Biczók Sándor: Katonaidőm emlékei 1944-1947 - Bajai dolgozatok 19. (Baja, 2015)
Hadifogságban, 1944. december 26 - 1947. július 20.
Miért csak az egyik oldalon mérte meg az árok hosszát, a másik oldalon pedig nem? - kérdeztem. - Na, látja - mondtam -, így máris kétszeres a teljesítés! - Aztán hány karolást számított a föld kidobásánál? - Egy karolást- válaszolták. - No, de az árok aljától számítva a kidobott föld a normánál messzebb van!... íme, itt is több a teljesítmény. írjunk egy új igazolást az új elszámoláshoz az egész hónapra! A következő kérdés: - Hogyan adhatott ki teljesítményigazolást erre meg erre a napra? - Mert csak ennyit teljesítettek- volt a válasz. - Igen? Hiszen ezeken a napokon esett az eső, nézze csak meg a naplóját! - Tényleg esett. - No, látja, akkor ezekre a napokra a teljes 8 m3 teljesítménynek megfelelő igazolás jár! - Hát... - vakarta a fejét. - No, ha igaz, kérem az igazolást! így hazudoztuk össze az igazolásokat, hogy a csalánt vagy a takarmánykáposztát megérdemeljük. Az utolsó ott töltött karácsonykor repülőgép légcsavarjával hajtott szánkón megjelent a fővállalkozó és a politikai rendőrség vezérkara, széles vörössávos nadrágban és medveprémes kucsmában. Kitört a botrány. A jelentések központi összesítése szerint már elkészültek a földmunkák, a valóságban pedig messze vagyunk még a befejezéstől. Parancs: valamennyi brigádvezető a tábúrvezetővel együtt, a vállalat részéről pedig a munkavezetők azonnal jelentkezzenek a központ által elrendelt megbeszélésen! A vöröscsíkos nadrág viselője kegyetlenül lerámolt bennünket, büdös, szabotáló fasisztákat. Vegyük tudomásul, hogy élve innen egyikünk sem kerül haza, amíg ez a munka be nem fejeződik. A munkavezetők még azzal tetézik ezt, hogy a társaság tagjai szabotálnak, kerülik vagy lassítják a munkát, lopják a napot. A terem végében ültem, mögöttem a mi orosz parancsnokunk a stábjával. Egyszer csak a parancsnok bökdösi a hátamat: - Adjutánt (ez én voltam),71 beszélj, beszélj! Bíztatására felbátorodtam, feltartottam a kezem, és szót kaptam. Nem tudom, honnan került ekkora szókincsem és bátorságom, de kb. negyedórán keresztül folyamatosan mondtam a magamét. - Lopjuk a napot és nem dolgozunk? - kérdeztem. - Ha kinéznek az ablakon, láthatják, hogy csak a beszélgetésünk ideje alatt a brigádok már harmadszor vonulnak ide-oda a szervezetlen munkavezetés miatt. Szabotálunk? Tessék mondani, hogy tisztességes ásók helyett az első leszúrás után kézben maradt, ásó nélküli nyéllel lehet-e a normát teljesíteni? A szűrőállomás gáz- és fűtővezetékeinek árkait már negyedszer ássuk ki, és temetjük vissza, mert még most sem tudják a tényleges nyomvonalat kijelölni. Most csak az a kérdésem, ki a felelős, hogy nem kész a várt munka? Felelet nincs, bennünket szó nélkül elbocsátanak. - Sándor, nagyon jó 56
