Horváth Attila – H. Tóth Elvira szerk.: Cumania 1. Archeologia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1972)

A. Mócsy: A római-batbár szomszédság utolsó évszázada hazánk területén

Ez után volt hajlandó a császár a megfélemlített barbárok követségének fogadására, mint ahogyan II. Constantius is csak a megtorlás után bocsájtkozott tárgyalásokba. Ammianus a kvád követség fogadását részletesen elmondja (hiszen ekkor halt meg Valentinianus), azonban feltűnő az, hogy a szemlátomást hűen visszaadott kvád érvelésben épp Gabinius megöletése nem került szóba. Mivel Ammianus nem táplált rokonszenvet a pannóniai Marcellianus iránt, az ifjú dux e baklövést bizonyára beleszőtte volna a kvádok érvelésébe, ha a kvád követség a gyilkossággal előhozakodott volna. Milyen remek tragikus szembeállítás adódott volna abból, hogy az Ammianus által annyira gyűlölt pannoniaiak okozták végső soron a pannon Valentinianus halálát! így arra a feltevésre kell jutnunk, hogy Ammianus a kvádok érvelését hiánytalanul adja vissza s ezért jellemző, hogy a kvádok a válságot ténylegesen kirobbantó, vérlázító esetre már nem is mertek hivatkozni. Kisebb horderejű mentegetőzéseik dühítették fel a császárt anynyira, hogy szidalmak közepette érte a halálos agyvérzés. A császár hírtelen halálát követő bizonytalansággal a barbárok jellemző módon megint csak nem éltek vissza. Nem tudjuk, hogy a 375 novemberében ügyesen elsimított belpolitikai válság milyen külpolitikai kompromisszummal járt együtt, Ammianus hallgat arról, hogy a kvádokkal kötött új szerződés milyen engedményeket tartalmazott. De az eseményekből még egyszer világosan kiderült az, hogy a kvádok nem a rómaiakkal való leszámolásra, hanem a római szomszédságból eredő előnyük kihasználására törekedtek. Feltehető, hogy a császár halálát kedvezőbb szerződés megkötésére használták fel, többre azonban nem. A következő évtizedekben nem is hallunk arról, hogy a kvádok vagy a szarmaták a hagyományos, s a Dunánál immár négy évszázada fennálló szerződésrendszer kereteit túllépő módon avatkoztak volna az eseményekbe. A gyökeres fordulatot nem ők, hanem a balkáni tartományokba települt gótok idézték elő. Amikor 376-ban a rómaiak megadták a recepciót az alsó Dunán átkelt barbároknak, még mindig úgy látszhatott, hogy az események a hagyományos külpolitikai formák között maradnak. Hogy nem ez történt, annak döntő oka az volt, hogy a Római Birodalom nem volt képes e recepció feltételeinek teljesítésére s úgy látszik, hogy a recepcióra a gótok, ellentétben a több évszázada szerződéses függésben élő szomszédnépekkel, nem is voltak érettek. A rómaibarbár viszony lényegének megváltozását a pannóniai Duna mentén is a 376-al kezdődő események láncreakciója váltotta ki. 380-tól kezdve Pannoniában is foederatus barbároknak kellett tartós szállásterületet biztosítani; ezek a foederatusok azonban nem a régi szomszédokból kerültek ki. A régi szomszédok — kvádok, szarmaták, markomannok — a megindult folyamatokból már nem vették ki részüket, több évszázados történeti szereplésüknek vége szakadt. 102