Horváth Attila – H. Tóth Elvira szerk.: Cumania 1. Archeologia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1972)

Pálóczi-Horváth A.: A felsőszentkirályi kun sírlelet

PÁLÓCZI-HORVÁTH ANDRÁS A FELSOSZENTKIRALYI KUN SÎRLELET A magyarországi kunok régészeti emlékei között egyedülálló jelentőségű az egymással rokon kígyóspusztai, csólyosi és felső szentkirályi sírlelet. Mindhárom temetkezés a kunok vezetőrétegének hagyatékához sorolható, s a tatárjárást követő első évszázadra keltezhető, amikor a kunok — mint ezek a pogány jellegű temetkezések is tanúsítják — még szívósan őrizték régi szokásaikat. E leletegyüttesek etnikai meghatározását a kígyóspusztai csat leidolgozása kapcsán Éri István végezte el, egyben történeti ösz

1szefüggéceiket is felvázolta.

1 A csólyosi

2 után a felsőszentkirályi lelet részletesebb vizsgálatával e sorok írója foglalkozott. "Lelőhely, lelökörülmények 1934-ben gazdag középkori sírlelet került a kecskeméti múzeumba Felsőszentkirály pusztáról, a mai Lászlófalva község területéről. Asatója, Szabó Kálmán közölte először At^ alföldi magyar nép művelődéstörténeti emlékei című könyvében, de az előkerülés körülményeit ott nem ismertette.

3 A feltárásra vonatkozó eredetifeljegyzésekelpusztultak, ezért kiindulásul az Éri I. által közölt adatokra kellett támaszkodnunk, amelyeket emlékezetből írt le Szabó K., mintegy két évtizeddel az ásatás után.

4 Eszerint „a Kecskemétről Üj kecskére vezető út mentén, a pusztaszentkirályi iskolától К felé, mintegy 150 m-re", szőlő alá forgatás közben találta meg „egy felsőszentkirályi gazda" a csatot és a szíj véget, „továbbá a szablyát, markolatvasával együtt. A csatot és a szíj véget néhány hónap múlva bevitte a kecskeméti múzeumba, a kardot a a szőlőfordítás árkába temette, markolatvasát. . . gyermekeinek adta játszani."

5 Szabó K. azonnal kiment a helyszínre (1934 májusában)

6

, feltárta a sír bolygatatlanul maradt részét, a „lelőhely körül minden irányban hosszabb kutatóárkokat húzatott, de több sír nyomára nem akadt."

7 Minden bizonnyal erről a leletről van szó a Kecskeméti Közlöny 1934. május 26-i számában, „Szenzációs eredménnyel bíztató ásatást kezd holnap a múzeum" címmel. Igaz ugyan, hogy pontos adatok nem szerepelnek a hírben, csak annyi, hogy a „külterületről" egy földműves hozta be a „két nagyon becses leletet" (a csatot és a szíjvéget?); „Szabó Kálmán dr. kiutazik a helyszínre és megkezdi az ásatást". A következő napokban és hónapokban semmit nem írt az újság a további eseményekről, valószínűleg azért, mert több sír nem került elő. A Bács-Kiskun megyei Levéltárban az egyetlen iratot, amelyben reményünk lett volna az 1934. évi ásatás nyomára bukkanunk, már kiselejtezték.

8 1969-ben és 1970-ben régészeti terepjárással, majd ásatással kerestük a sí^ lelőhelyét. 1969-ben a Kecskemétről Tiszakécske felé vezető régi út mentén,

9 1 Éri I., Adatok a kígyóspusztai csat értékeléséhez. FA 8 (1956) 137—151. 2 Pálóc^i-Horváth A., A csólyosi kun sírlelet. FA 20 (1969) 107—134.; Ua., A csólyosi kun sírlelet hadtörténeti vonatkozásai. MFMÉ 1969. I. 115—121. 3 S%abó K., Az alföldi magyar nép művelődéstörténeti emlékei. BHH III. (Bp. 1938) 72—78. 4 Éri I., i. m. 149. 5 Uo. 149. 6 Szabó K., i. m. 72. 7 Éri I., i. m. 149. 8 „A Múzeum 1934. évi működése": a kecskeméti városi levéltár iratai, 1935. I. félév, 2684. sz. 9 Az új kecskemét-tiszakécskei műút D felé elkerüli Lászlófalva belterületét. A szóbanforgó régi utat a helybeliek tiszaugi útnak is nevezik [Kúti L, Lászlófalva és Kocsér község földrajzi nevei. (Szeged 1970) Szakdolgozat kézirata. 15.]. 177