Kothencz Kelemen (szerk.): Migráció és hagyomány-formálódás a történeti Duna-Tisza közi nemzetiségek népéletében - Bajai dolgozatok 22. (Baja, 2018)
Schön Mária: A hajósi nép és egy ajósi család kálváriája a II. világháború utáni évtizedben
A magyarországi németség volt az utolsó láncszem, melynek a vagyonból és a házból való kiüldözés után nem volt hová mennie. Életüket a semmiből kezdték újra. Hajósnak a II. világháborúban sok halottja is volt. A világháborús emlékművön 321 halott neve van feltüntetve. Többségük német, de magyarok is, valamint zsidó vallásúak. Nagyobb részük a csatatereken vérzett el, de jó hányaduk az ukrajnai munkatáborokban, illetve a koncentrációs halálgyárakban szenvedett szörnyű halált. Mindannyiuk sorsában az a fájdalmas, embertelen és egyben szégyenletes, hogy nekik nem jutott ki a hősi halottakat megillető megtiszteltetés, mint az I. világháború áldozatainak és megszenvedőinek. Az I. világháború megszenvedői büszkén viselték a katonai érdemeikért kapott kitüntetéseket, a legkiválóbbak a vitézi rangjukat, kárpótolták őket a nekik juttatott földekkel is. 1945 után az „elhallgatott történelem” évtizedei következtek. Emléküket könyvek, filmek és emlékművek majd csak évtizedek elmúltával, 1989 után tarthatták ébren az egész országban. Pedig a közösségért áldozatokat hozók megbecsülésének mindenkor olyan természetesnek kellene lennie, mint ahogy Kunt Ernő leírta: „A hazájukért meghaltak fokozott megbecsülését emlékük megkülönböztetett fenntartásával fejezi ki a mindenkori közösség. ... Az ország, a szélesebb társadalmi berendezkedés, melynek védelmében elhunytak, azzal igyekezett a szükebb társadalmi környezet veszteségében kárpótolni, védeni és fokozott együttműködésre biztatni, hogy a háborúban elhunytakat egy magasabb társadalmi elismerést jelentő szintre emelte: hősi halottnak minősítette. E fokozott megbecsülést emlékük megkülönböztetett fenntartásával fejezte ki.”5 A hajósi civil és katona áldozatok emlékhelyéhez 1991. május 25-e óta vihetik virágaikat, könnyeiket és jajszavukat az itt maradottak. Templomunkban róluk, valamint a málenkij robotban elhunytakról minden év október végén szentmise keretében egy háborús énekkel emlékezünk meg, melynek jó magyar megfelelője is előkerült: So weit entfernt aus ihrer Heimat auf einem Schlachtfeld weit und groß, dort liegen Freund und Feind gebettet so friedlich in dem Erdenschoß. Wer kennt sie, die dort sanfte ruhen, wer weiß die Namen und die Zahl von denen, die ihr junges Leben geendet in dem Jammertal. Ihr Väter, Mütter, betet heute für die im Krieg gefallen sind. Dort liegt so mancher Eltern Stütze, so mancher Mutter teures Kind. Der Stab, an den sie sich gelehnet, der ihr verdient ihr täglich Brot, ist nun dahin, er ist gebrochen in fremdem Land, in Blut und Tod. 5 KUNT Emö 2003. 248. 127
