Kothencz Kelemen (szerk.): Migráció és hagyomány-formálódás a történeti Duna-Tisza közi nemzetiségek népéletében - Bajai dolgozatok 22. (Baja, 2018)

Pastyik Elisabetha: A bácskai németek doroszlói búcsújárása

és a hívek számára a testi és lelki vigasz állandó forrásai.”11 Ez a helyzet több mint egy évszázadig tartott. A búcsújáró helyekhez köthető egyes eseményeket a vallásos ponyvák felkutatásával és az egykori helyi újságok tanulmányozásával ismerhetjük meg. Az egyházi hitbuzgalmi lapok részletes feldolgozása még várat magára. A több évtizeden át megjelenő zombori Bácska című hetilapban temérdeknek mondható a vallási élettel kapcsolatos hírek, cikkek és tárcák száma. A délvidéki búcsújárási szokásokban nagy változást idézett elő Trianon. Az új államhatárok a korábban szervesen (mind gazdaságilag, mind szellemileg) összefüggő nagytájakat daraboltak szét. így két részre oszlott a kalocsai főegyházmegye is, a Csanádi püspökségen pedig három ország osztozott.

A népi vallásosság helyszínein, a kegyhelyeken új jelenségeket lehetett megfigyelni. Szembetűnő volt, hogy megcsappant a zarándokok buzgalma, szinte teljesen elnőiesedtek a keresztalják, a gyalogosan menetelők sokadalma is megritkult. Sok egyéb újabb jelenség mellett a vasút is egyre nagyobb szerepet játszott ebben a vallásos népmozgásban. Az első világháború alatti és utáni történések ugyancsak erősítették a szekularizáció folyamatát, az ideológiai hatások egyre határozottabban befolyásolták mind a szakrális, mind a politikai életet.

Az új délszláv államalakulat katolikus hívei számára az államhatáron kívüli nagy hagyományú és jelentős tömegeket vonzó kegyhelyek (Szeged, Máriaradna és Máriagyűd) elérhetetlenek lettek. A békeszerződés után ezek a kegyhelyek két másik államhoz, Magyarországhoz és Romániához kerültek. Igaz, megtörtént egy-két alkalommal az 1920-as és 1930-as években, hogy az aktuális szerb hatalom határátlépési engedélyt és útlevelet adott a zarándokoknak, de csak Romániába, ugyanis a bánsági német és magyar katolikusok a radnai búcsúba mehettek (még kollektív útlevéllel is). Az országhatárok változása miatt a lelki felfrissülésre és megerősödésre vágyó hívek egyre inkább a lakóhelyeik közelében levő Mária búcsúkat látogatták. A rezsimváltás után a kistáj i zarándokhelyek - így a doroszlói kegyhely is - felértékelődtek, és távolabbi kibocsátó pontokról is évről évre egyre nagyobb tömegben érkeztek a zarándokok. Mindez jól követhető a korabeli egyházi és világi sajtó hasábjain.11 12

A nagy háború előtti évtizedekben nemzetiségtől függetlenül magyarok, németek, bunyevácok együtt végezték a zarándoklatot. Mivel a legtöbb kegyhelynek, így Doroszlónak is több búcsúnapja13 volt, adódott a lehetőség, hogy a papság rétegzarándoklatokat kezdeményezzen. A kezdeményezés szárba is szökkent.

A XX. század harmadik évtizedétől kialakultak a nemzetiségi alapú női (leány-) és férfi-búcsúk, továbbá ifjúsági és foglalkozások (papnövendékek, szeminaristák, tanítók, kántorok) szerinti buzgalmi napok. A németek körében meggyökeresedett ez a gyakorlat, ugyanis a rétegpasztorizáció úttörői éppen a bácskai német papok voltak.

11 WINKLER Pál [1909] 315.

12 Német nyelvű adatok: Deutsches Volksblatt (Neusatz). 1928. aug. 12. és 1931. máj. 23.

13 „A kegyhelyen búcsúnapok: Áldozócsütörtök előtti nap és Áldozócsütörtök, Pünkösd előtti nap és Pünkösd három napja, Szentháromság előtti nap és Szentháromság vasárnapja, Nagyboldogasszony ünnepe, Kisasszony előtti nap és ünnepe. Ezenkívül Husvéttől szűz Mária nevenapjáig minden újholdvasámap, úgyszintén Sarlósboldogasszony szűz Mária nevenapja. A Kisasszonynapi és Pünkösdnapi búcsúkat XVI. Gergely pápa engedélyezet örök időkre 1835-ben. A többi búcsút X. Pius pápa 1810- ben örök időkre megújította.” N. N. 1924. 16.

201