Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 2. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1974)

J. Vorák: Kolompár Kálmánné kiskunhalasi cigányasszony kézimunkái

Szenderey Zsigmond mutat rá: ,,A cselekvésnél használt tárgyak is szimbolikus jelentőségűek. Л tojás és az alma ősi termékenységi szimbólumok, a májusfa ősi érzelmi jelvény, az ajándék-zsebkendő is ,mond' valamit a legénynek." 70 — Ilyenképpen varrta bele Kolompár Kálmánné is a maga jókíván­ságait, a „szerencsét" kendőibe. Azokat a képeket is belevarrta, melyeknek mágikus ereje biztosíthatta a kívánatos jó dolgoknak megszerzését, megvalósulá­sát, s a nem kívánatosaknak távoltartását. Halasi cigány adatközlőinknek Kolompárné szar­vasmadaráról adott közléseit összevetve azzal, amit ő maga is állított róla, biztosra vehetjük, hogy a szar­vasmadár bőregér. De a kendőbe rajzolt bőregér, denevér nemcsak egy állatot jelent, hanem azt a kí­vánságot is, melyet Kolompárné éppen a denevér felidézésével, s a denevérhez fűződő hiedelmekkel akart valósággá varázsolni. Ugyanilyen szándékkal került a kendőbe a kis zöld béka, a piros szalag, a kantát emelő legény. Kolompárné ilyen vagy amolyan értelemben jót akart velük, s nemcsak hogy kívánta valakinek ezt a jót, de a maga módján igyekezett annak megvalósulására befolyást gyakorolni. Mind­három kendőjéről, minden egyes adatközlés alkal­mával állította: ,,Ebben szerencsétlenség nincs egy szem se!" Mennyivel könnyebb és megnyugtatóbb lett volna értékelésünk, ha ezekről a „szerencsékről" egyértel­műen maga Kolompárné adott volna tájékoztatást. De egy-két elszólását kivéve, erre nem volt hajlandó. Készítőjük szándékából indulva vannak teljes bizton­sággal olvasható ábrák: Rajzoltam házat, — kívánom, hogy legyen házad kerttel; rajzoltam a fiúgyerek, meg a lány hajába piros szalagot, — az meg fogja védeni a szemveréstől, nem engedi, hogy a gonosz közelébe férkőzhessen; — razjoltam szarvasmadarat, — a szarvasmadár szerencse, pénzt hoz majd neked, sok pénzt. Mindezeket ő maga is feloldotta. Egyér­telműen, félreérthetelenül. Legtöbb ábrájával kap­csolatban azonban nem adott felvilágosítást. Merev elzárkózására kereshetünk indokokat, ám nem bizo­nyos, hogy azok a valódi okok. Aki a varázslatot má­sok előtt üzi, aki szándékát másoknak elmondja, annak a kívánsága nem fog teljesülni, a varázs elveszti az erejét. Lehetséges, hogy szégyelte előttünk elárulni kendői ábráihoz általa fűzött cigány hiedel­meket. Csak annyit közölt belőlük, ami nem botrán­koztathatott meg bennünket. Mit szóltak volna Mácsaiék ha megtudják, hogyan akarta hozzá­kötni Kolompárné az új ember hűségét az új asszony­hoz? És mit szóltunk volna hozzá mi a múzeumban, ha az ollóról kiderül, nem azért varrta a „keresztelő" kendőbe, hogy a lánynak legyen mivel szabni, ha­nem a boszorkányt akarta vele a gyerektől távoltar­tani. A „keresztelő" kendőben egyébként egymás mellett van a kis zöldbéka és az olló. A zöldbéka pénzt hozó, de lehet a gyerekkel kapcsolatban más jelentősége is. Ezért nem lehet Kolompárné kendőit elolvasni bizonyossággal, még a jelképekkel feltételezetten kap­csolatba hozható halasi cigányhiedelmekkel, s az azokat erősítő magyar hiedelmekkel együttesen se. A legtöbb ábra jelképes jelentőségét illetőleg csak valószínűsíthetünk. Ez a valószínűség annál köze­lebb áll a valósághoz, minél több hiedelem, elsősorban is halasi cigányhiedelem szól mellette. De egy-két kivételtől eltekintve minden ilyen valószínűsítéssel szemben ott marad a jogos kétely: Hátha nem ezt akarta ? Meg kell elégednünk azzal, amit készítőjük állít róluk: Beléjük varrta a szerencsét. S ha szándékának tisztaságában nem kételkedünk, ezt el is hihetjük neki. Kolompár Kálmánné díszítgetett ingvállai jó pél­dák arra, hogyan alkalmazza, hasonítja át népe ízlés­kultúrájának törvényei szerint a kiskunhalasi csere­pes! cigányasszony az idegen környezetből átvett viseleti elemeket, hogyan formálja azokat, s hogyan adja hozzá saját egyedülálló művészkedését, a „maga gondolatát". Kendői, mint a kiskunhalasi cigány hiedelemvilág jelképeit őrző, mágikus cselekmény tárgyi bizonyí­tékai érdemelnek figyelmet. Ezért tartottuk szükségesnek ismertetésüket még akkor is, ha Kolompárné diszítgetése és „szerencse­kendői" ezideig maguk nemében páratlanul egyediek, s ezért tettünk kísérletet jelentőségük értékelésére. 70 A magyar népszokások ősi elemei — Ethn. 51:359. 228

Next

/
Thumbnails
Contents