Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 2. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1974)

J. Vorák: Kolompár Kálmánné kiskunhalasi cigányasszony kézimunkái

8. Fecske. 9. Szarvasmadár. A tág időközökben ismételtetett bemondások után rendelkezésemre állottak az ábrák ellenőrzött megnevezései. Az, hogy a legkezdetlegesebben ábrázolt madár ezekben a meghatározásokban olykor libává, máskor kacsává vált, hogy a kutya egyszer-egyszer kisnyúl lett, vagy fordítva, hogy a nyúl medvévé vált, a párjával mulató juhászlegény emberré, aki az asszonyával mulat, nem lepett meg, s nem téríthetett el további kereséstől. Hiszen évek múltán ezekről a rajzokról senki se adhatott volna tévedhetetlenül, mindig azonos megnevezést. Nincsenek libára, nyúlra, kutyára, medvére utaló egyedi jegyeik, mint a békának, vagy teknősbékának. A három kendő ábrái összegezésükben jellemző, képét adták mindannak, mi készítőjük számára a jó, a kívánatos, a szép, a „szerencsés" dolgokat jelentette. Mindhárom kendő és a magakészítette ,zsaba' valamennyi ábrájának valamennyi bemondásakor adott megnevezését összegezve, az ábrák jelentésük szerint alábbi csoportosítást kínálták: a) Minden jelentés nélkül, csupán pillanatnyi szeszeszélyből kerültek a kendőkbe, mint a „szerencse" kendő-kerékpározó cirkuszi majma. Talán csak a rajzos kedvből, annak bizonyítására, hogy ,,Én ezt is le tudom rajzolni!" b) Kimondottan díszítőjelleggel: ,,Nagy bodros erdei fák, virágok, hogy szebb legyen. - - Ide is kellett valamit tenni ..." c) Magukban is kívánatos jó dolgok képei: ház, kocsi, ló, gyerek. d) Egyszerű, általánosan ismert és használt, vagy egyszerűségüknél fogva bárki által értelmezhető jelképek: kislány babakocsival, gyermekáldást jelentő gólya. e) Olyan összetettebb jelképekként felfogható rajzok, melyeknek megértésérc csak halasi cigány hiedelmek ismeretében tehetünk kísérletet. Elgendő okunk volt feltételzni, hogy Kolompárné nem egy ábrájához fűzött cigány hiedelembe gyökerező jelentést. Első, „lakodalmi" kendőjének 5. ábrájáról alig is állapítható meg, hogy lány, vagy fiú. 1963 júniusában Kolompárné szerint a kislány kantával, szomorúfűzfa alatt áll és szomorkodik. Ez a kislány aztán ezt követően három ízben kantás legénnyé vált. Egyszer azért tart kantát a kezében, mert locsolja a virágokat, máskor azért, mert a „kanta az jó, az szerencse", s végül azért viszi egészen tele a vörösboros kantát, hogy akiknek a kendő készült szerencséjük legyen. — Kolompárné akkor is legjobb hiszemüleg nevezte meg a figurát, mikor kislánynak mondta, akkor is, mikor locsoló, akkor is mikor vörösboros kantát merő legénynek állította. Az ábráknak így is, úgy is fölfoghatjuk a jelentőségét. Az ábra lakodalomra készített kendőben van. Magyar hiedelemvilágunkból véve analógiákat: A Bakony-vidéken azt tartják, hogy „Szomorú menyasszonyból víg menyecske lesz. „Matthias Mátrainé Varga Rózsa szarvas vidéki babonaként jegyezte le, hogy „Nagypéntek hajnalán elmennek a lányok egy fűzfa alá a Körös partjára, ott kibontják hajukat és körülfésülik azt a fűzfa ágainak hajlása szerint a föld felé. Mikor egyet húznak a fésűvel, ezt mondják: kígyó, béka távozz a házunktól. Háromszor mondják egymásután. Ezután semmiféle rossz nyelv, pletykaság nem fogja megkörnyékezni őket és házuktáját". — Ha azonban ez az ábra kantás fiút jelent, s méginkább teli kantával, vörösborral köszöntő legényt, akkor lehetetlen nem összevetni akár a halasi magyar lakodalmi hiedelemmel, mely szerint lakodalomkor minden edénynek teli kell lenni, hogy a fiataloknak életükben soha, semmiben se legyen fogyatkozásuk, vagy éppen a halasi lakodalmi cigányhiedelemmel, mikor a hazatérő fiatalokat teli kanta vörös borral köszöntik, ami számukra szerencsét fog jelenteni. A kanta vörösborral köszöntő legény jelentőségére maga Kolompárné is utalt. Mint az ismételt bemondások alkalmával megállapíthattam, Kolompárnéra magára éppen a cigányhiedelemmel kapcsolatba hozható ábrák feloldásánál nem számíthattam. Mindössze elszólásaiból következtethettem. A szerencse emlegetésén túl, arra, hogy miért szerencse az, amit annak emleget, minden esetben kitérő választ, vagy semmiféle választ nem adott. Egyetlen megoldás kínálkozott, valamennyi cigány hiedelemmel kapcsolatba hozható ábra jelentőségéről, (kendők megmutatása, azok létezésének említése nélkül), halasi, cserepesi cigányadatközlőktől kellett tájékozódnom. Ehhez azonban a megközelítésre csakis a magyar hiedelemvilág analógiáit használhattam, hiszen a cigányt egyáltalán nem ismertem. Ha ez a megközelítési mód nehezítette is a dolgomat, a legkülönbözőbb magyar vidékek idevonatkozó hiedelmei, az ezeknek megfelelő halasi magyar hiedelmek, s 219