Kothencz Kelemen (szerk.): Víz, ember, örökség. Tanulmányok a 90 éves született Solymos Ede tiszteletére - Bajai dolgozatok 21. (Baja, 2017)
Horváth József: A XVIII. századi győri halászati kontraktusok történeti néprazi adalékairól
Bár a források kis száma miatt általánosabb érvényű következtetéseket aligha vonhatunk le, két dologra mindenképpen érdemes figyelnünk. Az egyik, hogy a megszerzett halászati jogot igyekeztek a családon belül megőrizni, illetve tovább adni; apa és fia dolgozott együtt, a bérlő özvegyen maradt feleségének édesapja segített be a munkába. A másik figyelemre méltó jelenség, hogy a győri halászó helyeket bérlők közül egynek sem találkozhatunk a nevével a bevezetőben idézett tanulmányokban; a Baranyában, vagy éppen a kalocsai érseki uradalomban halászó vizeket árendáló győriek más körből kerültek ki, mint a helyben megélhetést keresők - erre még érdemes lesz később visszatérnünk! A másik kérdés, amit vizsgálnunk érdemes: mennyi időre kötötték a szerződést, és milyen feltételekkel lehetett azt felmondani? Az első - hosszabban idézett - forrásunkban egy évet említenek. Az időben következő fennmaradt szerződés - melynek érdekessége, hogy 1756. április 24-én, napra pontosan két esztendővel az első után köttetett - létrejöttét annak köszönhette, hogy Langamár János az előző szerződését felmondta, hivatkozva arra: az előző évi nagy szárazság miatt jelentős károkat szenvedett, így a 200 rénes forintot megfizetni nem tudja! A Magisztrátus átgondolva a kialakult helyzetet, úgy döntött: hogy „haßon nélkül Vizeink ne maradgyanak és Langamár János is, el ßenvedett kárát, valamennyire megh téríthesse", 50 forintot elengedett az éves bérleti díjból, így Langamár János és fentebb már említett két fia 150 forintért bérelhette ez évben a győri - az 1754. évi szerződésben pontosan megnevezett - halászó vizeket.25 Az 1756-ban kötött szerződés azonban - a fentebb részletesebben ismertetettek mellett - kiegészül egy újabb, egy hatodik ponttal: „Tartozni fognak az többfiőr mondott arendátorok, ezen Contractus ki telyésének ideje előtt három holnappal előre meg jelenteni, ha tovább is, a vizeket bírni, és háfinálni akarják é vagy nem? Hogy igy a Város, annak ideiben más arendatorrid rendeléseket tehessen.”26 Ez utóbbi kitétel azután szerepel a többi szerződésben is, azzal a fogalmazásbeli különbséggel, hogy amíg 1761-ben és 1770-ben három hónapot, addig 1773-ban és 1776-ban egy fertály esztendőt említ a dokumentum.27 Amint az előbbi példából kitűnik, a bérlő által felajánlott összeg változhatott a körülmények függvényében; érdemes tehát megnéznünk, hogyan alakult az a továbbiakban! 1761-ben Langamár János és fiai 170 rénes forintos ajánlatukkal nyerték el a győri halászó vizek bérletének jogát; a megfogalmazásból úgy tűnik, hogy az előző évben is ugyanennyi volt az árendájuk.28 1770-ben Posonyi Ferenc 180 rénes forintot ígért esztendőnként;29 három évvel később özvegye, Csomay Anna - aki apjával, Csomay Jánossal közösen kívánta bérbe venni a győri halászó vizeket - már lényegesen többet kellett ígérjen: „az többi Licitansok kőszőtt leg többet" ígérőként évenkénti 252 forintot ajánlottak fel azért, hogy hat esztendőre hozzájuk kerüljön a bérleti jog.30 De mint fentebb utaltunk már rá, három évvel később a Révfaluban lakozó 25 GyMJVL. PROTHOCOL CONTRACT. 33. p. 26 GyMJVL. PROTHOCOL CONTRACT. 35. p. 27 GyMJVL. PROTHOCOL CONTRACT. 70. p., 83. p., 93. p. 28 GyMJVL. PROTHOCOL CONTRACT. 42. p. 29 GyMJVL. PROTHOCOL CONTRACT. 67. p. 30 GyMJVL. PROTHOCOL CONTRACT. 81. p. 37
