Horváth Attila – H. Tóth Elvira szerk.: Cumania 1. Archeologia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1972)

E. H. Tóth: Előzetes beszámoló a kunbábonyi avar fejedelmi leletről

H. TÓTH ELVIRA ELŐZETES BESZÁMOLÓ A KUNBÁBONYI AVAR FEJEDELMI LELETRŐL* 1971. február hó 20-án két csoport indult a Kunszentmiklóstól K-re mintegy 4 km-re fekvő Bábony nevű határterület homokbányájába. A nagyközséghez tartozó egykori tanya, mostani TSZ. központot a középkori oklevelek birtokterületként említik, ma lakói Kunbábonynak nevezik. A homokbánya a korábban Templomtelek dűlőnek nevezett, mélyfekvésú, szikes legelők által határolt, néhány méter magas К—DK-i irányban elnyúló homokdombvonulaton létesült egykori és meglevő szőlők között, fiatal akácerdővel borított területen. 15 éve művelik a környék lakói, a helybéliek azonban nem emlékeznek rá, hogy valaha is került volna elő régészeti lelet innen. A két csoport magánépítkezéshez szállított homokot. A délelőtt folyamán az összetorlódott traktorok miatt a Vegyes Ktsz. vontatója nem tudott beállni az újabban művelni kezdett északi bányarészbe, s kénytelen volt a hónapok óta nem művelt régebbi bányarész K-i falánál megállni és várakozni. A csoport egyik tagja a felszín alatti, gyökerek által nem rögzített kiomlott homokfalban nagyobb edény oldalát vette észre. Ez a lelet a bányában levőket összecsődítette, egyikük lapáttal kezdte ásni az amphora helyét. Mivel nemsokára csontdarabokat és aranyozott ezüstlemez töredékeket találtak, egyre nagyobb érdeklődéssel folytatták a lapátolást, s rövidesen előkerült a koponya, félhold alakú ruhadísz, majd egy arany ivókürt, s egy súlyos aranyedény. A homokpartba befelé haladó gödörből az üregbe lapáttal és kézzel benyúlva szedték elő a leleteket a * A tanulmány az 1971 áprilisában Szegeden megrendezett Nemzetközi Szláv konferencián, valamint az elmúlt év szeptemberében az UISPP VIII. kongresszusán Belgrádban elhangzott előadások rövidített szövegét tartalmazza (Szerk.) \ körülvevő barnás elszineződésú homokból oly mohósággal, hogy a kisebb ékszerekre, aranyozott ezüsttöredékekre alig fordítottak figyelmet. A leletek fogytával déltájban ki-ki az általa gyűjtött tárgyakat eltette, és miután a sírt deréktájig kibontották, s a part ismét rászakadt, ott hagyták, s ők maguk a homokkal együtt az aranytárgyakat a faluba vitték. Ügy tűnik a találók részint a helyszínen, részint útközben lefeszítették az aranyvereteket a fegyverek vasmaradványairól, s az eközben levált valószínűleg gondosabb művű függesztőszerkezeteknek néhány más tárgy mellett, amelyek előkerüléséről később tudomást szereztünk, nyoma veszett. ГА leletekről a községben Szűcs Gábor tett jelentést a helyi Rendőrőrsön, de ezt nem követte intézkedés. Délután folyamán és vasárnap reggel a környékbeli tanyák lakosai a bányaőrrel együtt folytatták a sír feldúlását, s megtalálták a ruházat alsó szegélyének aranylemez díszeit, s néhány a találók által eldobott aranylemezkét. Annak eldöntése végett, hogy a kérdéses tárgyak valóban aranyból vannak-e Szűcs Gábor beküldött egy aranyveretet szomszédja útján a helyi órásmesterhez, aki azonnal felismerte ezek muzeális értékét, s javasolta, hogy tegyenek jelentést a múzeumnak. Ezután Szűcs déltájban telefonon értesítette a kecskeméti múzeumot, s ezalatt szomszédainak gyerekei gyalogsági ásóval a lelőhelyre mentek, s a sír K-i végéből aranyozott ezüslemezeket, a kihányt homokból pedig aranytárgyakat gyűjtöttek össze. Bár a bejelentés alapján csupán sejthettük, hogy aranytárgyak is vannak leletben a „kőkorsó" mellett, bizonyosra vehettük, hogy a széthordott leleteket csak több gyakorlott múzeumi dolgozó segítségével, szinte rajtaütésszerűén tudjuk begyűjteni. Mivel kocsi nem állt rendelkezésünkre, másnap 161