Kothencz Kelemen (szerk.): Víz, ember, örökség. Tanulmányok a 90 éves született Solymos Ede tiszteletére - Bajai dolgozatok 21. (Baja, 2017)

Kothencz Kelemen: Történeti-néprajzi adatok a dunai "malmos gazdaságok" XIX. század eleji működéséről

KOTHENCZ Kelemen

TÖRTÉNETI-NÉPRAJZI ADATOK A DUNAI „MALMOS GAZDASÁGOK” XIX. SZÁZAD ELEJI MŰKÖDÉSÉSÉRÖL

„Amikor 1950 kora őszén Budapestről hajóval utaztam Bajára, még több működő hajómalmot láttam és fényképeztem. Pár évvel később már csak két malmot találtam, az egyik a bátyai Vörös, a másik az uszódi Bognár malom1 volt. A többi szétszedett állapotban, leszerelve hevert a parton, a molnárok pedig elkeseredve, jövőjükről gondolkodtak.” - e sorokkal emlékezett vissza Solymos Ede - a Dunai malmok című tanulmányában - bajai éveinek kezdetére.1 2

Az iljú múzeumigazgató aztán rendre felkereste ezeket a vízimalmokat, a még élő idős molnárokat, akikkel néprajzi interjúkat készített,3 majd a bajai, Baja környéki vízimolnárok tevékenységét elsősorban a bajai céhes iratokkal kiegészítve dolgozta fel és tette közzé több tanulmányában.4

Európában a molnárok céhekbe szerveződése más kézműves mesterekhez viszonyítva később kezdődött. Strassburgból 1263-ból, Wormsból pedig 1281-ből maradt fenn adat molnár társaság működéséről. Molnárcéhről a legkorábbi európai források Drezdából 1434-ből, illetve Stendalból 1470-ből ismertek. Magyarországon - a fennmaradt kiváltságlevelek tanúsága szerint - a XVI. század közepétől alakultak az első molnárcéhek.

Vajkai Zsófia a molnárok viszonylag kései céhekbe tömörülését több tényezővel magyarázza:

1. a középkorban a malmok földesúri tulajdonban voltak, ez pedig akadályozta az árutermelés kibontakozását, a molnárok között nem alakulhatott ki éles érdekellentét;

2. a molnárok többsége mezőgazdasági tevékenységet is folytatott, ami szintén gátolta fejlődésüket;

3. a molnár mesterek céhekbe való tömörülését nehezítette, hogy a malmok - különösen a hajómalmok esetében - a településektől és gyakran egymástól is távol működtek.5

A malmok működtetése az Árpád-korban királyi jog (regale beneficium), majd földesúri haszonvételi jog volt. A földesurak malmaikat általában bérbe adták vagy részes molnárokkal üzemeltették. A XVIII. században és a XIX. század első felében földesúri fennhatóságú városok, egyházi gyülekezetek, közbirtokossági testületek és vagyonos jobbágyok is tartottak fenn malmokat.6

1 Az uszódi hajómalomról lásd: VARGHA László 1965.

2 SOLYMOS Ede 2001. 149.

3 Solymos Ede a gyűjtései anyagát a Türr István Múzeum adattárában helyezte el. A bajai vízimolnár céh történetéről lásd még: BÁCSKAI János György 1942. A dunai molnárok tevékenységéről: KOVÁCS Antal 1902.; LÜKŐ Gábor 1966.

4 SOLYMOS Ede 1973.; 2001.; 2007.

5 Vajkai Zsófia megállapítására hivatkozik: JUHÁSZ Antal 1991. 199-200.

6 JUHÁSZ Antal 1991. 204-205.

159