Pásztor Emília (szerk.): Sámánizmus és természethit régen és ma - Bajai dolgozatok 23. (Baja, 2019)
Cs. Andrási Réka: A Madaras-Árvai-dűlői honfoglalás kori temető az új kutatások tükrében
A Madaras-Árvai-dúlöi honfoglalás kori temető az új kutatások tükrében (Nagy 1893a, 222-234; Nagy 1893b, 313-323.), Hampel József (Hampel 1900, 704; Hampel 1907a; Hampel 1907b, 108.), Móra Ferenc (Móra 1932, 58.) is foglalkozott már a honfoglalás kori lovastemetkezésekkel. Azonban mára már jórészt túlhaladottak az elméleteik, de a kutatást további megoldásokra, csoportosításokra „sarkalló" gondolatokat fogalmaztak meg. Az első nagyobb igényű rendszerezést László Gyula végezte el (László 1943, 46-57). Ezen csoportosítást Bálint Csanád több munkájában tovább bontotta, újraértelmezte (Bálint 1969,1970.). Legújabban Vörös István dolgozta fel több szempontból a honfoglalás kori lovastemetkezéseket (Vörös 2013, 321-337): kutatástörténeti, archeozoológiai vizsgálatokat is végzett, illetve egy újabb csoportosítást határozott meg a témával kapcsolatban. Az Árvai-dűlő feltárt sírjai közül egy nőt (4. sír) temettek el a hátasával. A honfoglalókra jellemző módon csak a ló koponyáját és a négy lábszárát tették a sírba az elhunyt mellé, mely a részleges lovastemetkezés nyomát őrzi. A ló koponyája az elhunyt bal lábszárának külső oldala mellett helyezkedett el, alatta pedig a ló négy lábszára került elő. A rítus nyomai a 10. század legelejétől, egészen a 11. század első negyedéig keltezhető sírokban megfigyelhetőek (Bálint 1969,111). A lószerszámos illetve másnéven jelképes vagy szimbolikus lovastemetkezések is fellelhetőek voltak a temetőben, melyeket - a 4. sír lószerszámaival együtt - a következőkben tárgyalok. A kengyelek a honfoglalás korában igen változatos formákat öltöttek, melyek használata függött mind a nemüktől, az életkoruktól, s egyes esetekben a társadalmi helyzetet is jelölhették (Révész 1996, 43.). A szóban forgó temetőben az egyszerű, körte alakú típus került elő. A férfi temetkezésben (2. sír) 1 db ép kengyelt, s egy ívelt kengyeltalpat figyeltek meg. Az egyik női sírból egy pár (4. sír), a másik női temetkezésnél (6. sír) szintén csak 1 db körte alakú kengyel látott napvilágot. Ezen fajta kengyel a legáltalánosabb típus, a honfoglalás kori temetők jellegzetes darabjai. A madarasi körte alakú kengyelpár fülei négyzet, téglalap illetve trapéz alakra hajazóak - mely a körte alakú kengyelekre jellemző -, s külön nyakkal kapcsolódnak a szárhoz. A száraiknak az átmetszete lapos, talpalójuk ívelt. Ezen kengyelek a 10. század elejétől egészen a 11. század közepéig fellelhetőek, így a temető keltezését nem szűkíti ez a tárgytípus (Révész 1996, 55). A zablák rendkívül fontosak a lovas emberek számára, így volt ez a honfoglalás kori emberek életében is. Ezzel tudták irányítani lovukat, így megfigyelhetőek a szegényes síroktól kezdve a leggazdagabb temetkezések mellékleteként is (Révész 1996, 41.) A tárgyalt temetőben a 2, 4. és 6. temetkezésekből került elő zabla, tehát ugyanazon sírokból, mint amelyekben kengyel is. A 2. férfi' sírba karikás csikózablát, azaz „tört szájvasú, csuklós, két pofakarikás zablát" helyeztek el, azonban csak töredékesen került elő (Dienes 1966, 209). A kariт^аш****^^ es
