Horváth Attila – H. Tóth Elvira szerk.: Cumania 1. Archeologia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1972)

Kőhegyi M.: Római pénzforgalom és kereskedelem az Intecrisa–Csongrád közötti útvonalon

tet Szalkszentmártonról szerezték. A még kallódó darabok összegyűjtésére a helyszínre Mahler Ede ment ki. Itt annyit állapíthatott meg, hogy a pénzeket (egy ólomládika maradványaival együtt) a bal parton, a szalkszentmártoni oldalon találták a homokban-iszapban. Az anyag a Duna fenekéről került elő kotrási munkák közben s a kiemelt iszappal együtt dobták ki a szalki partra. Kétségtelen tény tehát, hogy a Duna medréből emelték ki a pénzeket tartalmazó ólomládikát. Miután azonban az iszapot a bal partra „hányták át" nyilvánvalóan itt is dolgozott a kotró. Mahler Ede a pénzek nagy részét a szalki lakosságtól vásárolta össze saját feljegyzése szerint, s hogy ez mennyire nem sikerült neki teljes mértékben, azt abból is tudjuk, hogy még ma is találnak itt elvétve római pénzeket, holott a lelet 1904-ben került elő. így tehát ezt a leletet legalább annyira tekinthetjük szarmatának mint intercisainak, bár aligha kétséges, hogy az valamelyik római hadihajóval együtt sülylyedt el. 18 Az intercisai pénzforgalom tehát a III-IV. században a legintenzívebb; ha a zárt leleteket nem tekintjük, akkor a IV. században. Ezzel szemben a 71 lelőhely anyagából a II. század pénzforgalma ugrik ki erőteljesen. Itt újra hangsúlyoznunk kell, hogy az I. század végi, II. századi jó ezüstpénzek még a III. században is forogtak a velük együtt előkerült régészeti leletek tanúsága alapján. Nem lehet véletlen, hogy a szarmaták által (esetleg a rómaiak által a szarmaták számára?) készített hamisítványok is ezeket a pénzeket utánozzák. Először Antoninus Pius és Marcus Aurelius véreiéinek utánzatai bukkannak fel nagyobb mennyiségben. A II. keceli leletben a 36 barbarikus veretből 3 darab Traianus és Hadrianus pénzeit utánozza, a többi Antoninus Pius és Marcus Aurelius denárainak másolata. Ezek a korai utánzatok durvák, kivitelben kezdetlegesek, de a mintául szolgáló eredeti római véreteket mind az ábrázolásban, mind a betűírásban híven igyekeznek követni, a megtévesztő hasonlóságra tehát nagy gondot fordítanak. Mint a tulajdonképpeni római pénzforgalomtól idegen elem tűnik fel egy érdekes barab intercisai anyagunkban, Hadriánusnak egy ú.n. barbár utánzatú dénár a. Vert példány, elég jó mintázatú, ezüstből készült és a II. keceli lelet denárutánzatainak felel meg. A mi példányunk egészen korai Hadrianus dénárt utánoz, eredetije a RIC 85 = Coh

2 1157. számú érem változata, amely a 119—122. közötti években került kiverésre.

19 Azelőlapi körirat különlegessége: P M TR POTES COS III. azonban tipikusan keleti verésre utal, tehát a mi darabunk mintája is keleti darab lehetne. Ezek a II. századi denárutánzatok a tartományon belül alig fordulnak elő s ebből nyilvánvaló, hogy inkább a határment' kereskedelemben lehettek használatban, s csak a rómaiaktól meg nem száUt területen foroghattak zömben. Amikor Aurelianus(270—275) és Probus (278—282) ideje körül a jó ezüst dénárok a hosszú forgalomtól végképp elkopnak, a szarmaták kénytelenek átvenni az akkor forgó silányabb római véreteket. Ezzel együtt a helyi utánzatoknak újabb sorozata kezdődik. Ezek a veretek elsősorban Diocletianus, Maximianus, Herculius, Constantius Chlorus és Galerius Maximianus pénzeit vették mintául. Anyaguk bronz, vagy silány sárgaréz. Eleinte megközelítik a mintapéldányt, idővel azonban egyre inkább távolodnak az eredetitől, s főleg betűtípusuk korcsosul, míg végül az írás tisztán I és О jegyekké alakul, és a késői darabokon — például a szentesi múzeum példányain — már csak ez i kétféle jegy szerepel a betűk helyett a szarmata területről származó utánzatokon.

20 A római pénzek, illetve hamisítványok vizsgálata mellett azok előkerülési helyét is figyelemmel kísértük (2. kép). A mellékelt térképen jól látható, hogy a lelőhelyek két egymástól jól elkülönülő tömbre oszlanak. Az első Kecskemét — Orgovány vonalától a Tisza és Körös összefolyásáig tart. Az ettől keletre levő néhány pénz lényegében a Körös mentén került oda. Nem kétséges, — bár éppen a Dunához közel eső területeken hiányoznak leleteink — ,hogy a római pénzek ilyen területi elhelyezkedésében Intercisa közvetítő szerepét kell látnunk. A Budapest—Debrecen közötti veretek pedig bizonyára Aquincumból áramlottak a szarmata területre.

21 Mindebből kereskedelmi utak meglétére kell következtetnünk. Az egyik Aquincumból indult és a Tisza—Zagyva összefolyásának irányában tartott kelet felé. A másik Intercisából ágazott ki és rézsűsen a Tisza—Körös összefo18 MNM Éremtára, leltári szám: 77A/1904. 19 Mattingly, H.—Sydenham, M. A.: The Roman Imperial Coinage. London, 1926. 350 és ugyanott a 85. jegyzet. 20 Gobi Ödön: Szarmata érmek a római császárság korábólNumizmatikai Közlöny 4 (1904) 77—78. 21 Pekáry Tamás: Aquincum pénzforgalma. Arch. Ért. 80 (1953) 106—114. — Fit^Jenő: Pannónia und die Kliental-Staaten an der Donau. Alba Regia 4—5 (1963—1964) 80—83. 106