Kothencz Kelemen (szerk.): Víz, ember, örökség. Tanulmányok a 90 éves született Solymos Ede tiszteletére - Bajai dolgozatok 21. (Baja, 2017)
Máté Gábor: Vízkezelés és erdei sertéstartás a szerémségi Báza és Sztudva folyók árterében
táplálékot megtalál. A disznó falánkságát jelzi, hogy az erdőben a bicikliket szögre, ágra akasztják, mert az állat a gumit is szétrágná. Általános vélekedés az is, hogy a disznók sokkal egészségesebbek a kinti, erdei környezetben, mint a zárt tartásmódnál. Erre jó fényt vet, hogy igen ritkán kell csak gyógyszerezni őket és a kocák 17 évig is termékenyek maradhatnak. SERTÉSEK SZÁMA, FAJTAVÁLTOZÁS Jelenleg majd 5000 hektáron tartanak disznót, az erdészet vezetőjének elmondása szerint mintegy 300 darabot tartanak nyilván, ami a terület nagyságához viszonyítva kevés. Az 1970-es években ugyanezen körzetben a legeltetés még 20.000 hektáron zajlott és mintegy 30-50 szer ennyi disznót tartottak. A disznók után az erdészet legelőpénzt szed. Makktermő években többet, mint a makk nélküliekben. A disznók pontos számát ugyanakkor nem lehet megmondani. A gazdák szerint „nem igazi disznótartó, aki tudja, hogy hány disznója van!” Ennek nyilván gyakorlati okai vannak: az állatlétszám pontos bevallása gazdaságilag nem volna kifizetődő. A mezőgazdaság-történet fontos és gyakran vizsgált kérdése a fajtajelleg. Talán meglepőnek tűnik, de a szerémségi disznók nagy része angol disznó, amit „engleskának, yorkshire”-nek neveznek. Az emlékezetben élő legrégebbi helyi tájfajta az ún. „sremskacrnalasd" vagy feketedisznó volt. Ezt a „mangulica” váltotta fel, majd a már említett angol fajták következtek. A vaddisznóval való keveredést általában nem szeretik a gazdák, mert a félvad állat lassabban nő. Ezért a gazdák a kocákat igyekeznek elzárni a vad kanoktól. Egyes gazdák szerint azonban épp az ilyen „nászból” származó, félvad disznók a legjobban értékesíthetők. A szerémségi régi fajta mára kiveszett. A visszaemlékezések szerint közepes termetű, 80-100 kilósra növő fajta volt, amely kevés malacot ellett. Szőre egyenes, színe fekete, hasa színe fehér volt (fecskehasú). (3. kép) TARTÁSMÓDOK ÉS TÁRSADALOMSZERKEZET A maróti és visnjiéevói sertéstartás sohasem a szegények foglalkozása volt és ma sem az. Megfelelő gazdasági, üzemszervezeti háttér kell hozzá. A világháború előtt a lófogattal, és takarmánytermeléshez szükséges földekkel (kukorica, tök stb.) rendelkező gazdák „kiváltsága” volt. A mai gazdák mindegyike rendelkezik mezőgazdasági gépekkel és többségük termőföldekkel is, ahol a kiegészítő takarmányt biztosító kukoricát termeszthetik. A sertések nagyon jól értékesíthetők. (4. kép) fiúsukat Szerbia szerte szeretik és keresik. A vásárlók házhoz jönnek a disznóért. A családi gazdaságokat eltérő legeltetési gyakorlat jellemzi, ami függ a családösszetételtől és a gazda egyéb elfoglaltságától, és attól hogy fő- vagy részmunkaidőben foglalkozik a disznókkal. A gazdák egy része állandóan kint tartja a disznait az erdőn. Egyesek csak a kocákat tartják ott és elletik, a többség azonban otthon elleti őket és a malacokat viszi ki erdőre, ahol egy, 108
