Pásztor Emília (szerk.): A fény régészete. A természetes fény szerepe az őskori ember életében - Bajai dolgozatok 20. (Baja, 2017)
Pásztor Emília: A bronzkori fényszimbolizmus
A bronzkori fény bronzcsüngők, melyeket változatos, nap- és holdhalót ábrázoló jelekkel díszítettek. Különböző, öszszetett halójelenségek akkor keletkeznek, amikor a fény megtörik a légkörben található jégkristályok alakjától, állásától és egymáshoz viszonyított helyzetétől függően. Ezek jellegzetes típusait önálló szimbólumként jelenítik meg a csüngőkön. 5. kép. A naposzlop lehetett az előképe a központi tüskével rendelkező kis koncentrikus korongcsüngőknek, ruhadíszeknek, melyek a kárpát-medencei késő bronzkori kincsek jellemző lelete. Bár a nagyobb, hasonló formájú és gyönyörűen díszített központi tüskés övkorongok a dániai bronzkort jellemzik, egy északi eredetű, a jellegzetes motívumokkal gazdagon díszített nagyméretű övkorong látható a szekszárdi Wosinszky Mór Múzeum állandó kiállításán is (Szabó 1995, 8. kép). 5. kép. A régészeti leletek azt jelzik, hogy a legnagyobb hatása annak a légköri jelenségnek volt, amely egy roppant nagy, négyküllős kerék formájában jelenik meg az égen. Ezt a szimbólumot nemcsak a csüngőkön, de számos más tárgyon, pl. a rinyaszentkirályi bronz lábvérten, a különleges hasfalvi korongon is ábrázolják (Pásztor 2015). 7. kép. A Kárpát-medencében már a neolitikum időszakából is ismerjük ezt az ábrázolást, pedig ekkor még a (küllős) kereket nem is ismerték. A Nap és a Hold két oldalán gyakran megfigyelhetők az ún. melléknapok és -holdak, melyek a hármas szám mágikus szerepére is magyarázatul szolgálhatnak. A holdsarló alakú magyarbényei és bellyei arany karperec és a somogyomi aranykincs korongjain jellemző díszítő motívum a három pont. 8. kép. (Magyarbénye ma Biia; Somogyom ma Smig, Románia, Bellye 132 10.
