Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 2. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1974)

Vorák J.: Emlékezés Nagy Czirok Lászlóra

jel. Minthogy ennek az anyagnak túlnyomó része Bátyám által nyilvántartott adatközlőktől s^árma^ik, s már a Bátyám által összeírt szövegekből válogattuk ki, azért kettőnk neve alatt akarom megjelentetni. . . Amennyiben Laci bátyám beleegyezik a közlésbe, és egyetért ebekkel a feltételekkel, legyen szíves válaszolni nekem, minél előbb, hogy a Zeneműkiadóval megköthessük a szerződést. Egyúttal a szövegekre és adatközlőkre vonatkozólag kérnék is egy s más felvilágosítást, esetleg pótlást. . . Levelét várva, szíves barátsággal üdvözli Budapest, 1952. december 31. Vargyas Lajos EGYETEMI NÉPRAJZI INTÉZET Debrecen Nagy Ozirok László muzeológus KISKUNHALAS Kedves Bátyám ! neheztelés ne essék reám, hogy csak most válaszolok. Szerettem volna azon melegében átolvasni a munkát, de az egyetemi évvégi gondok engem is jobban érintettek : kevés az idő, sok a munka, vagy jobban mondva sokféle, ami emészti, eszi az embert. A legnagyobb tanulsággal olvastam el az elküldött részeket. Az írásmód, a közölt anyag véleményem szerint remek s mint írói teljesítmény is egyedülálló. Nagyképűség lenne, ha én itt most ezt, vagy azt jobban magyarázni, bírálni kezdeném. Számomra a munka minden sora becsesebbnél-becsesebb adat, ragyogóan megírva, formába ömlesztve. A finom részletekkel s a pásztorkodás összképének megrajzolásával a magyar élertfomának olyan értékeit mentette meg Kedves Bátyám, amivel nem sokan dicsekedhetnek. Én bátran a Magyar halászat könyve mellé állítanám, de részleteiben és finomságaiban túl tesz azon . . . nem beszélve arról, hogy ekkor még Herman Ottónak könnyebb volt a dolga. Ezt írja Bátyám : ,,Aki többet tud, hát többet adjon elő, Nagyobb fejű koncból veretik több velő ..." Honnan vegyek én Bátyám mondanivalójához nagyobb fejű koncot?! — Amit mondani tudok az tisztára technikai . . . Nagyon kérem Kedves Bátyámat, ne nehezteljen azért,hogy nem adok itt nagyképű tanácsokat, nem kritizálok, stb. Menjen csak Bátyám előre azon az úton, amelyen elkezdte .. . Igaz tisztelettel köszönti Kedves Bátyámat Debrecen, 1955. június 15. Gunda Béla MAGYAR NEMZETI MÚZEUM NÉPRAJZI MÚZEUM ADATTÁRA Ad Ea 1053/1954. Kedves László Bátyám ! A ,,Molnárélef с tanulmánya II., befejező részét is megkaptam tegnap. Át is néztem, olvastam és javítottam. Ez a rész ls

JÓ> különösen a társalkodó helyek с fejezet tetszett nekem elevensége miatt. Egyedül a céhélettel nem vagyok megelégedve. Tartalmas, de nem áttekinthető szerkezetű és suta is. A bevezető része hiányos, befejezése nincs, pedig kell. Megkívánja ezt az egész dolgozat jósága, de maga a fejezet is. Neki kell hát ismét gyűrkó'znie akár hetedszer is, mert ennek a dolgozatnak végig jónak, sikerültnek kell lennie. Az a kis odavaetett mondata, hogy hatszor nézte, dolgozta már át a ,,Molnáréletet" mutatja, hogy nemcsak megértette, hanem csinálja, átéli, hogy hogyan készül a tudományos munka. Ez nekem a legnagyobb elégtétel és egyben fizetség az eltöltött időért. Tudtam — másokkal együtt —, hogy László bátyám, aki oly jó gyűjtő, éles megfigyelő, s eleven stílusú is, feltétlenül képes tudományos igényű, szintű munkára, csak egy kis biztatást, következetes kitartó együttes munkát kapjon hozzá valakivel. . . Most, amikor három dolgozata készült el, nem is olyan hosszú idő alatt, önteltség nélkül jól esik, hogy futotta erőmből, kitartásomból az ehhez szükséges biztatásra, következetes kritikákra, képességem szabta útmutatásra. Ugy érzem, amit vállaltam teljesítettem, s most már hátrább húzódok; vissza önmagam felé és mások felé ahol szükséget látok. László bátyámtól nem szakadok el végleg. Személyes találkozásainkkor, vagy tervvázlatainál nagyon szívesen segítek és önzetlenül ezután is, de dolgainak előzetes lektorálását már nem vállalom, mert edzett, kitartó tanulmányíró lett ; olyan, akinek meg kell állania a maga lábán is. Nehezen vetkőzte le kishitűségét, de levetkőzte, ez nekem elégtétel is, de komoly figyelmeztető is, hogy a jövőben már hagyjam a maga lábán járni. Ez az élet parancsa, amelyhez 477