Biczók Sándor: Katonaidőm emlékei 1944-1947 - Bajai dolgozatok 19. (Baja, 2015)
Hadifogságban, 1944. december 26 - 1947. július 20.
és festettük ki a barátunkat, hogy el tudjuk rejteni a nőt a táborban. Miután nem tudtuk előadni, elrendelték a sorakozót, és hajnalig tartott a népszámlálás, újra meg újra megismételve, míg eközben a bunkerekben folyt a nyomozás és keresés az elrejtett nő után. Aznap nem sokáig tartott az éjszakai pihenő. A zenekar ezután sűrűn szerepelt a bunkerben, néha egy-egy mókás kabaré vagy adoma is elhangzott, néha vicceket meséltek. Amikor befejeződött, kezdődött a priccseken a sóhajtozás: Haj, csak otthon lehetnék! Kivel is szántat, arat az asszony? Mit is csinálnak a gyerekek? Ha hazakerülök, megismer-e a fiam, lányom? Vacsora utáni sóhajtások: Milyen is volt az a sült kacsa, liba, amit ... , hanem, ahogy az én feleségem készíti a töltött káposztát... Hát még az a jó zsíros borjúpörkölt! - kontráz a másik. Aztán közgyónás: Dehogy szólok én ezután, ha a feleségem csak krumplipaprikást tesz az asztalra, csak már ehetnék belőle! Szórakozás volt az is, hogy akinek hajlama volt, hozzáfogott faragni. Sok szép doboz, képkeret, bicskanyél, borotvatartó tok, amit csak a készítője tudott kinyitni, ugyanilyen titkos zárás doboz, ördöglakat, kisebb-nagyobb citera, balalajka, sőt még a kis prímásunknak hegedű, de még egy bőgő is készült. A húrok szétbontott kábelekből készültek. A citerákhoz nekem is volt közöm, mert a kis cigánynak bántotta a fülét a hangolásuk. A másik tanító és tanár kollégával még emlékeztünk fizikából a zenei hangok hullámhosszának arányára. Az arányszámok alapján meghatározott helyeket rajzoltam be a citera nyakára, ahova azután beverték a határoló hangolószögeket. Ettől kezdve minden elkészült citera előbb hozzám került hangolásra. Egyszer kérdezem a cigányunktól, hogy tud-e cimbalmozni? Hát hogyne tudna, hiszen otthon valójában cimbalmos volt. Kérdem, ha készítenénk egy facimbalmot, tudna-e rajta játszani? Azt is vállalta. Megegyeztem vele és a bunker végében ügyeskedő asztalosunkkal egy cimbalom elkészítésében. A hangolt faléceket meg a keretet az asztalos készíti, a madzagra fűzést pedig a művész, kívánsága szerint. Behangoltuk a léceket, elkészült, és remekül is szólt a kétoktávos facimbalom. Igaz, csak kis cigányunk tudott rajta ügyeskedni. Ha szólt a zene, az őrség legényei is beólálkodtak hallgatóságnak. A „hála” sem maradt el, mert mindig szemet szúrt nekik valami, amit szerettek volna megszerezni. Itt nem kértek, hanem másnap vagy harmadnap - amikor az emberek munkában voltak - átkutatták a tábort mondván, ellenőrizni kell, hogy nincs-e az embereknél szúró-, vágófegyver, kés, tőr, netán lőfegyver. Persze ilyet nem találtak, de ami kedvükre való, az szépen eltűnt. Ha őrségcsere következett, várható volt, hogy jön az ellenőrzés. 59
