisztelt Könyvtárigazgató Űr! A vidéken levő törvényhatósági múzeumok és könyvtárak alkalmazottainak anyagi helyzete javítása érdekében írott b. levelére van szerencsém a következőket válaszolni : Én magam, az igazgatónk, aki nem érdekelt fél, mert neki ez az állás nobile officium és ő gazdag ember, de megérti az én nyomorúságomat, városi tanács és közgyűlés már annyiszor és annyi helyen mozgattuk ezt az ügyet, hogy nem csoda, ha én is, belefáradtam és reményt vesztettem elcsüggedten, épen mint Tisztelt Kartársam. — Mindazonáltal csatlakozom a mozgalomhoz, amely a miniszterelnök úrnál próbál szerencsét. Csakhogy szerkessze meg más a kérvényt, aki újabb és nyomósabb argumentumokat is feltud hozni. Mert azt a felíratott, amelyet Debrecen város törvényhatósági bizottsága 525/23 606 1920. bkdy (?) sz. a. f. évi január 5-én a belügyminiszterhez felterjesztett és a melyet pártolás végett Kecskemét, Szeged városokhoz, Szabolcs, Tolna, vármegyékhez is megküldött, eredetileg én fogalmaztam és azt a tanácsi előadó majdnem szórul-szóra átalvette. Bizonyosan van az érdekelt kartársak között olyan, aki meggyőzőbben és hatá75 Ugyanott 1898-1923., 34654/1921. 76 Ugyanott 1898—1923., 97—111/1921. 437