Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): …Éltem és művész voltam. Telcs Ede visszaemlékezései és útinaplói - Bajai dolgozatok 16. (Baja, 2011)
"…Éltem, és művész voltam". Telcs Ede visszaemlékezései
I visszajövök, mert ő korán szokott vacsorázni. Én megfogadtam tanácsát, és lefeküdtem 1-2 órás pótalvásra, majd fölébredve szétnéztem a kedves osztrák fürdőhelyen, sőt meg is fürödtem a kies Ossiachi-tóban. Este 7 óra előtt már otthon voltam. Karolin asszony megint jó vacsoráról gondoskodott, utána pedig a kellemes nyári estén sokáig elbeszélgettünk. Marczalit nagyon érdekelték a tanulmányaimmal, pályámmal kapcsolatos elbeszéléseim, néhányszor nagyokat nevetett előadásomon, és - bár 16 évvel idősebb volt nálam - hamarosan úgy éreztem, mintha régi jó barátommal beszélgetnék. Lefekvés előtt megismételte meghívását, hogy reméli, néhány napig vendége leszek, és megosztom vele magányos estéit. Bár nagyon jól éreztem magam, és nagyon csábítónak tűnt számomra a néhány napos pihenés és a vele való együttlét, féltem, hogy nem áll jogomban elfogadni vendégszeretetét, miután azt egyáltalán nem állott módomban viszonozni, s ezt meg is mondtam neki. De akkor ő azzal felelt, hogyha maradok, még ő lesz nekem lekötelezve, mert az esti beszélgetéseink számára kikapcsolódást, pihenést jelentenek, s másnap reggel felfrissültén tud a munkájába merülni. így hát engedtem a szíves marasztalásnak, és még 3 napig voltam a professzor vendége. Mindenféléről elbeszélgettünk, de mikor Marczali meghallotta, hogy a történelem után - hála jó tanáromnak, Balás Imrének - gyerekkoromtól fogva érdeklődtem, fő témánk a magyar történelem lett. Akkor, és tőle kaptam először világos képet Magyarország múltjáról és jelenéről. Világosan és színesen beszélt, egyáltalán nem professzorosan. Éreztem szavaiból, hogy mennyire szereti hazáját, és megdöbbentett, hogy mily szigorúan ítéli meg vezető politikusaink működését. Magyarország akkor a közelgő millenniumi évforduló lázában égett, erről szóltak az újságok vezércikkei, erről szónokoltak a politikusok, és én magam is úgy gondoltam, hogy Magyarország sok viszontagság és csapás után megindul egy szebb, boldogabb új évezred felé. Marczali szavai feltépték előttem ezt a rózsaszínű ködöt. Tőle hallottam először a magyar nép millióinak nyomoráról, vezető köreink rövidlátásáról és lelkiismeretlenségéről, a kivándorlásról, a nemzetiségi kérdésről. Ekkor hallottam először a magyarság sorskérdéseiről „nem középiskolás fokon” beszélni. Mikor azonban a professzor látta, hogy szavai mennyire lehangoltak, tapintatosan más témákra terelte a beszédet. Az utolsó esténkén, mikor látta, hogy már nem tud visszatartani, ezekkel a szavakkal fordult hozzám: - Látom, már türelmetlen, meg is értem a türelmetlenségét, már otthon akar lenni, hogy nekiinduljon művészi karrierjének. De mondja meg nekem most őszintén, mint igaz barátjának - mert remélem, hogy annak tekint -, mennyi pénze van az utazáshoz? Megint csak zavarban voltam, mert ha Marczali professzor megtisztel azzal, hogy barátjának fogad, és őszinteséget vár tőlem, mit feleljek neki? Igyekeztem hát az egyenes válasz elől kitérni, és azt feleltem, hogy az útiköltségre Budapestig biztosan kitelik. Őt nem elégítette ki a válaszom, és azt felelte: - De hát az úton is csak kell ennie, és az első hetekben, míg valamihez hozzákezd, szintén kell élnie valamiből! 91 i
