Kothencz Kelemen (szerk.): Migráció és hagyomány-formálódás a történeti Duna-Tisza közi nemzetiségek népéletében - Bajai dolgozatok 22. (Baja, 2018)
Schön Mária: A hajósi nép és egy ajósi család kálváriája a II. világháború utáni évtizedben
A minisztertanács 1945. december 22-i ülésén (MKP) Nagy Imre előterjesztette a 12.330/1945. M. E. számú kitelepítési alaprendelet tervezetét, amelynek 1. §-a általánosan ismert: „Németországba áttelepülni köteles az a magyar állampolgár, aki a legutolsó népszámlálási összeírás alkalmával német nemzetiségűnek vagy anyanyelvűnek vallotta magát, vagy aki magyarosított nevét német hangzásúra változtatta vissza, továbbá az, aki a Volksbundnak vagy valamely fegyveres német alakulatnak (SS) tagja volt.”6 Majd 1946. január 15-én ugyancsak ő írta alá a kitelepítés végrehajtását szabályozó rendeletet. A rendelet végrehajtása az országban döbbenetes gyorsasággal, mindössze négy nap múlva megkezdődött. Akkor, 1946. január 19-én elindult az első szerelvény Budaörs 786 német lakójával Németország amerikai megszállási övezetébe. Ez a nap, január 19-e lett a Magyarországi Németek Elhurcolásának és Elűzetésének Emléknapja, amit 2012 óta minden évben hivatalos állami emléknapként országos szinten megünneplünk. A hajósiak tapasztalata az volt, hogy a II. világháború után az tudta elkerülni az ukrajnai rabszolgaságot, a kalocsai gettót, valamint az idegenbe hurcolást, aki elbújt: a Földesék jégvermében vagy a ház végében, esetleg a határban létesitett bunkerben, szár- és szalmakupacok alatt, kinn a pincékben vagy a Pincehegy egyik barlangjában, valamelyik faluszéli, náddal jól álcázott árokban vagy az elhagyott házak padlásán. Anyai nagypapámat télen néhány hétre befalazták vályogtéglák közé. Czick Jusztina néniék éjjelre az ágyneművel kihurcolkodtak a tanya melletti kukoricásba, nehogy a tanyán rajtuk üssenek. Hamar meghalt az az asszony, akit a trágyadombba beásva gondoltak megmenteni. A Németországba kitelepített hajósiak legtöbbje hazatért. A hajósiakban nagyon erős a falujukhoz és a falubeli emberekhez való ragaszkodás. Szegedi néprajzkutatók azt kutatták, hogy melyik fajta identitás a legerősebb a hajósiakban, és megállapították, hogy a hajósi ember elsősorban nem németnek vagy magyarnak érzi magát, hanem legeslegelső sorban a Hajóshoz fűződő érzelmek és tudat dominálnak bennük. Ez a külföldre való kitelepítés idején úgy bizonyosodott be, hogy csak igen kis hányaduk maradt kinn, annak ellenére, hogy nekik is lehetőségük lett volna később a családegyesítésre. Ehelyett zónákon átküzdve magukat, többszöri visszavetés után is hazaszöktek. Anyai nagypapánk többször bizonygatta falkensteini befogadó gazdájának, hogy mire elfogy a hazulról vitt szalonna, kolbász meg zsír, addigra otthon lesznek a nagymamával. A német gazda csak ingatta a fejét: Nie und nie, Paul, das kommt nie mehr soweit. Pali, soha-soha, az az idő soha nem tér vissza! Erre a Nagypapa: Wolfgang, wenn dea Speack and d Wischt and s Schmalz gar weatt, bis drwail seamma dahuei. Márpedig mi addigra otthon leszünk, Wolfgang, mire ez a tábla szalonna, a kolbász és a zsír elfogy. Es 1949. május végén egy nap bekopogtattak az akkor éppen az érsekcsanádi Duna mellett lakó családunknál. A reménytelenül hosszú, Waldheimból hazavezető utat Ginál Judit falábával is megtette. A két Török család egy kicsi meg egy pici gyermekkel jött át a zónákon. 6 WALPER, Franz 2006. http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/magyarorszagi_nemzetisegek/nemetek/ csobanka/minket_is_uldoztek/pages/029_12_330_l945 m_e_szamu.htm [2018.03.15.] 129
