Kothencz Kelemen (szerk.): Víz, ember, örökség. Tanulmányok a 90 éves született Solymos Ede tiszteletére - Bajai dolgozatok 21. (Baja, 2017)
Benedek Csaba: Horgászeszközök technikdai fejlesztése egy tiszaföldvári ezermester műhelyében
tárgyakat sem tekintették hulladéknak, általában addig nem váltak meg tőlük, míg remény volt újrahasznosításukra. Történeti háttere is van a kérdésnek, hiszen a parasztság a hierarchikus társadalom alján maradt,5 és ez lényegében a szocializmus alatt sem változott meg. Mivel nem dönthetett saját sorsa felől, a biztonsága érdekében igyekezett minden ingó és ingatlan vagyonát óvni, védeni, őrizni.6 Természetesen a parasztság sem egységes, így esetenként az anyagi feltételek is szerepet játszhatnak a tárgykészlet alakulásában. Módosabb családok általában gyakrabban cserélik eszközeiket, kevésbé hajlamosak az újrahasznosításra, könnyebben dobják el elfáradt, tönkrement, megunt használati tárgyaikat.7 Szinte valamennyi kutató találkozik élete során olyan adatközlővel, aki a kutatott témában rendkívül mély tudással, hatalmas ismeretanyaggal rendelkezik. Istennek hála, nekem ilyen „kulcs-adatközlőm” lett Pató Sándor tiszaföldvári ezermester is. A mindennapi élet valamennyi területén igyekszik a lehető legtöbb tárgyat, eszközt saját maga készíteni, és a hulladékanyagokat újrahasznosítani. Maga építette a házát, a kerti pihenőjét (szaletlit), a járgányát és motoros ekekapáját, fűnyírót és kompresszort, különféle kerti sütőket és füstölőket,8 mégis a legtöbb eszköze mezőgazdasági munkaeszköz.9 Ezek bemutatásától jelen tanulmányban a terjedelmi korlátok miatt el kell tekintenünk, helyette a horgászeszközök technikai fejlődését kívánjuk bemutatni. Szabó László megfogalmazása szerint a paraszti kultúrára empirikus világában csak az újítások jellemzők, egy-egy eszköz tökéletesítése, míg a modern társadalomban inkább a feltalálóké a szerep, ami forradalmian újat hoz a gyakorlat számára.10 11 Pató Sándor többnyire eleget tesz ennek a meghatározásnak, de ki kell emelnünk, hogy a rengeteg újítás, ötletelés mellett ő saját maga is talált ki új tárgyakat és eszközöket. Az általa készített tárgyak egy részét az Ezermester és a Magyar Horgász újságok olvasása után valósította meg, más részét a környezetében élő ügyesebb mesterektől leste el, míg harmadrészt ő maga is talált ki, alkotott teljesen új használati eszközöket. Pató Sándor 1937-ben született a Tiszazugban, Tiszaföldváron. A gimnáziumot is itt végezte, majd a martfűi Tisza Cipőgyárban dolgozott 17 évig. Utána elvégezve a borászati szakiskolát, helyben, a Homoki Pincegazdaságnál munkálkodott 23 évig telepvezetőként. Halászattal soha nem foglalkozott, de gyermekkorától horgászik. Solymos Ede dunai halászatot ismertető könyvében így ír a nyeles horgászatról, azaz a pecázásról: „A legközismertebb horgászati mód a nyeles horgászat. Hivatásos halász azonban nem használja, legfeljebb gyerekkorában szórakozik vele. A bérleti időkben parasztok, nyugdíjasok is horgásztak egész egyszerű felszerelésekkel. Napjainkra viszont teljesen sport-jelleget öltött, különleges, gyári szerszámokat használnak hozzá.”11 Ezzel szemben Pusztai Zsolt szerint a horgászeszközök között rendkívül sokféle újrahasznosítást tapasztalhatunk: „A tárgyak másodlagos (és harmadlagos stb.) 5 SZABÓ István 1976. 31., 238. 6 SZABÓ László 1996. 120-121. 7 SZARVAS Zsuzsa 1988. 104. 8 BENEDEK Csaba 2010. 73-85. 9 Vö. BÁTKY Zsigraond 1992. 30. 10 SZABÓ László 1994. 8. 11 SOLYMOS Ede 1965.98. 200
