Kothencz Kelemen (szerk.): Víz, ember, örökség. Tanulmányok a 90 éves született Solymos Ede tiszteletére - Bajai dolgozatok 21. (Baja, 2017)
Kunkovács László: Halászat: ősfoglalkozás, ősgondolkozás
A korábbi évtizedekben sokat kérdezősködtem a kecéről szerte az országban. A logikám azt mondta, hogy marhalábszárcsontot sokkal könnyebben lehetne beszerezni a vágóhidakról - miért nem azt használják? Válaszként kaptam, hogy a marháé nagyobb, gorombább, bütykei vannak, és a mederfenéken gurulva a halak számára ijesztő, mély hangot ad. Ezért nem jó. A mi esetünkben persze nem hangról és hallásról van szó, hanem a vízben gerjesztett rezgésről, aminek felfogására speciális érzékszervük van a halaknak. Ha nekünk is lenne ilyen, akkor adhatnánk meg az egzakt választ - döntsön tehát a tapasztalat! Mindenesetre Bátán a szarvascsontos kece mellett döntöttek. Meglepően szép idő volt 2015-nek egyik decemberi napján. Ott ültem a bátai halász csónakjában - netán mindkettőnknek utolsó ilyen élménye? A kukucskával, ezzel a gyér zsákmányt osztogató szerszámmal dolgozott. Fogott is vele, de keveset. Vaksi szememmel csak azt láttam, hogy az egyik karcsú halat visszadobja. - Csuka volt. Hadd nőjön még! Hogy lehet az, hogy én csupa becsületes és bölcs emberrel találkoztam a vízenjárók társadalmában? Az értékeket kereső nem tud váltani a legújabb korban, amikor mintha minden az ellenkezőjére fordulna. A tömegkommunikáció valósággal ontja ránk a környezetkárosítások híreit. A fogyasztói társadalmak irányából a javakat habzsoló, jövőjére nem gondoló embertípus példáját állítják elibénk. Ijesztő a pénzért való lihegés. Ma már az egymásmellettiséget alig tudjuk elképzelni. Ellentétpárokat állítanak föl, s ezeket csatáztatják. A horgász és a halász két, egymást kiegészítő megtestesítője volt a vízi zsákmányszerzésnek. A halászgenerációk elképesztő ökológiai tudást örökítettek ránk. Korunk azt követelné, hogy ebbe kapaszkodjunk, - ehelyett elbúcsúzni akarunk tőle? Hadd idézzem a 2001-ben megjelent Kece, milling, marázsa című könyvem fülszövegét: „Civilizációs zsákutcánkból csak úgy találhatunk kiutat, ha a múltnak kútjába ereszkedve visszatérünk a kezdetekhez, ha megtaláljuk és újra megismerjük az elveszettnek vélt, paradicsomian tiszta állapotunkat, amikor még semmit nem rontottunk el. Szinte reménytelen vállalkozásnak ígérkezik ez a mélyfúrás, mert nagy és szemetes a fedőréteg, de nem kétséges: itt rejtőzködik a fundamentum, amibe kapaszkodva újra felépíthetjük a teljességünket.”7 7 KUNKOVÁCS László 2001. 18
