Pásztor Emília (szerk.): Sámánizmus és természethit régen és ma - Bajai dolgozatok 23. (Baja, 2019)

Kerezsi Ágnes: Az állatáldozat jellegzetességei az oroszországi finnugor népeknél

A probe into the spiritual life of prehistoric people, a reflection of shamanism in archaeology Az északi hantik és manysik nem sajnáltak semmi fáradtságot, hogy a kívánt lovat messzi tájról, a Pecsora vagy a Közép-Ob meiiékérői megszerezzék és elhozzák. Patkanov szerint az Irtis-vidéki hantik néha 30-50 vagy még több rubelt is fizettek egy szép áldozati lóért, mivel a bálványszellemnek a szép állat kedvesebb, és nem illett az árából alkudozni (PATKANOV 1897:109.). Ezek a lovak a nyugati manysiknál egész nyáron át kint voltak a legelőn, féltő gonddal őrizték őket, kifüstölték környezetükből a szúnyogokat, hogy őszre jól meghízzanak (VARSZONOFJEVA 1929: 100.). A legértékesebb áldozatnak nemcsak az északi hantik és manysik tartották a lovat, hanem a szurguti hantik is, akik maguk réntenyésztők voltak. A Vah folyó partján is a ló számított a legértéke­sebb áldozatnak (KARJALAINEN 1922: 129.). Az áldozati szertartásban jól megfigyelhető a különböző jelek alkalmazása, amelyek segítségével az áldozat elfogadhatóvá válik a címzett számára. Ilyen jeleket alkalmaztak az áldozati állat leölésekor is. Az obi-ugorok elkép­zelése szerint a szellemeknek az áldozat lelkét kell eljuttatni, méghozzá sértetlenül. Ide vezethetők vissza az áldozati állatok megölésének és feldarabolásának különleges módjai (pl. az áldozati állatok csontjait nem szabad feldara­bolni, hanem egészben kell megőrizni őket), melyek célja az áldozati állat lelkének sértetlen megőrzése. Az állat megölésének módjai vidékenként, sőt néha falvanként változtak. Pár évszázaddal ezelőtt megfojtották az állatot, a lelke így elhagyta a testet, ami sértetlenül ott maradt a szertartás színhelyén. Később, már a 19. században főleg ütő, vágó és szúró szerszámokkal ölték meg az állatokat. Ebben az esetben az áldozat vérét összegyűjtötték, és az áldozatot kapó istenség után a segítőszellemek, de maguk a résztvevők is kaptak belőle. Hitük szerint a szellemek­nek elsősorban a vérre van szükségük, mert abban lakozik a lélek. Innen ered a vér összegyűjtésének és a szellemek ezzel való megvendégelésének szokása. Ezáltal a szellemek az áldozat legfontosabb részét, a lelkét kapták meg. A vérből az emberek is isznak, ezzel megkapják az állat egészségét, életerejét. A szokás napjainkban is létezik. A vér jelfunkcióval rendelkezik, a lélek tartózkodási helyének a jele és a helyesen meghozott állatáldozat bizonyítéka. Az obi-ugorok elképzelései szerint a véren kívül az áldozat lelkét a vérrel telített belső részei, a szíve, ve­séje, mája is tartalmazzák. Noszilov K. D. századfordulós megfigyelései szerint ezeket a belső részeket vérrel bőségesen megöntözték, és egy külön tálkában a bálvány elé rakták (NOSZILOV 1904: 94-95.). Más helyen megfőzték ezeket a részeket és a szent fára akasztották (KARJALAINEN 1921:41-42.). Az áldozati állat az összes rituális szabály betartása esetén beszélő közvetítővé vált az emberek és a szel­lemek között (NÖVIK 1984:140.). *********************^^ 261

Next

/
Thumbnails
Contents