Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 2. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1974)

Grynaeus T.: Bácsmegyei gyógyító szokások és hiedelmek

vagy árpaszemet kútba dobva azt háromszor megkerülik, az óra járása irányában, háromszor mondva: „mújjone vesszőn el" (BL). Van, aki kiszurkálja tűvel (Bm.). Árpa, vagy s^emfájás esetén ibolyát (jubicica) kerestek. Aki legelőbb talált, gyorsan egy kis csokrot szedett, s annak adta, akinek a szeme beteg volt. Az a virágokat az alábbi ráolvasás kíséretében szeméhez nyomta: „Jubicica a te szemed fájjon A^ enyém ne fájjon!" majd feje fölött háromszor lefelé fordította a csokrot (S). К fájós szemet székfűteával mossák (K), a vads^ört csipesszel szedik ki („megsikáltuk homokkal, hamuval, szépen papírba csomagoltuk, mikor köll előszödtük") (Bl.). Hirtelen látásromlását egy beteg így jellemezte: „elveszett a szemem fényé''' (A), míg ha valaki csak este nem lát, azt „farkassötét"-nt\z nevezik (Cs.). A hályogot — közkeletű fölfogás szerint — valamilyen, a szemen levő átlátszatlan rétegnek képzelik, amit le lehet kaparni (BL), vagy — a naphályogos marhánál —• finom cukor- és üvcgporral szétroncsolni (A). A hercegszántai vodkánál esett csodák között vakok gyógyulását is számon tartják. Ezek egyike (H): „Egy vak kislány is meggyógyult. Másodszor vagy harmadszor vitte az öreganyja: akkor már mondta, bogy lássa a virágot. Akkor mondta az öreganyja, hogy menjen, oszt szedje le, hogy igaz-e? Mert nem hitte, hogy lássa. Levette a virágot, oszt elvitte a nagymamájának. Meggyógyult a kislány. Most meg olyan menyecske, mint a világ, nem is látni, hogy a szeme fájt". Ha — kikapós menyecske — urát meg akarja vakítom : fekete tyúkot főz neki (N). Egy boszorkányról viszont azt beszélik, hogy férjét „beindító", szerelemre gerjesztő ún. „kanca marina" porral etette meg. IDEG-, ELMEBETEGSÉGEK A görcs fogás „a vastag izmokat, meg a lábam szárát keményen tartotta" (Bm.). A másik élőlénynek képzelt betegségokozó, a kórság inkább szólásokban szerepel („úgy fáj ,mint a kórság", G.; úgy szaggatta. a gyomromat, azt gondoltam, a kórság kitör, olyan görcseim voltak", Bm.), az epilepsias roham is „odasújtott a földhöz" (M). így képzelik el az arcidegzsábát (neuralgia nervi trigemini) is : „bujkál bennem a baj" (Bá.), főduzzadt az az ínycsont, valami tépázta" (Kb.). (Ezeken kívül még számos szólás utal az egykor talán, élőlénynek elképzelt betegségokózóra: a. guta (Bl.) és a franc kitöri (Bm.), a hideglelés rámén, rázza (BL), a fene eszi (Ke.), a végbelét eszi valami (So.), (L. még fentebb, guga, rosseb). A betegséget „három nap alatt elverjük" (Ba.). „Csiggas^tom (azaz nyugtatom) magam, ahogy lehet" (AL), mondja a beteg, de akiben már nagyon uralkodik a% ideg, „szaladgál benne, mint a tüsök" (H), „zábókos fejű" (J) (— zavart, kótyagos). Aki „nincs ki kerekre" (J), azt „józan bolond"-nak nevezik (J), mert józan létére nem viselkedik normálisan. Van, akit alaptalanul vélnek háborodottnak, de „az már úgy van, a kutyára ráfogják, hogy meg van veszve, akkor annak meg kell veszni" (So.). ÁLLATGYÓGYÁSZAT Adataink zöme egy akasztói és egy csengődi juhász betegünktől származik. Szemverés ellen kiscsikónak piros szalagot kötnek a nyakába (BL), kismalacot, csirkét megköpködik, leszólják: Phü, phü, de csúnyák vagytok (BL). Csirkéket, ha valami bajuk látszik „húgyos söprűvel szokták mögszentőni, körösztbe, háromszor (BL). Az ún. kártojást (kb. galambtojás nagyságú tyúktojás) balra, balkézzel, visszakézből a háztetőn át a szomszédba kell dobni (Ma.), különben a gazdasszony minden tyúkja olyat fog tojni (B). A magyar marhát „a betegség se fogta meg úgy", pedig egész télen kint teleltek, lelepte őket a hó" (A). 233