Kothencz Kelemen (szerk.): Víz, ember, örökség. Tanulmányok a 90 éves született Solymos Ede tiszteletére - Bajai dolgozatok 21. (Baja, 2017)
Schleicher Vera: Sport, rekreáció, hobby. A balatoni horgászat mint az önmegvalósítás terepe
reggeltől reggelig horgászattal tölti. Lehet viszont éves horgászjegy birtokosa akár olyan „profi” vándorhorgász, aki az Adriától az Atlanti-óceánig mindenhol horgászik, de - mert nem tudja, mikor adódik lehetőség a Balatonon is horgászni, vagy egy jónak ígérkező horgászversenyre benevezni - kiváltja hát az engedélyt egész évre. Ugyanakkor éves horgászengedélyt váltanak ki az ezredforduló orvhalászai is, amely kitűnő „álca” számukra. A klasszikus, változatlanul népszerű eresztőhálózás mellett az elmúlt három évtizedben egyre gyakoribb módszer a sorhorog és a pottyantó lerakása. Mindkét módszer esetében a horogé a főszerep, ennyiben technikailag a sporthorgászattal volnának rokoníthatók, maga a tevékenység azonban sokkal inkább a népies kishalászat örökségét hordozza.1 Az igazi kapcsolódás a sporthorgászat felé az álcában, azaz a zsákmány legitimálásában van: ellenőrzéskor ugyanis ezek az orvhalászok érvényes horgászigazolványt mutatnak fel és a jachton mindig tárolnak süllőzésre való horgászfelszerelést is. Azonban nem csupán horgásznak látszó orvhalászok vannak a vízen, hanem orvhorgásznak látszó igazi horgászok is. A horgászok egy része ugyanis a napi rutin részeként használ tiltott eszközöket és módszereket, anélkül, hogy a kereskedelmi célú, maffiaszervezetben, nagy tételben űzött halrablás vádja érhetné. A halőrök - akik közül néhányan a 2000-es évek közepén az orvhalász bűnszervezetek áldozatává váltak - maguk is megkülönböztetik a szabályszegésnek ezt az ártalmatlan formáját, amennyiben halorzásnak, és nem orvhalászatnak nevezik. A halorzás formái és motivációi nagyon sokszínűek. A csónakos horgász például két bot helyett hármat vagy ötöt használ, a fogási naplóban pedig letagadja a zsákmány felét, és ehhez ideológiája is van: Hatvan éve horgászok a Balatonon, nehogy már ezek a halár gyerekek mondják meg, hogy hány bottal horgásszak. - mondja öntudatosan. Ismeretesek azonban a halorzás más formái is. Űzhetik egyszerűen a „balhé” kedvéért. Általában a fiatalabb korosztályról van szó, bár szerepel a terepmunka naplóban olyan (ismert) multinacionális cég is, amelynek felsővezetők számára szervezett céges összejövetelén, egy jachton, a csapatépítés részeként dobták vízre a pottyantókat. És találkoztunk olyan pinceszerező horgászokkal is, akik hirtelen éheztek rá egy kis sült keszegre, ezért a horgászbot helyett inkább a gyaloghálót választották. A példák szép számmal sorolhatók. A Balaton magán-, ma állami tulajdona elleni mindenkori demonstrációként űzött halorzás filozófiája nem sokat változott az elmúlt 150 esztendőben. Csendőr ide, csendőr oda, [...] a magunkfajta halon felnőtt partlakó bizony mindig kirakja az eresztőjét a boczkára és leburítja a fördő pontyot, amíg csak egész Balatonra födőt nem borítanak. - mondta a többször bírságolt Szabó Pál József orvhalász az 1930-as években a fonyódi halásztelep vezetőjének.1 2 Ezt a filozófiát a mai horgászok egy része is magáénak érzi. Jól mutatja ezt az évi 1000 körüli bírság, amelyet engedéllyel bíró horgászokra vetnek ki tiltott módszerek miatt, de ugyanennek a mentalitásnak a megnyilvánulása egyes horgászboltok kétes szerepvállalása a tiltott eszközök (elsősorban eresztőhálók) terjesztésében. A jelenségre főleg a Balaton nyugati medencéjében találtunk példát - amely mint az 1 Vö. SZILÁGYI Miklós 1989. 78-80. 2 LUKÁCS Károly 1951. 108. 192
