Kothencz Kelemen (szerk.): Migráció és hagyomány-formálódás a történeti Duna-Tisza közi nemzetiségek népéletében - Bajai dolgozatok 22. (Baja, 2018)
Silling István: Nyugat-Bácska benépesülése
A bunyevácok Zomborban, a zombori tanyákon és a Szabadka meg a Baja felé eső falvakban leltek új otthonra. Nemesi származású bunyevác és magyar lakói Nemesmilitics (Svetozar Miletic) falunak vannak. A sokácok végig a Duna vonalán maradtak, és itt Hercegszántó, Béreg (Backi Breg), Monostorszeg (Backi Monostor), Szond (Sonta), Vajszka (Vajska) és Palona (Plavna), falvakat lakták be, valamint Bács városkában és Bogyán (Bodani) faluban is megtelepedtek. A magyarok Bezdánban kevés némettel, Zomborban, Nemesmiliticsen, Csonoplyán a németekkel és a bunyevácokkal, Kupuszina-Bácskertesen a szlovákokkal együtt, Doroszlón (Doroslovo) valamelyest a németekkel, valamint Gomboson (Bogojevo) éltek. Az I. világháborúban az egész Nyugat-Bácska katonaköteles lakossága részt vett. Sok katona hősi halált halt ebben a világégésben, és megjelentek a temetőkben a királyért és hazáért hősi halált halt elesettek jelképes sírhalmai. A területet 1920-ban kettészakították a trianoni diktátummal. Nagy része az újonnan alakult Szerb-Horvát-Szlovén királysághoz került, de a nemzetiségi összkép még így sem változott volna sokat, hiszen a korábbi Bácska heterogén képe a szerb oldalon megmaradt. Csak a kereskedelmi és a kommunikációs kapcsolatok szűntek meg a nem is olyan nagy régió két része között. Ahogy Baja város elvesztette a maga vonzáskörzetének déli részét, úgy veszítette el Zombor agglomerációjának északi harmadát. Az új délszláv országnak ebben a részében a lakosság nemzetiségi összetételén bizonyos változás történt, ugyanis a magyar elöljárókat leváltották, helyükbe többnyire szerbeket neveztek ki. A megmaradt magyar tisztségviselőket nyelvvizsgára és az új államra való hüségesküre kötelezték. Sokan ezt nem tudták megtenni és inkább a kicsinnyé zsugorodott Magyarországra költöztek, szöktek, menekültek. Jócskán megfogyatkozott tehát a magyar értelmiségiek száma a délebbi részeken. A háború szerb önkéntes katonái közül többen földhöz jutottak ebben az időben ezen a vidéken. Ok, vagyis a dobrovoljácoknak nevezettek népesítették be a dúsgazdag Fembach családtól eltulajdonított földbirtokon az 1923-ban létesített Babapusztát, más néven Sári pusztát (Aleksa Santié) Nemesmilitics és Bajmok között. Ugyancsak ilyen szerb lakosság érkezett Rasztina-Haraszti faluba, amely Hercegszántó és Regőce falu között fekszik, és korábban pár száz római katolikus lakosa volt. Az ide telepített szerbek falvaikban templomot sem építettek maguknak, és nem sokat törődtek az itteni hagyományos együttéléssel. AZ ÚGYNEVEZETT MAGYAR IDŐ ALATT A II. világháborúig egyéb néprajzi alakulás nem történt a Nyugat-Bácskában. Azonban az 1941-ben lezajlott magyar visszacsatolás után az imént említett falvakból kitelepítették vagy elmenekült a szerb lakosság. A rossz életkörülmények miatt sokan a sárvári táborban hunytak el. Helyükbe a magyar állam által hazatelepített székelyek érkeztek, és igy lett például Rasztina új neve Hadikfalva, Aleksa Santicé pedig Hadikkisfalu. A Lipáron létesített Emusicspusztára, valamint Újcservenkára, azaz Istenvelünkre érkeztek még bukovinai székely telepesek.3 Ezek az emberek azonban alig jó 3 MERK Zsuzsa 1997. 153 I
