Pásztor Emília (szerk.): Sámánizmus és természethit régen és ma - Bajai dolgozatok 23. (Baja, 2019)
Kerezsi Ágnes: Az állatáldozat jellegzetességei az oroszországi finnugor népeknél
A probe into the spiritual life of prehistoric people, a reflection of shamanism in archaeology tőié a tárgyak részletes leírását tartalmazó kéziratot is. Kitjak faluban, ahonnan a Néprajzi Múzeumnak ezen jelentős sürem szertartáshoz kapcsolódó tárgyegyüttese van, megszentelték az elkészült ételt és meglocsolták kásával az istenek fájára kerülő itty-ket, mintegy bizonyítva a meghozott áldozatot. Csak ezt követően került sor az áldozati állatok árának az összegyűjtésére. Végül minden résztvevő térdre borult, csak az az áldozó pap állt, aki az adott istenség kiválasztott szertartásvezetője volt. Még egyszer kérte az istent, hogy az áldozati állatért cserébe teljesítse a résztvevők kéréseit. A szertartást annyiszor, annyi fánál végezték el, ahány istennek áldoztak. A megszentelt ételt végül kiosztották a szertartás résztvevői között, majd az evés-ivás után az emberek szétszéledtek. Az áldozópapok és segédeik utolsó tevékenysége az volt, hogy minden egyes állat csontját és bőrét a saját fája előtti tűznél elégették. Rendet raktak, minden rituális edényt elrámoltak és végül csak a fákon hagyott itty-k tanúskodtak arról, hogy a szent ligetben nem is olyan régen áldozati szertartás történt. Véres állatáldozatot a nyári ünnepek alkalmával nemcsak a marik, hanem a többi Volga — Káma menti népek is bemutattak. A votjákok például a Péter—Pál napját követő második napon, június 29-én megülték az ún. „bulda" közösségi ünnepet, amely néhány közös származású szomszédos falu együttes áldozati szertartása volt. Az állatok száma és összetétele körzetenként változott, de közös vonásuk, hogy az áldozati állatok sorában mindenütt szerepelt a ló. Az állatok feláldozása és a kása elkészítése sokban hasonlít a részletesen bemutatott mari szertartáshoz, a fák megjelölése szertartás nélkül. A komi-zürjéneknél Illés-napján, július 20-án közpénzen vettek egy bikát, melyet a falu határán kívül, a folyó partján öltek meg, hogy jól teremjen a gabona (SZMIRNOV 1891:261). A lovak ünnepét augusztusban tartották a komi-permjákok. Adatok bizonyítják, hogy például Kocsa faluban ezen a napon feláldozták a már korábban megbetegedett lovakat, mert azt hitték, hogy azért betegedtek meg, mert az istennek szüksége van rájuk. A sánta lovakat pedig a templom közelében lévő kis patakba hajtották, a pap imát mondott felettük, majd kiterelték őket a vízből. Azt tartották, hogy a beteg lovak ettől a szertartástól meggyógyulnak. Ez az ünnep jól bizonyítja, hogy a helyi lakosság a kereszténység felvétele ellenére a keresztény ünnep álcája mögött végül is a saját pogány ünnepeit ülte meg, s a keresztény istenen kívül saját isteneiket továbbra is tisztelték. Nagy, egy egész körzetet érintő közös imákat elsősorban a közösség egészét fenyegető veszedelem esetén tartottak, pl. járvány, hosszan elhúzódó aszály, éhínség stb. idején. Valószínű, hogy ezek a nagy törzsi-nemzetségi szertartásokból alakultak át körzeti, azaz egy vidék, tájegység ünnepévé, ahol az áldozatbemutatás megváltó jelleggel rendelkezett, azaz az emberáldozatot helyettesítette a nagyszámú állatáldozattal. Erre a sajátosság^****S$SS**Sa*****^^ 253
