Kothencz Kelemen (szerk.): Migráció és hagyomány-formálódás a történeti Duna-Tisza közi nemzetiségek népéletében - Bajai dolgozatok 22. (Baja, 2018)
Papp Árpád: A vajdasági magyarok elvándorlásának sajátosságai a rendszerváltást követő időszakban - a nemzetközi migrációs trendek figyelembevételével
Sarkítva: az első csoport egy frissen kialakított mítoszt, a másik a szülőföldjét, annak minden védelmi/érzelmi/kulturális vonzatát volt kénytelen feladni, elhagyni. Még sarkítottabban: az első határt a vendégmunkások, kivándorlók, menekültek lépték át, a másodikat - a kilencvenes években kétségtelenül - a polgárháborútól sújtott területek kisebbségei, akik a korábbi (relatív) többségi szerepük elvesztése után menekültek el házaikból, hogy lényegében újból valamilyen többségi - és a többségi létből fakadó kényelemérzethez ragaszkodó konglomerátum részeként rendezzék be életüket. VAJDASÁG MINTÁZ EX-JUGOSZLÁV TÉRSÉG MEKKÁJA A zömében magyarok lakta észak-bácskai, észak-bánáti körzetekbe az 1991-1996 közötti időszakban hivatalosan 18 423 menekültként regisztrált személy telepedett le. Ebben az időszakban az észak-bácskai körzetbe (Szabadka, Kishegyes és Topolya községek) települő 13.022 személy közül 3.952 személy Bosznia és Hercegovina területéről, 8.840 személy Horvátországból, 230 személy pedig más, volt tagköztársaság területéről telepedett le. Az észak-bánáti körzet (Ada, Magyarkanizsa, Kikinda, Törökkanizsa, Zenta, Csóka községek) településeire 5.401 menekült érkezett, ebből Bosznia és Hercegovina területéről 2.487 fő, Horvátország területéről 2.814 fő, más volt tagköztársaság területéről százan. Az 1991-es és 2002-es népszámlálás között eltelt időben az észak-bácskai körzet létszámvesztesége 15.375 fő volt, amit a menekültek 13.022 fős tömege csak 2.353 fős relatív veszteségre tudott mérsékelni. Az észak-bánáti körzet vesztesége még szembeötlőbb: a menekültek 5.401 fős tömege a veszteséget 11.661 főre mérsékelte, ami egyébként 17.062 fő.5 A menekültekként bejelentkező, menekültszállásokon élő személyek mellett lényegesen több személy telepedett le Szerbia és Vajdaság területén úgy, hogy független egzisztenciát alakított ki magának saját tőkéből és forrásokból: lakást vásároltak maguknak, és igyekeztek beilleszkedni az akkori - igen szűkös - lehetőségek közé. Ez a kilencvenes években két stratégia mentén volt elképzelhető: a rokoni, ismerősi hálót használva mielőbb integrálódni a helyi társadalomba; és/vagy a határ közelségét kihasználva a félig-meddig legális kiskereskedés (áruszállitás) általános forgalmi adó-visszaigénylés nyújtotta előnyeiből megélni. Az integrálódás - és a gazdasági stagnálás - mértékét jelzi, hogy két évtizeddel a jelenség tömegessé válása után is ez jelenti a populáció egy jelentős részének az egyedüli megélhetési forrást, jóllehet státusukat az állam oly módon igyekezett rendezni, hogy a korábbi menekülteket honosították, ami általa a menekült kategória lényegében megszűnt, és túlélési stratégiájukat a biztos megélhetésüket elvesztő helyben születettek is kénytelenek voltak elfogadni, alkalmazni. A válság másik nyilvánvaló fokmérője a kilencvenes évek túlélési modelljeinek mai napig tapasztalható szívóssága. 5 ETNICKI MOZAIK SRBIJE 2004. 39. 162
