Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 2. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1974)

J. Vorák: Kolompár Kálmánné kiskunhalasi cigányasszony kézimunkái

ív papírost tettem eléje, ceruzát adtam neki, hogy rajzoljon. Rajzolja tele a papírost, rajzoljon akármit, ami eszébe jut. Örömmel kapott rajta. Cseppet se zavarta, hogy mellette állok és nézem. Legkisebb gátlás nélkül, folyamatosan, nagyon gyorsan rajzolt. Rajzai éppen úgy, mint kendőinek ábrái lineárisan, balról jobbra haladva készültek. Rajzolás közben inkább csak önmagának mesélgette, hogy mi az, ami a keze alatt születik. A születést ez esetben szigorúan szószerint kell érteni. Ezeknek a rajzoknak miféleségét nem kellett külön, utólag bemondatni. Készültük közben jegyezhettem fel róluk, hogy melyik micsoda. Kolompárné alakjait, állatait, fáit, tárgyait emlékképei alapján, de eleven valóságokként teremtette meg. Számára azok abban a pillanatban, ahogy lerajzolta őket, megelevenedtek, s nemcsak hogy életre keltek, de éreztek, cselekedtek, kapcsolatba kerültek egymással, valamennyien beleilleszkedtek az őket megteremtő cigányasszony világába. (4. kép) Szó se volt valamiféle előre megszerkesztett egységről. Amikor a gólyát megrajzolta, mondogatta: „Gólyamadár, gólyamadár, jó is vagy te gólyamadár. Ugye jó leszel?" Az utána rajzolt szarvasmadár és gólya között nem jött létre valamiféle kapcsolat. Az első sor 3. és 4. számú ábrája azonban már úgy készült, hogy előbb a kiskutyát ábrázoló 3. számú rajz, majd a gyereket ábrázoló 4. számú rajz elkészülte után a rajzoló egy darabig tétovázott, majd gondolt egyet, s a kutya nyakától pórázt rajzolt a gyerek kezéhez. Л két rajz eggyé vált, a két figura kölcsönhatásba került egymással, a kutya a gyereké lett. A második sor 5. számú rajza gólyát ábrázol, a harmadik sorban levő 9. számú rajz meggyfa. Amikor az első sor 1. számú rajza gólyaként megszületett, Kolompárné maga se tudta még, hogy az alája kerülő 5. számú rajza is gólya lesz majd, s az alá a harmadik sorba meggyfa fog kerülni. De már a második rajzolása közben kijelentette, hogy az a fölötte álló elsőnek testvére, azután amikor a meggyfa is elkészült, megállapította, hogy a második gólya a meggyfa tetején áll. A 7. számú kislány a 6. számú öreg lányává vált, s a 10. számú rajzról, mely mosógép, Kolompárné már készültében kijelentette, hogy a kislány azzal fogja mosni az öreg ruháit. Azért rajzolta, hogy a lánynak könnyebb legyen a dolga. Halasi cigányságunk iskolázása csak az 1950-es évek végén kezdődött. Addig a cserepesi cigánysorról senki sem járt iskolába. Mégis, a cserepesi cigány férfiak közül nem is egy, magakészítette legprimitívebb szerszámával bámulatos mesterségbeli tudásról adhatott bizonyságot. Idézett tanulmányában Erdős Kamill megemlékezett Jakab László cserepesi cigánykovácsról, ki szemünk láttára réz pénzdarabból készített ,,arany" karikagyűrűt. Még a próbát is beleütötte. Az asszonyok legtöbbje azonban a legegyszerűbb varró munkától is idegenkedett. Kolompárné fiatal korában a családok tavasztól késő őszig vándoroltak. Faluról-falura vándorlás közben az asszonynép dolga volt a javítandó edények házról-házra történő összegyűjtése. Nekik kellett az élelemről, s annak elkészítéséről gondoskodni. Ez az életmód nem is engedte meg a varrást, s nem varrtak télen sem a sátorban, s később a putriban sem. Kivételek voltak. Ilyen volt Kolompárné édesanyja is, ki lánya szerint ki tudott szabni és megvarrni egy szoknyát, vagy ingblúzt, de ha nem volt rászorulva, ő se csinálta, még a magáét se. Nem azért, mert cserepesi cigányasszonyaink nem lettek volna képesek a legegyszerűbb szabásvarrás műveletet elvégezni, de mert életformájuknál fogva idegenkedtek a varrástól. Bakó Ferenc a halasi cserepesi cigányokéhoz életformájukban hasonló, tiszaigrai fémműves cigányokról közölt adatokat: ,, . . . a nők lényegesen kevesebbet dolgoztak, mint a férfiak. Leginkább kéregetéssel, vagy egyes használati tárgyak árusításával vették ki részüket a család fenntartásból. Alkalomszerűen eljártak azonban tapasztani, meszelni, saralni. A háztartási munka mellett egyetlen állandónak tekinthető produktív tevékenységük a tippankötés volt."

3 — A tippankötés sok ügyességet, bajlódást követelő munka, nehéz. A tiszaigari cigányasszonyok mégis csinálták. Halasi cserepesi cigányasszonyainkról ennyit se mondhatunk el, hacsak azt nem, hogy újabban egyesek családjukkal együtt nyaranként vályogot vetnek. Nem sorolhatjuk őket azok közé a halasi, de más törzsű, nem a Cserepesben élő cigányasszonyok közé, kik férjüknek meglepő ügyességgel segítenek teknővájásban. Próbáltam a soraik közt Kolompárnéhoz hasonló díszítgető kedvű, rajzos cigányasszonyra akadni. Nem sikerült ilyet találni. Kolompárné rajzos, díszítgető kedvét halasi cserepesi cigánysorunkon egyedinek kell tekinteni. 3 BAKÓ Ferenc: A tiszaigari cigányok fémművessége. NÉ: XXXVI. 1954. 239—256. o. 210