Horváth Attila – H. Tóth Elvira szerk.: Cumania 1. Archeologia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1972)

A. Mócsy: A római-batbár szomszédság utolsó évszázada hazánk területén

ában nem tette különösképpen indokolttá. Az általános, birodalmi méretű koncepció keretében Valentinianus természetesen számolt a helyi adottságokkal. A szarmata földön állomásozó római csapatok számára is építkeztek, mint ezt legutóbb Soproni Sándornak sikerült a hatvani burgus építményeink feltárásával bizonyítania.

55 Egy barbaricumi építkezés robbantotta ki azután a 374—375 évek eseményeit, az utolsó olyan válságot a pannóniai Dunánál, amely az évszázados szövetségi rendszer keretei közt folyt le. Az építkezések vezetésével megbízott Aequitius legkésőbb 373-ban kvád földön rendelt el egy erődépítést.

56 A kvádok emiatt tiltakozást jelentettek be s Aequitius az építkezést le is állította. A szakirodalom ezt az építkezést többnyire úgy értékeli, mint Valentinianus valamiféle új védelmi elgondolásának bizonyítékát. Ammianus idevágó adata ilyen módon szerephez jut a morvaországi és szlovákiai római épületek értelmezésében is, holott a íorráshely alaposabb szemügyrevétele más eredményre vezet. A kvádok a IV. sz.-ban, mint ezt maga Ammianus is kiemeli,

57 nem alkottak számottevő politikai tényezőt. Minden fellépésük szarmata akciók járulékos eleme volt, s a fentiekben tárgyalt események arra mutatnak, hogy ezekben a közös kvád-szarmata akciókban is inkább csak a keleti kvád törzsek vettek részt. így történt ez 374—375-ben is, amikor Valentinianus a Dunakanyar felől, tehát a keleti kvádok irányában hajtotta végre megtorló hadjáratát. Forrásainkból egyértelműen kiderül az is, hogy a kvád törzsekkel az egész IV. sz. folyamán szerződéses viszonyt tartottak fenn a rómaiak s ez a szerződéses viszony érvényben volt 374-ben is. Sőt, a kvád tiltakozás épp e szerződés alapján lehetett oly mértékben jogos, hogy Aequitius helyet is adott neki. Elképzelhetetlen ezért, az hogy Aequitius kvádföldi erődítményeket a kvádokkal való előzetes megállapodás nélkül kezdett volna építeni. Tekintetbe véve továbbá azt, hogy az erődépítés kapcsán kirobban válság góca a szarmata-kvád határvidék volt, arra a feltevésre kell jutnunk, hogy az Aequitius által elrendelt építkezés voltaképp a kvád-szarmata határvidéken kezdődött, olyan területen, amelyet Aequitius felfoghatott szarmata területnek, ahol római erődítések 294től kezdve akadálytalanul folyhattak, míg a kvádok a kérdéses területet maguknak vindikálhatták s ennek alapján jelentettek be tiltakozást. Aequitius csak ilyen körülmények között adhatott helyet a kvád tiltakozásnak. Figyelembe kell vennünk végül azt is, hogy Ammianus egyetlen erődítésről ír, nem lehetett szó tehát valamiféle olyan gyökeresen új védelmi koncepcióról, amely a kvád föld erődökkel való megtűzdelését célozta volna. A kvád tiltakozást követő eseménysorozat a rómaibarbár szerződésrendszer keretében lezajló válságok utolsó példája. Korábban is előfordult, hogy szövetséges barbár fejedelmeket a római kormányzat félreállított (Maroboduus, Catualda, Vannius), s előfordult még az is, hogy egy kvád királyt minden különösebb következmény nélkül egyszerűen eltettek láb alól (Gaiobomarus). így akart eljárni Valeria duxa, a fiatal és tapasztalatlan Marcellianus is, amikor a tiltakozó kvád királyt, Gabiniust magához rendelte és orvul megölette. Míg azonban Gaiobomarus és kíséretének meggyilkolásakor Caracalla helyesen mérte fel a várható következményeket, Marcellianus rosszul számított. A felháborodott kvádok, a szarmatákkal szövetségben, 374 nyarán betörtek Pannoniába és emberben, jószágban nagy pusztítást okoztak. A Marcellianus ballépését megtorló barbárok az első sikeres római ellenakció, az ifjú Theodosius beavatkozásának hatására azonnal hajlandóaknak mutatkoztak a tárgyalásra. Valentinianus azonban erélyes megtorlásra készült és csak az után tervezte a szerződés megújítását. Voltaképpen tehát a folyamat most sem különbözött az előző válságoktól: kölcsönös megtorlások után új szerződés, illetve tárgyalások a megszerzett erőpozícióból. Valentinianus 375 tavaszán érkezett Pannoniába,

58 a tárgyalásokra jelentkező barbárokat elutasította, majd hosszas előkészületek után ősszel megindította a megtorló hadjáratot, amely az előző évi betöiést kezdeményező keleti kvádok, nyilvánvalóan Gabinius alattvalói ellen irányult. A hadjárat Ammianus rövid leírása szerint a korábbi megtorlásokhoz, pl. II. Constantius tavaszi hadjáratához hasonlóan zajlott le. A római sereg gyújtogatott és pusztított anélkül, hogy összecsapásokra került volna sor. A megtámadott barbárok kitértek a támadás elől és visszavonultak. 55 Lásd előadását a Cardiffi limes-kongresszuson (itt 22. j.) 56 Erre és a továbbiakra Amm. Marc. XXIX 6. XXX 5—6. 57 XXIX 6,1. 58 Amm. Marc. XXX 5—6. 101