Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 2. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1974)

J. Vorák: Kolompár Kálmánné kiskunhalasi cigányasszony kézimunkái

Ittartózkodása alkalmával napjait reggeltől késő estig a Cserepesben töltötte. Kihasználva Erdős cigány nyelvismeretét, s azt, hogy páratlan szivélyességgel fogadott vendégként, jóbarátként forgott a mindenkivel szemben bizalmatlanul viselkedő cigányaink között, jónéhány alkalommal mi is vele tartottunk. Erdős a Cserepes valamennyi házát végigjárta. A már följebb említett kalárisokon és cigányzsebeken kívül ő se talált más cigány női kézmiunkát. Egyebek közt Erdős Kamuinak halasi, cserepesi cigányainkról az volt a véleménye, hogy: „. . . edényfoldozó (Gurvar; Fodozovo; Kolompár) •—• cigányok. Őket tarthatjuk a hazánkban élő cigányság egyik legprimitívebb csoportjának. Gurvarcigánynyelven beszélnek. Kiskunhalason a Cserepes (jelenleg Harangos tér) elnevezésű területen élnek, kb. 250 fő. 1910-ben még mindannyian sátorban laktak, télen-nyáron. 1919ben is csupán 4 házacskájuk állt."

1 Kolompár Kálmánná sátorozó szülőktől született. Emlékezete szerint kislány korában csak két putri volt a telepen, egyik a vajdáé. Ahogy kitavaszodott, melegebb lett az idő, az egész sor felkerekedett, vándoroltak. Apja cigánykovács, üstfoltozó volt, nyaranta az egész család vele tartott. De az anyja tudott varrni, amit egyetlen sori cigányasszony se tudott akkor. A tulajdonunkba került kendő ritkasága elkerülhetetlenné tette a készítőjével való közelebbi megismerkedést. Számolnom kellett Kolompárné kártyavető, tenyérjós mivoltával. Mesterségével jár, hogy kinek-kinek magatartásából, elejtett szavaiból következtetve, mindenkor azt a választ tartsa készenlétben, amelyikről úgy véli, hogy legkedvezőbb fogadtatásra talál. Ugyanakkor el kellett fogadnom, hogy a Mácsai Patricia részére készített kendőjével háláját akarta leróni, szeretetből, igaz szándékkal készítette. Aziránt se lehetett semmiféle kétségünk, hogy a kendőt valóban ő rajzolta és varrta ki. Hogy halasi cigányasszonyaink közül valaki, ha bármilyen gyatrán is rajzol, és kézimunkázik, magában elegendő lett volna, hogy figyelmet szenteljünk neki. Aztán ott volt további kérdésként: Belevarrta-e Kolompárné a kendőbe a szerencsét? Helyesebbnek véltem, ha Kolompár Kálmánnéval elsőízben nem a múzeumban találkozunk. Riaszthatta volna a számára merőben idegen környezet. Kérésemre Mácsai Jánosné lehetővé tette, hogy Kolompárnéval annak az iskolának egyik osztálytermében beszélhessek, ahová Kolompárné unokája is iskolába járt, s amelyiknek konyháján olykor, Mácsainé jóvoltából Vilmánk is hozzájuthatott némi ételmaradékhoz. Ez a találkozás 1963 júniusának végén, néhány héttel a kendő ajándékozása után történt. Kolompárnénak kérdéseimre adott ekkori közlése önmagáról : 52 éves, Kiskunhalason született, szülei is itt laktak mindig, de csak télen, mert nyáron vándoroltak. Iskolába nem járt, írni-olvasni nem tud. Özvegy, férje régen meghalt, lánya elköltözött Halasról, magára hagyta az unokájával. A varrást édesanyjától tanulta, a rajzolást magától próbálgatta. A sori asszonyok közül legritkább, ha varr valaki. Ruhaanyagukat a boltban veszik, s legtöbbször magyar varróval varratják meg. Szoknyát még inkább tudnak csinálni maguknak. О inget is tud csinálni. Mutatom neki a kendőjét, s megkérdezem, hogy nem bánja-e, hogy Mácsainé nekünk adta. — Hát ha már maguknak adta, legyen a maguké. Mácsainé azt mondta, hogy azért adta maguknak, mert maguk mindenfélét megőriznek. Ezt meg is lehet őrizni, mert ilyen nincs több. — Mért csinálta ezt a kendőt? — A Patrikának, hogy legyen szerencséje. — Csinálnak ilyen kendőt a halasi cigányok lakodalomra? — Csinálnak. Lakodalomra, keresztelőre, temetésre is. — Rajzolják és kivarrják, kihímezik őket? — Igen, ki is varrják, ki is hímezik, mint a magyarok. — A magyarok itt Halason csinálnak ilyet lakodalomra? — Azt nem tudom, de a cigányok csinálnak. — Temetésre is? Azt is kivarrják? — A temetésit azt nem, az csak fekete, mint a magyaroknál. — A lakodalomra készült kendőkre mit szoktak rajzolni — Szerencsét. Ebben a kendőben is csupa szerencse van, ebben szerencsétlenség nincs egy szem se. — És a keresztelő kendőre mit varrnak? 1 ERDŐS Kamill: Fémműves cigányok — NÉ: XLIV. 1962. 289—290. o. — A magyarországi oláh (vlax) cigányokra 1. még ERDŐS Kamill: A magyarországi cigányság (Törzsek, nemzetségek) NK. III. 1958. 152—170.O A magyarországi cigányságnak ezt a törzsenkénti meghatározását később a szerző némileg módosította, ez azonban nem érinti a halasi cigányságról adott megállapításait. 207