Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 2. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1974)

J. Vorák: Kolompár Kálmánné kiskunhalasi cigányasszony kézimunkái

désében egyedül a cigányízlés determináló hatását állapíthatjuk meg. Hiányzik — és a továbbiakban is hiányozni fog ennek az egyedi művészkedésnek a cigány közösségi gyakorlata, ami népművészetté tehetné. Hiányzik Kolompárné ruhadarabjainak cigány közösségi viselete, amivel ezek népviseleti darabokká válhatnának. Hiszen Kolompárné ezekben az ingvállakban cserepesi cigányasszonyainak s lányainak szemében is maradinak számít. A nemrég még sátorozó halasi cigányságunk életében beállott alapvető változások nélkül Kolompárné díszítgetése nem születhetett volna meg. A törzsi életkeretek nem tették volna lehetővé a díszítgető munkát. Ám éppen az a tény, hogy napjainkban a cigányság életében beálló változások méginkább felgyorsultak, kizárja azt a lehetőséget, hogy Kolompárné díszítgetése akár csak Halason is követőkre lelhessen. — Ami persze nem zárhatja ki, hogy akár közeljövőben is ne születhetne meg cigány népművészet. — Kolompár Kálmánné ruhadarabjaihoz tartozik sajátkészítésű, hagyományostól eltérő zsabája is. (3. kép). Van neki hagyományos cigányzsebe is. Amit mi megvettünk tőle, az saját rajzainak kivarrásával van díszítve. Díszítgetései, ábrái felfoghatóak a hagyományos zsabák amulettes jelvényeinek helyettesítőiként is, ezért Kolompárné kendőivel együtt kell vele foglalkoznunk. A kendőkével azonos állatok rajza feltételezni engedte, hogy a rajzokhoz Kolompárné jelentőséget fűzött. Kolompárné kendői 1963-ban, mikor Kolompár Kálmánnétól elsőként megszerzett, általa „lakodalmi kendő"-nek nevezett kendőről adott első adatközlést lejegyeztem, már lejegyzés közben se fogadhattam el állításait. Amikor azt állította, hogy ilyen kendőket halasi cigányságunk lakodalmakkor ajándékoz, önmagának mondott ellent. Másik állításával arról bizonykodott, hogy ilyen kendőket a soron senki más nem csinál csak ő. Utóbbi igaz. Annyira, hogy ez előtt a kendő előtt ő se csinált ilyet. Halasi cigányságunk lakodalmi szokásainál kétféle kendő is szerepel. A nagyméretű, 1.50 x 1.50 centiméteres selyemkendők csak mintázatuk élénkségével tértek el azoktól, a halasi parasztasszonyaink által is használt selyemkendőktől, melyek halasi magyarságunknál olykor jegyajándékként is szerepeltek, s melyeket menyecskéink, de idősebb asszonyaink is ünnepi viseleti darabként az első világháborúig hordtak. Jakab Lászlóné, 60 éves halasi, cserepesi adatközlőnk így emlékszik vissza ezekre a kendőkre: „Volt az a nagy selyemkendő, amit ha felkötöttek, bokáig is leért. Ebbe mentek a cigánymenyasszonyok esküdni. A cigánymenyasszonynak a koszorúja is ez volt. Anyósa és apósa is adott neki ilyet, ha telt rá, de más is adhatott. Módos cigánymenyasszonynak sok ilyen kendőt adtak.,, — Semmit se tud róla, hogy Kolompárné kendőjéhez hasonló, azzal azonos értelmű, szerencséthozó kendőt a halasi cigányasszonyok közül bárki is készített volna és lakodalomra ajándékozott volna. De tud egy másik fajta, kisebb fej kendőről, mely rendszerint piros volt. Ezt a menyasszony jövendő anyósa vette a fejbekötésre. Kolompárné első bizonygatásaival szemben Jakab Lászlóné állítja, hogy kereszteléskor a halasi cigányok is használtak valamiféle kendőt, ha ugyan egyáltalán kereszteltették a gyereket. Ez a kendő lehetett magyaroktól megszerzett régi keresztelő takaró is. Ehhez azonban alig is juthattak hozzá, hiszen ezeket a gyerekek megkeresztelése után is féltve őrizték. „Azzal vitték őket a templomba, ami éppen volt. Legtöbbször csak cihából, lepedődarabból lehasított vászondarab volt, de azt még csak be se szegték". — Hasonlóképpen nem tudott Jakab Lászlóné a halasi cigányság halotti kendőiről se, arról legalább is nem, hogy ahhoz halasi cigányságunk valamiféle hiedelmet fűzött volna. Erdős Kamill a halott cigányasszonyok fejkendője mellett szól még egy másikról is, melyet a halottnak az álla alatt kötnek meg. „ . . . a halott állafelkötőruhájából ha valaki el tud lopni egy kis darabot és ezt belevarrja annak a ruhájába akit szeret, annak — míg e ruhát hordja mindig nagy szerencséje lesz". — „ . . . Akinek — a halott jelenlétében — bizsereg a keze, annak bele kell törölni kezét a halott szemfedelébe." — Ugyanebben a munkájában említi Erdős a kendővel véghezvitt „gyászmegszakítást" is . Tudunk halasi cserepesi cigányainknál lakodalomkor használt kétféle kendőről, keresztelésnél használt, gyermeket letakaró kendőről, temetésnél használt halotti kendőről és szemfődőről, de semmi adatot se sikerült eddig szereznem ezeknek bármiféle helyi ci6 ERDŐS Kamill: Cigány-temetés — NK. III. 4. sz. 1958. 107—127. o. 213