Kothencz Kelemen (szerk.): Víz, ember, örökség. Tanulmányok a 90 éves született Solymos Ede tiszteletére - Bajai dolgozatok 21. (Baja, 2017)

Fehér Zoltán: "Harcsa van a vízbe, gúnár a szélibe" A halászat folklórjának szimbólumai

FEHER Zoltán „HARCSA VAN A VÍZBE’, GÚNÁR A SZÉLIBE” A HALÁSZAT FOLKLÓRJÁNAK SZIMBÓLUMAI Az ősi létfenntartó tevékenységek, mint amilyen a gyűjtögetés, a halászat, vadászat, a pásztorkodás, az állattenyésztés, a földművelés gazdag folklóranyagot hozott létre. Ami azonban e tevékenységekhez kapcsolódó népköltészeti-népzenei anyagot illeti, azt mondhatjuk, hogy közülük jóformán csak a pásztordalok száma jelentős, a szántáshoz, vetéshez, aratáshoz, betakarításhoz fűződő dalok mellett. Hogy témánknál maradjunk, Katona Imre a halászat fennmaradt hagyományairól így ír: „a fennmaradt halász-hagyományok nem oly gazdagok mégsem, amint a foglalkozás fontosságából következnék [...] a halászfolklór európai és világviszonylatban egyaránt szegényebb a paraszti vagy pásztorhagyományoknál. Ennek ellenére is majdnem mindenütt gazdagabban van képviselve, mint a magyar nyelvterületen.”1 Mindennek okát a szerző a gyűjtés elkésettségében látja. Ugyanígy vélekedett már a XIX. század végén Herman Ottó is, amikor azt írta: „szokás, köszöntő, dal, hagyomány és babona is veszendőbe megy. Ami itt eddig [...] le van jegyezve, az olyan, mintha az utolsó óra maradéka volna”.2 A történelem során kialakult természetes, nemek szerinti munkamegosztás alapján a halászat kifejezetten férfimunka lett. Nem csak a halászat lett ilyen, hanem a halászathoz fűződő tevékenységek legtöbbje is, a szerszámok, hajók, kunyhók, készítésén, használatán kívül a kifogott halak elkészítéséig minden tevékenység. A halászathoz mint ősmesterséghez archaikus hiedelmek kötődnek az egész világon. Tájunkon a közelmúltig csak férfiak végezték a hal fogásán kívül annak feldolgozását, kibelezését, besózását, felfűzését, füstölését vagy parázson agyagban történő megsütését, de a halászlé főzését is.3 A halászattal kapcsolatban álló szavak, fogalmak szimbolikus jelentést kaptak. A halászdalok szövegeinek szimbolikája pedig elsősorban a szerelemhez kapcsolódik. VÍZ Az ókori ember szerint a világ négy alapeleme a föld, a levegő, a tűz és a víz. Ezek mindegyikéhez rendkívül gazdag hiedelemkor társult. A Biblia szerint a teremtés előtt: „Isten lelke lebegett a vizek fölött” (Ter 1,2). A víz minden élet forrása. Női princípium. A világ teremtése a vízzel áll kapcsolatban, mert egy bátyai találós kérdésben megmaradt ősi mítosztöredék szerintem összefüggésbe hozható a Kalevala és egyes szibériai népek mítoszaival. A találós kérdés: Tenger közepén pacsirtafészek. Mi az? Válasz: Köldök.4 1 KATONA Imre 2006. 243. 2 HERMAN Ottó 1887.1.452. 3 A nők - újabban - legfeljebb a hálókötésben segíthettek, valamint a zsírban sült halat készíthették. V. ö.: Abátai híd alatt lányok sütik a halat. OLSVAI Imre - KÖNCZÖL Ferenc (szerk.) 1974. 56. Dusnokon a sült hal árusítása is az asszonyok dolga volt. SOLYMOS Ede 1965., 1999. 4 FEHÉR Zoltán 2001.60. 169

Next

/
Thumbnails
Contents