Kothencz Kelemen (szerk.): Víz, ember, örökség. Tanulmányok a 90 éves született Solymos Ede tiszteletére - Bajai dolgozatok 21. (Baja, 2017)
Csoma Zsigmond: Solymos Ede és Balassa István barátságának eredménye a Magyar Mezőgazdasági Múzeum Munkaeszköztörténeti Archívumában
után, akiket ugyanígy látott szíves vendégként, neki pedig józannak kellett maradnia. A múzeumban amúgy is volt két-három kolléga, akiknek italozása közismert volt, de a hatalomhoz dörgölőzve, kikezdhetetlenek voltak. Balassának viszont a rosszakarói és irigyei miatt elővigyázatosnak kellett lennie. A vendégeket elnyelte a zöld posztóval borított dupla faragott faajtó, amely kevés hangfoszlányt engedett ki. Solymos Ede látogatása alkalmával azonban a jó nevetések és a harsány hanghordozás mutatta, hogy kedves vendég van bent. Ma már tudománytörténeti jelentőségű, hogy közös ismerőseik is szóba jöttek ilyenkor. Emlékszem, hogy 1979-80-ban pl. Gaál Károly neve is többször felmerült. Gál Károly 1956-ban menekült el Magyarországról, mert a keszthelyi Balaton Múzeum fiatal igazgatójaként, október 23-án a múzeum homlokzatáról az ötágú vörös csillagot leverte, és a gróf Festetics család címerét rakta a helyére, ami pár héttel később már főbűnnek számított. így kénytelen volt Ausztria felé elhagyni az országot, ahol menekültként a traiskircheni menekülttáborban várta meg, amíg Svédországba utazhatott. Nem sejthette, hogy a burgenlandi magyarság plébánosával, a későbbi alsóőri OSB plébánossal, Galambos Ferenccel (Iréneusz atyával), Benedek rendi pappal hozta össze a jó sorsa a táborban. Gaál Károly balatoni, keszthelyi évei előtt a kiskunfélegyházi Kiskun Múzeum igazgatója volt. Flajmás Sándor nevű leleményes múzeumi szolgájáról, katolikus babonás szokásairól számos történetet mesélt még az 1980-as években is nekem - mint Balassa Flerder-ösztöndíjasának - Bécsben, az egyetem bécsi professzoraként, a Bécsi Állami Opera szomszédságában, a híres Hannus-Gasse-i néprajzi intézetben, az Institut für Volkskunde und europäische Ethnologie-ban. Gaál Károlyt, néprajzosként mind Balassa, mind pedig Solymos ismerte. Solymos Ede közeli, kölcsönös jó barátságot ápolt vele, mosolyogva utalt, egy-egy közös csínytevésükre a bajusza alatt. Őket ugyanis a magyar népi halászat tudományos kérdései is összekötötték. Gaál a Dunántúlról kitekintve Alsó-Ausztriába, Stájerországban és Eszak-Európában is, egyik tudományos témájaként továbbvizsgálta ezt a kérdést. Gaál Károly professzor neve különösen akkor került elő, amikor Balassa Iván a Flerder-díjat Bécsben megkapta. Az egyetem épületében tartott ünnepségen, a Balassát méltató laudációban külön megemlítették a Munkaeszköz-történeti Archívumot, mint egy olyan nagymérvű tudományos kezdeményezést, amelyben Nyugat-Európát megelőzte Magyarország. Az összes magyar múzeumból egységes rendszer szerint képpel, tudományos leírással, nyilvántartásba vették a mezőgazdasági munkaeszközöket, az ikonográfiái gyűjteményi részben pedig a legelső régészeti, levéltári, térképi, szakirodalmi képi ábrázolást. Mindezt a számítógépek előtt, az 1962-es év, az alapítás óta. Ebben a nagymértékű gyűjtő-feldolgozó munkában vett részt a bajai múzeum anyagának bedolgozása során Solymos Ede, aki ezzel nem csak a bajai, a magyarországi adatok egy részét dolgozta fel, hanem segített a nemzetközi kutatásban is ismertté tenni a bajai-dunai halászat eszközeit, amelyeket a 300 éves város, múzeumi kiállításába is beépített. 61
