Kothencz Kelemen (szerk.): Víz, ember, örökség. Tanulmányok a 90 éves született Solymos Ede tiszteletére - Bajai dolgozatok 21. (Baja, 2017)
Csoma Zsigmond: Solymos Ede és Balassa István barátságának eredménye a Magyar Mezőgazdasági Múzeum Munkaeszköztörténeti Archívumában
Még az alapító, Balassa Iván életében 1996-ban elkészült az első 5000 tételes komputeres feldolgozás és internetes szolgáltatás (Csorna Zsigmond - Pál Edit - Górász Péter) az NIIF pályázati segítségével. Ezzel a Mezőgazdasági Múzeum a magyar nagy múzeumok között is az elsők közt tudta szolgáltatni, a Nemzeti Múzeum Origo szerver gépén keresztül, a mezőgazdasági munkaeszközök, az eszközökkel végzett munkafolyamatok történeti képeit, a történeti korok technológiáját, a leíró kartonok adatait a nagyvilág számára... Mindez a XX. század végén nagy szakmai elismerést és ismertséget jelentett kelettől-nyugatig, északtól-délig a Mezőgazdasági Múzeum Munkaeszköztörténeti Archívumának, a magyar agráriumnak és a múzeumi digitalizálásnak. A Mezőgazdasági Múzeum Munkaeszköz-történeti Archívuma tárgykartonjait nem mindig Solymos Ede, hanem ellenőrzése mellett előfordult, hogy felesége, Göldner Márta festőművész (1928-2006) töltötte ki. Ok együtt jelentek meg néha, előzetes bejelentkezés után Balassa titkárságán, a Vajdahunyadvár románkori épületegyüttesének földszintjén. Abban a félkör alakú, a ligeti csónakázó tóra nyíló irodában, ahol 1896-ban még I. Ferenc József császár és király is megfordult, és az akkori millenniumi kiállítást megtekintve, arany tollal írta be véleményét a vendégkönyvbe a gazdák korabeli kiállításáról. Az impozáns iroda az Alpár Ignác által tervezett „Jáki-templom” másolatához kapcsolódó kerengő rész mellett volt. A kerengő, mint múzeumi bejárat egy csali zárral, egy gyönyörű kovácsoltvas kétszámyú kapuval volt elzárva a hívatlan turista nézelődők elől. Nekem, mint akkor zöldfülű kezdő segéd-muzeológusnak jutott osztályrészemül, hogy a Balassa titkárságra igyekvőket beengedjem alkalmanként, így Solymos Edét is. Ügyetlenkedve a kilincs lenyomásával O elkanyarított egy cifrát, majd mosolygósán kitanulta, hogy hogyan is működik a szerkezet, hogy később szabadon tudja használni. A magas, jó humorú néprajzos múzeumigazgatót ekkor ismertem meg személyesen kedves feleségével együtt. A titkárságon harsányan köszöntötték egymást. Felesége is jól érezhette magát ezeken az összejöveteleken - gondolom - a különböző alkalmak hangulatát érzékelve. Ugyanis Balassa titkárnőjét, Regdonné Marit ismerte, így női témákról és közös ismerősökről beszélgettek, ma már tudománytörténeti értékű pletykák is szóba kerültek. Velem nem igen foglalkoztak, hiszen huszonéves kezdőként még semmilyen oroszlánkörmöket nem mutattam fel. Egyoldalú volt részemről a figyelem (az 1970-es évek végén) és a rajongás az idős, nagyhírű kolléga iránt, akinek (akiknek) a műtárgyleírásait, pontos munkáját a kartonjaink révén nyomon kísérhettem. A jó hangulatú megbeszéléseket módjával elfogyasztott kis pálinka, vagy valamilyen tömény alkoholos ital is segítette, ami kijárt minden, a Balassa titkárságot felkereső, távolról jött jó barátnak, szakmai kollégának. A Solymos házaspár látogatása előtt is az az állandó koreográfia zajlott le, mint mindig. Balassa kiszólt az irodájából - ahol kora reggel óta gépelte a válaszleveleket, az intézkedő határozatokat szimultán, a sokféle múzeumi döntésben, vidéki kiállítások, kollégák ügyében -, hogy titkárnője össze ne cserélje a valódi pálinkás üveget az ál pálinkással, amiben friss csapvíz volt. A vendég kapta a valódi pálinkát, a vendéglátó pedig a vizes stampedlit. Erre azért volt szükség, mert előfordult, hogy Balassához több időpontra, több kolléga jött, egymás 60
